A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Orbán Szilvia

2019. február 1.

A hangos kirohanásairól és kemény beszólásairól is híres Gordon Ramsay nem bírta a megpróbáltatásokat, könnyek között hagyta el a stúdiót.

A híres séf és étteremtulajdonos – akinek nevéhez számos televíziós sikerszéria is kötődik – a First We Feast nevű YouTube-csatorna Hot One’s elnevezésű sorozatában tűnt fel, ahol bizony átélte a poklok poklát. A nagy sikerű netes műsor most kezdte a 8. évadát, és a nézők – ahogyan a házigazda fogalmazott – gyakorlatilag a 7 évvel ezelőtti indulás óta folyamatosan követelik Ramsay-t vendégként.

A nagy találkozás végül most létrejött, de a séf számára nem volt benne sok köszönet. A műsor lényege ugyanis az, hogy a híres vendégekkel úgy beszélgetnek, hogy azoknak közben egyre csípősebb csirkeszárnyakat kell megenniük. A korábbi szériákban már többek között Natalie Portman, Jeff Goldblum, Wiz Khalifa, Michael B. Jordan, Shawn Mendes, vagy Bill Burr is vállalta a tüzes kihívást.

Azt hihetnénk, hogy Ramsay – hűen a róla kialakult „kemény legény” imázshoz – jól bírta a csípős falatokat, azonban hamar kiderült, hogy a séf kifejezetten rosszul bírja a megpróbáltatásokat; ezt viszont imádják az emberek: a január 24-én feltöltött adást röpke négy nap alatt 17 milliószor nézték meg.

A műsorban a házigazda és vendége „kedélyesen” beszélget egy asztal mellett, közben azonban időről időre meg kell enniük egy-egy csirkeszárnyat, a kihívás végéig összesen tízet. A húsok mindig csípősebbek a korábbinál, amelyet a nézők nyomon is követhetnek a képernyőn feltüntetett Scoville-skálán.

Ramsay az elején még elég jól bírja: bár már a másodiknál elkezd fészkelődni, de úgy a hetedik szárnyig viszonylag jól kezeli a helyzetet, sőt, van olyan csípős szósz, amelyik kifejezetten elnyeri a tetszését. Később azonban már a poklok poklát éli át. Az amúgy is szabadszájú Ramsay cirkalmas szitkozódásba kezd, közben a könnyei is kontrollálhatatlanul megindulnak, a nyelve összeakad, és heves szívdobogásra panaszkodik.



Az utolsó két-három csirkedarab láthatóan már valódi szenvedéssel járt számára. Fájdalmát előbb jeges vízzel, majd joghurttal, cukros fánkkal, aztán már egyenesen a szájába spriccelt citromlével igyekezett enyhíteni, de eljött az idő, amikor kirohant a felvételről, hogy a mosdóban próbálja rendbehozni magát – ami savként égető csípős szósszal a kezén nem bizonyult a legjobb megoldásnak. Gordon Ramsay végül mindenesetre kiállta a próbát, s kitartott a végsőkig, de abban biztosak lehetünk, hogy a felvétel után volt pár nehéz napja. A séf csípős szárnyakkal vívott csatája viszont a hónap egyik legfelkapottabb videója lett.

A teljes adás itt megnézhető:

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra