GasztroHírek  » 

A fiatalok nyitottabbak az új kiszerelésekre

2018.05.28.  | Orbán Szilvia

A 35 év alatti vásárlókat kevésbé zavarja a hagyományostól eltérő palackozás, bár a legtöbbet továbbra is a 0,75-ös kiszerelésű borokból adják el.

Ausztráliában kiváló borok készülnek, és a borfogyasztásnak is nagy hagyománya van az országban. Egy nemrég kiadott jelentés azonban rámutatott, hogy

az alternatív csomagolási formátumoké lehet a jövő

– annak ellenére, hogy az elmúlt három hónap adatai alapján a vevők 80%-a még mindig a megszokott kiszerelések után nyúl.



Habár ma még összességében minden – fogyasztás szempontjából releváns – korcsoportban szívesebben emelik le a polcokról a hagyományos, 750 ml-es üvegpalackokba töltött italokat, a tapasztalatok szerint a 35 évnél fiatalabbak kevésbé ódzkodnak az újdonságoktól, mint az idősebb korosztály, írja a BeverageDaily.

Bulikra és ajándékba egyre többször választanak 1,5 literes kiszerelést (főleg rozé esetében), a kisebb, két és fél decis csomagolás iránt pedig leginkább a habzóborok vásárlásakor érdeklődnek. Az aluminium dobozos, illetve a hordós kiszerelés is egyre több helyen fellelhető.

A Wine Intelligence régióigazgatója szerint a borok csomagolásában még számtalan innovatív lehetőség rejlik.

A fogyasztói dinamikában érezhetően jelentős változások zajlanak, ezért fontos, hogy az ebben rejlő lehetőségeket minél inkább kiaknázzuk”

– fogalmazott Rodney Sammut.

Mint minden változtatás esetén, így most is tapasztalható, hogy a vásárlók egy része először ellenáll, de ha valamit megtanultunk a csavarókupakos váltásból, az az, hogy ezek az ellenérzések idővel megváltoztathatóak. Ebből pedig mi, és ami még fontosabb, a fogyasztók is profitálnak.”
Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.