GasztroHírek  » 

10. helyen végzett Adamek a világversenyen

10. helyen végzett Adamek a világversenyen

2018.07.15.  | MKO, fotó: Csárdás Ferenc

Szombaton este a gálavacsorával ért véget a 105 tagország 10 millió gasztronómiai szakembert tömörítő World Association of Chefs Societes (WorldChefs) világkongresszusa, amelyen a 2017-es kontinentális régiódöntőkön legjobban szerepelt szakács- és cukrászcsapatok mérték össze tudásukat.

Volt kikért szorítani: a felnőtt szakácsok között Adamek Balázs séf és Murányi Mercédesz commis (felkészítőjük Volenter István), a cukrászok között pedig Maczák Anna séf és Marosi Mónika commis (trénerük Györgyicsek Péter) képviselték a magyar színeket.

Pénteken Balázs és Mercédesz versenyeztek és készítették el 4 fogásos versenymenüjüket – vegetáriánus előétel, meleg előétel, főétel és desszert – a világszövetség által meghatározott fő alapanyagokra építve, melyben

szerepelt a holland borjúnyelv és hátszín, a Kaluga kaviár, a csokoládé és a tea

is többek között. A kihívás igen nagy volt, hiszen húszan indultak a Global Chef címért, közöttük az igen erős északi országok.

Szombaton Anna és Mónika következett. Nekik nyolc órájuk volt arra, hogy a tányérdesszertet, a tortát és a díszmunkát elkészítsék és tálalják, melynek témája a „Truly Asia” volt. Az 1,2 méter magas csokiszobrukon így ázsiai motívumok kaptak helyet: elefántormány, ázsiai márványkő, kínai templom, indiai Buddha, maláj oroszlánfej és egy japán legyező. Az ő feladatuk sem volt könnyű, hiszen itt a tíz döntősből közel a fele ázsiai volt, akik hihetetlenül formálják a cukrász artisztikát az elmúlt években, és váltak igazi vezérekké a világban.

Az eredményeket a gálavacsorán hirdette ki a zsűri a kongresszus közel 1000 delegáltja előtt. A cukrászok versenyét Szingapúr nyerte Malajzia és Olaszország előtt, a szakácsok között pedig taroltak a skandinávok: Svédország győzött Finnország és Norvégia előtt. Mindkét kategóriában kiválóan szerepeltek a magyar versenyzők, hiszen

szakácsaink a 10. helyen végeztek

egy olyan listában, ahol a 6-12. helyezett között csak minimális különbségek voltak.

Maczák Anna és Marosi Mónika a cukrászok pedig a 7. helyén végzett,

ami igazán kiemelkedő látva az ázsiaiak túlsúlyát a döntőben.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.