GasztroHírek  » 

Adventi naptár: hagyd a csokit a kicsiknek!

Adventi naptár: hagyd a csokit a kicsiknek!

2018.10.30.  | Orbán Szilvia

Az adventi időszakban finom csokoládét vagy apró játékokat rejtő, számozott kis ablakokat, csomagokat nyitogatni az egyik legjobb móka – erről sok kisgyermekes család tudna mesélni. A meglepetéseket azonban a felnőttek is szeretik.

A Vinebox nevű, előfizetésen alapuló boros szolgáltatás három éve készítette el

a világ első, borokat tartalmazó adventi naptárját, amelyért egyszerűen megőrültek az emberek:

gyakorlatilag a meghirdetést követő néhány napon belül már nem volt kapható, mert elkapkodták az érdeklődők. Az óriási sikerre való tekintettel, és a folyamatos vevői kérlelésnek engedve a Twelve Nights of Wine nevet viselő ládikó idén újra rendelhető, írja a Delish.

A karácsonyváró dobozért 129 dollárt, azaz körülbelül 36 ezer forintot kérnek. Az adventi válogatásban idén többek között olasz, spanyol és francia borok is helyet kapnak. 

A különleges naptár megjelenésére is nagy gondot fordítanak: fényűző arany, fenséges mélyvörös, és ropogós hófehér színkombináció idézi a közelgő ünnepet. A 12 darab, modern dizájnú – kissé fiolára hajazó – üvegcse egy-egy pohár bort rejt, azonban hogy épp milyet, az csak akkor derül ki, ha már a kezünkben tartjuk (vagy ha elolvassuk a doboz leírását).

Úgy tűnik, hogy a Vinebox idén kifejezetten ünnepi, adakozó hangulatban van: az adventi megrendelők közül ugyanis tíz szerencsés egy újabb meglepetést, egy különleges arany üveget talál majd a dobozában. Az arany fiola birtokosai egész éves borelőfizetést nyernek 2019-re, amelynek értéke nagyjából 180 ezer forint.

A spéci adventi meglepetésdobozt – amelynek lényege a gyártó szerint a kóstolás és az ismerkedés – november elején kezdik postázni.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.