GasztroHírek  » 

Ahol nem nézik jó szemmel, ha az utcán eszel

Ahol nem nézik jó szemmel, ha az utcán eszel

2019.08.09.  | Orbán Szilvia

Bárhová is látogatunk, a világ nagyvárosaiban teljesen szokványos, hogy lépten-nyomon falatozó emberekbe botlunk az utcán. De vannak helyek, ahol ennek nem igazán örülnek.

A Japán Kanagava prefektúrájában található Kamakura is egy ilyen hely. A tengerparti város – amely elsősorban kiváló szörfözési adottságairól, sintoista szentélyeiről, buddhista templomairól, illetve a Kamakurai Nagy Buddháról híres – ugyanis egy ideje arra kéri az embereket, hogy tartózkodjanak a sétálgatás közbeni étkezéstől. A rendelet a városba látogató turistákat és a helyieket egyaránt érinti.

A CNN úgy tudja,  hogy az előírást megszegő turistákat nem sújtják bírsággal, és nem is idézik be őket – a szabály, amelyet városszerte táblákon hirdetnek, nem figyelmeztetés, inkább csak a jólneveltségre bátorít.

A rendelkezés bevezetésének okaként az illetékesek a szemetelés megfékezését, illetve a lecsöpögő ételek által okozott károk miatti általános közelégedetlenséget nevezték meg. Ez utóbbi probléma főként az olyan forgalmasabb helyeken okoz komoly gondot, amilyen például a Komachi-dori nevű bevásárlóutca, ahol naponta 60 ezer ember fordul meg.

A jelenség azonban túlmutat a praktikus szempontokon, hiszen Japánban az ételt nagy tisztelet övezi, amelyet élvezettel és megbecsüléssel illik elfogyasztani – ez pedig sokak szerint lehetetlen lófrálás, nézelődés közben.

A sétálóutca üzleteit tömörítő szövetség elnöke, Norikazu Takahasi viszont vitatja ezt, sőt, meglehetősen visszatetszőnek tartja a város kérését.

Nem tilthatjuk be a séta közbeni evést. Az emberek szívesen néznek így várost. Mi azt szeretnénk, ha a sétálóutca olyan hely lenne, ahol mind az idelátogatók, mind a helyiek jól érzik magukat.”

Kamakura egyébként nem az egyetlen japán város, ahol arra kérik az embereket, hogy az ételt ott fogyasszák el, ahol megvásárolták. A kiotói Nisiki piacon például korábban állandó volt a szemétprobléma, amelyet sokan a helyi, mintegy 120 ételstand rovására írtak.

Az elégedetlenkedők leginkább a nyársra húzott sült hal miatt mérgelődtek, annak pálcája ugyanis a tömegben, sok esetben valóban balesetveszélyesnek bizonyult. Tavaly októberben ezért a piac – hasonlóan a mostani, kamakurai esethez – az utcai evés mellőzését kérő táblákat helyezett el. Mindkét japán városban tehát inkább kérésről, mintsem szigorúan betartatott szabályról van szó.

Nem így Firenzében: az olaszországi turistaparadicsomban tavaly szeptember óta tilos enni az Uffizi Képtár, illetve a Palazzo Vecchio közelében; az intézkedésre szintén a szemetelés csökkentése, illetve a keskeny utcákon való közlekedés megkönnyítése érdekében volt szükség. Aki nem tartja be a szabályt, Firenzében 150-500 eurós (kb. 48-162 ezer forint) bírságra számíthat, írja a FoodAndWine.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.