Bor és társai

A borok készen várakoznak...

Demeter Zoltán

A borok készen várakoznak...

2013.11.11.  | Alkonyi László

Három nagy tokaji pince indításánál bábáskodott, igazán nagyot azonban kis családi pincéjével alkotott, hiszen a legelegánsabb száraz furmintok és száraz hárslevelűk az ő kezei közül kerülnek ki. Demeter Zoltán nem lobbizik nagy borászati szervezetekben, mégis az egyik legfontosabb véleményformáló Tokaj-Hegyalján.

– Mikortól beszélhetünk „borstílusról” egy tokaji termelőnél?

– „A stílus maga az ember.” A boraim rész­ben én vagyok. Mindenkinek, aki vala­mit véghezvisz, valamit megcselekszik az életében, az a bizonyos tett jellemé­nek és érkezettségi szintjének a lenyo­mata. Nem az én dolgom megítélni, hogy egy bor stílusformáló-e, de az biztos, hogy minden egyes kezünk közül kikerülő pa­lack érkezettségi szintünk pillanatnyi ál­lapota. Nem szabad értékelni saját bo­rainkat, csak figyelni, és örülni annak a kegynek, hogy a természet egyik csodá­ja létrejöttekor ilyen mértékű „bebocsát­tatást” kaphattunk.

– Tokaj-Hegyalját sokan hatalmas pénz­tárgépnek látják, amiből csak úgy dől a pénz. Kevesen tudják, hogy épp a for­dítottja igaz: a tokaji bornak az egyik leggyengébb a jövedelemtermelő ké­pessége a hazai borvidékek közül. Meg­fordítható ez?

– Nézzünk körül a borvidék településein, a régi házak, illetve a szőlőterületek bozót­tal benőtt kőgátjai között! Minden arról árulkodik, hogy ez a vidék 200-300 évvel ezelőtt gazdag volt. Ez a jólét nem a bá­nyászatból, nem házelemgyártásból, még csak nem is a nemzetközi áruszállításban betöltött szerepből származott, hanem a szőlőművelésből, borkészítésből. A napja­inkban Hegyalján élő embereknek is meg kellene érteniük és fel kellene ismerniük, hogy jövőjüket nem alapozhatják másra, csak a szőlészkedésre, borkészítésre. Saj­nos ma nem sokan gondolják így. Ha vál­tozás következik be, és az emberek hin­ni tudnak majd az örökségükben, akkor a mostani, problémákkal terhes állapot is megváltozhat. Addig nem.

– Az, hogy Demeter Zoltán pincéje hite­lek nélkül nemzetközi hírű birtok lett, kizárólag hit kérdése volt, vagy más is kellett hozzá? Nem mintha a hitből nem volnánk óriási hiányban, de hát sokan hittek borvidékükben, akiknek azóta a nevét sem hallottuk.

– Visszanézve úgy látom: a hit az elsődle­ges. A hit az a kapcsolódási pont, amely érthetővé teszi, hogy az utat lássuk fon­tosnak, és az ezeréves kódolt cél mozdulatlan maradjon. Aki nem ér célja köze­lébe, annak vagy a hite nem volt elég, vagy a cél nem volt jól kijelölve. A pénz, az idő, a lehetőség, a származás vagy a szeren­cse hiányára hivatkozni az elmaradt meg­nyugvás miatt felesleges időpocsékolás.

– Tokaj-Hegyalja több mint egy a ma­gyar borvidékek sorában. Hegyaljakultúrtáj, ami nemzeti identitásunk egyik alapja is. Egyetért ezzel?

– Tokajnak küldetése van. Tokaj kultúrate­remtő. Mi, akik ezen a borvidéken dolgo­zunk, pontosan látjuk ezt, és azt hiszem, átérezzük a helyzettel járó felelősséget. Nem volt azonban elég az elmúlt húsz év arra, hogy „közösségi szinten” is megért­sük: Tokaj nemcsak a régiónak, hanem az egész országnak jelenthet kitörési pontot a nagyvilág felé.

– Biztos abban, hogy Tokaj üzenetet hor­doz a világ felé, és nem csak mi hisszük így?

– Meggyőződésem, hogy Tokaj a világ egyik legfontosabb borvidéke, azon egy­szerű okból kifolyólag, hogy bárminek a „megfogalmazásával” is próbálkozunk, azonnal értelmezhető közelségbe kerül a világszínvonal. Mindez fellengzősnek tűnhet, hiszen itthonról nézve nem min­dig láthatók a lehetőségeink – mint ahogy nagyon sok más sem. A külföldről érke­ző visszajelzések azonban folyamatosan igazolják az állításomat. Tokaj ma tulaj­donképpen egy meg nem értett, kétség­beesett üzenetközvetítő küzdelem – nem csak külföldön, idehaza is.

– Egyetlen borvidék sem létezhet sa­játos konyha s a borokat a fogyasztók felé közvetítő éttermek nélkül. Tokaj és a gasztronómia: beszélhetünk élő kap­csolatról?

– Az éttermek első helyen szerepelnek a borok üzenetének közvetítésében, de itt­hon sajnos még gyakran találkozni a rég­múlt idők negatív reflexeivel. Igaz, pozitív példákkal is bőven találkozhattunk az el­múlt években, és ennek még a nagy te­kintélyű külföldi véleményezők is hangot adtak. Ez biztató, sőt: biztatás. Kezeljük mi is annak. Ugyanakkor nem szabad el­felejtenünk, hogy sok feladata van még a magyar gasztrokultúra alakítóinak. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy feldol­gozva a még fellelhető hagyományokat, megálmodják a tokajihoz illeszthető éte­leket. A borokon semmi sem múlik: a bo­rok készen várakoznak.

– Nem csak válság söpör végig a világon, hatalmas átalakulás is végbemegy. Nem tudjuk, hová vezet mindez. Tokaj nyerni vagy veszíteni fog ebből a változásból?

– Az újrarendeződés mindig egy újnak a kezdete is. Csak a mi felkészültségün­kön múlik, hogy a startpisztoly eldördü­lésekor nézelődünk kicsit a vonalon, vagy már felkészülten várjuk az indító hangot és látjuk az irányt. Most a felkészülési sza­kaszban vagyunk, és attól félek, hogy in­kább csak nézelődünk.

– Túl az általános helyzetelemzésen: mi az, ami miatt Tokaj-Hegyalja érdekes lehet egy elszegényedett, önmagával meghasonlott Nyugat számára, amely a bor kultuszát felemelte az elmúlt 800 év­ben? Más oldalról nézve: miért lesz érde­kes az új gazdasági hatalmak számára?

– A Nyugat nem szegény, bár számom­ra soha nem volt kérdés, hogy a Kelet sokkal gazdagabb. A Nyugat túlszervez­te önmagát, miközben az értékterem­tő és -megőrző egyediségek ápolására nem fordított elég figyelmet. Sőt, törek­szik a megszüntetésükre, bár a csoma­golás az ellenkezőjét akarja mutatni. A kapkodás és sikertelenség jelei fellelhe­tők a napi hírekben. Ezt a valóságot ta­lán könnyebb látni egy ötven év politikai kísérletén átesett országból, de egy po­hár dűlőszelektált bor is sokat tud segí­teni ennek megértésében. A 800 év összerakott tudása egy nemzedéken belül el tud tűnni, ha az a generáció nem képes ezt a tudást értelmezni. Szerencsés len­ne, ha az a nemzedék értelmezné az üze­netet és gyakorolna befolyást, amelynél a tudás megszületett, és nem egy másik helyen, egy más kultúrán „termett” gene­ráció adna új értelmezést a bornak. To­kaj fontos szerepet kaphatna ebben, hisz annak a kultúrának a része, melyet sikeresen elfelejtettünk, illetve elfeledtettek velünk.

– Húsz éve mit gondolt, hol leszünk ma? S hova érkeztünk?

– Tizenöt esztendővel ezelőtt nem gon­doltam semmi konkrétumot a jövő me­netrendjéről, de éreztem, hogy valami olyan készülhet Tokaj-Hegyalján, ami fel­keltheti a világ kíváncsiságát, és ami ál­tal sikeressé válhat a borvidék. A tempót viszont gyorsabbnak képzeltem. A bormi­nőségek újragondolásával elégedett va­gyok, az minden képzeletemet felülmúl­ja: sok áldozatot követelő munka volt, nagyon sok embertől. Remélem, a jövő igazolja majd, hogy nem volt hiábavaló az erőfeszítés, még akkor is, ha a jelen­kor most nem ismeri fel egészen az ered­ményeket. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy a jobbra való törekvés va­lódi értelme nem vált általánossá Tokaj- Hegyalján. Tisztában vagyok azzal, hogy számtalan magyarázatot lehet találni, és tömegével tudjuk sorolni a tehetetlen­ségünk okait. Az újragondolt borminő­ség azonban jó pár pincészetnél még­iscsak megszületett. Ezek a minőségek már megkérdőjelezhetetlenek és bármi­kor „felolvashatók” – bárki által.

– Volt egy időszak az elmúlt húsz esz­tendőben, amikor sorra alakultak a pin­cék, egymás után jöttek a befektetők. Úgy tűnt, mintha a Kánaán közeledne. Azután azonban rá kellett jönni, hogy nincs kikövezve Tokaj előtt az út: min­den csak rajtunk múlik. Mi volt a törté­netben a fordulópont?

– Talán a 2000-es év, amikor közel egy év­tized megfeszített munkája után – és ko­moly belső ellenállás kíséretében – rá kellett ébredni arra, hogy az autentikus tokaji édes bor – mint vezető boretalon – nem tud olyan könnyen a világ köztudatá­ba visszakerülni, ahogy reméltük, remél­ték. Ennek a felismerésnek az aktualitása nem veszített a mögöttünk hagyott évti­zedben sem. Ez nyomasztó. Isteni segít­ségnyújtásnak értékelem a száraz borok lehetőségének felismerését, melynek ér­telmezése ma is tart, de már így is több belföldi és nemzetközi figyelmet bizto­sít a régiónak. Az új lehetőségeket tovább kell keresnünk, és mélyebben értelmez­nünk múltunk üzeneteit. Hagyománya­inkat nemcsak ápolni, hanem építeni is kell. A szakmai lehetőségekben nem lá­tok határt.

– Mivel lenne elégedett, ha hová jut­nánk 15 év múlva?

– Országon belül elégedett lennék, ha ezekhez az üzenetekhez felzárkózna a termelői és a fogyasztói közösség is. Elé­gedett lennék, ha a családok hétköznapi vacsoraasztalán egy palack magyar bor lenne, illetve a karácsonyi asztalon egy palack autentikus tokaji aszúbor. Nemzet­közi tekintetben akkor lennék egy kicsit elégedett, ha a „rest of Europe” fejezetcí­meket Hungaryre cserélnék a nagy nem­zetközi véleményformáló borírók.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább