Bor és társai

A szekszárdi Takler trió

Takler Ferenc

A szekszárdi Takler trió

2014.10.28.

Szekszárdtól délre vezet utunk, a decsi domboldalban főleg kis présházak sorjáznak: messziről kivenni Taklerék birtokát. A kereken tíz éve az Év Bortermelője címet elnyerő Takler Ferenc azóta sem pihen, építkezik, telepít. Ferenc fia a szőlőben és a pincében, András a marketingben, értékesítésben veszi le a válláról a terheket. Így van ideje távolabbra látni, persze nem csak ezért emel újabb s újabb teraszokat. Inkább Szekszárd jövőjét kémleli – amit a kékfrankos nélkül elképzelni nem lehet.

Részlet az interjúból:

– A kékfrankossal indul a beszélgetésünk, már a bejáratnál kóstoljuk a beérkező termést. Nem is szólhat másról a kérdésünk: milyen az idei szüret?


Id. Takler Ferenc: A kékfrankos nem véletlenül van velünk, nemzedékeken át kitartottunk egymás  mellett. A fajta itt mindig megmutatja, hogy ez az otthona. Ha melegebb az év, akkor készülnek  válogatások, nagyobb borok, ha meg olyan, mint az idén, sok esővel, sok nyűggel, akkor is beérik, akkor is lesz belőle egy tisztességes, gyümölcsös kékfrankos. Sokat kell most küzdenünk azért,  hogy visszakerüljön a helyére. Onnan, ahová a szocializmusba lerúgták, elég nehéz visszapozicionálni, de ismerjük ezt, mert a borászoknak is ezt az utat kellett végigjárni.


– A családnak az 1700-as évek óta mindig volt szőlője, mindig borral telt meg ősszel a pince, de az ötvenes évektől megfosztották önöket a birtokuktól.


Id. T. F.: Annyi szőlőnk maradt akkor, amiből a családnak bort készíthettünk. Arra is elég volt, hogy eltanulhassam a mesterséget, beleszeressek ebbe a szakmába. A borászéletbe. Persze nem egyből ezt választottam, de mindig tudtam, hogy egyszer meg kell tennem azt a bizonyos lépést, és a bort kell választanom.


– Ez a nagy lépés 1987-ben jött el.

Takler András: Amikor apu otthagyta a munkahelyét, azért mindenki megszeppent egy kicsit a családban. Nagy lépés volt ez, akkortájt még kicsit gyanús volt ez a magánútra térés. Iskola után mindig volt feladat, hol a szőlőben, hol a pincében, ott tanultuk meg, mit is jelent házasítani, megérezni a különböző hordók karakterét, a savak jelentőségét, hogyan keressünk harmóniát a borban. Amikor meg jogosítványom lett, már én kísértem el, folyóbort szállítottunk éttermekbe, kocsmákba, a Balatontól Budapestig jártuk az országot.

 

 

A teljes cikk a Magyar Konyha novemberi lapszámában olvasható!

 


Ossza meg ismerőseivel:
Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább