Bor és társai

Az ember, aki mindig a legjobb felé tart

Szepsy István

Az ember, aki mindig a legjobb felé tart

2012.01.26.  | F. Tóth Benedek

A legtöbb utazó romantikus hangulatba kerül Tokaj-Hegyalján, ha meglátja a szőlőtőkék rendjét. Az itt élő szőlészek és borászok ugyanezt érzik, amikor végigjárják birtokukat. Mert itt ősi hagyománya van a borkészítésnek, és a minőségen kívül csak egyvalami számít: hogy az ember minden körülmények között ember maradjon.

- Sok kiváló borásznál megfordultam már, és azon kívül, hogy remek borokat készítenek, volt egy közös dolog bennük:mindannyian hivatkoztak Szepsy Istvánra mint követendő példára. Ha már itt vagyok, megkérdezem: mi lehet az oka ennek?

- Az okát ne tőlem kérdezze, de ha mégis felelni kell rá: Tokaj nem könnyű terep. Ez a borvidék mindig a figyelem középpontjában volt, itt mindig eladásra készült a bor. Én persze csak azokról az időkről tudok beszélni, amiket átéltem.

- Az ötvenes-hatvanas-hetvenes-nyolcvanas és kilencvenes évekről? Az ezredfordulóról? Egyáltalán nem rövid idő- szak.

- Tokaj nagyon egyedi adottságokkal rendelkező borvidék. A terület vulkanikus hatása, a talajszerkezet változatossága, dűlőinek szöge és klimatikus viszonyai következtében egyedülálló karakterű borok születnek errefelé. Ezt persze az elődeink tették egyértelművé, akik a filoxéravész után, egyedüliként a borvidékek között meghagyták a furmintot mint fő fajtát. Mellette hárslevelű és némi sárga muskotály maradt. Azóta persze érkeztek kísérletező fajták, mint például a zéta vagy a kabar - amivel egyébként mi nem foglalkozunk. Mi a birtokunkon ma már tudatosan arra törekszünk, hogy kevés, ám annál fajsúlyosabb borfélével jelenjünk meg a piacon.

- Akkor is ilyen tudatosan gondolkozott, amikor egyetemi tanulmányai után agronómusként tért vissza a hegyaljai dűlőkhöz?

- Szerencsémre ebbe a szakmába nőttem bele. Az apám volt a hegyközség elnöke, amiből aztán szakszövetkezet lett. Emlékszem, az volt az álmom, hogy betelepítjük a hegyeket furminttal. Elképzeltem, hogy mindenkinek lesz elegendő munkája, és minden fontos piacot meghódítunk a tokaji borral.

- Aztán mi lett belőle?

- Akkoriban csak tömegtermelésben lehetett bort előállítani. Amikor befejeztem az egyetemet, és Mádra kerültem, hamarosan egy ezerhatszáz tagos, ezerhektáros terület főkertésze lettem. Hiába is próbálkoztunk volna minőségi termeléssel, az akkori piaci logika másként működött. Megmondták, mennyi bort kérnek, és azt is, milyen áron.

- Sokat kértek, alacsony áron?

- Nagyon alacsony áron. Ebből nem volt kiút. Miközben így is működött a gazdaság. Sőt, idővel úgy alakult - ma már kimondani is furcsa -, hogy én lettem a tömegtermelés egyik motorja. Sok műtrágyával, intenzív fajtákkal, klóntípusokkal, gépi műveléssel, helikopteres permetezéssel dolgoztunk. Aztán kiderült, hogy ezzel a módszerrel hozzuk ugyan az elvárt mennyiséget, ám képtelenek vagyunk tartani a minőséget. Ilyen körülmények között szó sem lehetett egyedi borok előállításáról.

- Hogyan viselte?

- Ez volt a feladat. Napi tizennyolc órát dolgoztam, ebből hatot a saját, egyharmad, majd 1-2 hektáros szőlőmben.


- A Szepsy-háztáji szőlő mennyivel volt jobb minőségű, mint a nagyüzemi?

- Semennyivel. Sőt. A tömegtermelés ment ott is. Nem volt időm másra. Hatalmas gazdaságot, sok ember munkáját felügyeltem. El kellett tartanom a családomat, fel kellett nevelni három gyermeket. A hatvanas években, persze, ott volt még a fejemben a minőségi bor víziója, de amikor jött a család és a megélhetés kérdése, minden a háttérbe szorult. Az akkori minőség csak a keleti piacoknak volt jó, "sz típusú", vagyis szovjet típusú édes boroknak hívtuk azokat a borokat.

- Ha csak a minőséget nézzük, az sz típusú időkben nem került veszélybe a Tokaji név?

- A Tokaji név akkor került igazán veszélybe, amikor elhurcolták a zsidókat. Majd akkor, amikor szétosztották a földeket, majd újra összevonták; s akkor, amikor jött a diktatúra. Tokajból eltűnt egy ötszáz éves termelési struktúra. A nagy veszély 1944-ben, 1948-ban, 1956-ban, 1961-ben volt. A hetvenes-nyolcvanas évek valójában a túlélési gyakorlat évei voltak, hiszen akkor megint termelni lehetett, gondozhattuk a szőlőket. A tömegtermelés ellenére bizonyos értelemben még technológiai, birtokszerkezeti fejlődést is eredményeztek azok az évek.

- Aztán jött a rendszerváltás, amikor minden megváltozott. Szepsy István például felhagyott a tömegtermeléssel, és arról lett híres, hogy radikális hozamcsökkenést hirdetett meg a birtokán.

- A kijózanodás évei voltak azok. Egészen mást vártunk ugyanis a rendszerváltástól. Azt reméltük, lesz tőke, lesz támogatott magántermelés. Ám 1990-ben megint szétrombolódott egy termelési struktúra, és nem lett helyette semmi.

- Vagyis tőke az volt, de csakis szőlőtőke formájában?

- Úgy kezdtük kiépíteni a kapitalista gazdaságot, hogy nem volt hozzá se pénz, se piac. Azt sem tudtuk, hogyan szerezhetnénk meg a pénzt vagy a piacot.

- Az előállítási tudás legalább megvolt.

- Még az se.

- Az se? Mondja ezt Szepsy István?

- Sokkolt bennünket a változás. Hozzászoktunk az irgalmatlan mennyiségű bor előállításához.

- Szétfoszlott a gyerekkori álom?

- Szétfoszlani látszott.

- Hogyan és mikor állt össze újból?

- Azt mondtam, hogy ha nincs hazai tőke, jöjjön a külföldi. Hatvan gazda csatlakozásával megalakítottuk a Royal Tokaj Wine társaságot, és elkezdtük a lassú építkezést. Ezt viszont már csakis kiváló minőségű alapanyagok segítségével lehetett megtenni. Ezért is kezdtem el 1992-ben az erős termésválogatást. Húsz tonnáról lementünk kettőre-háromra, hektáronként. Metszéssel, hajtásválogatással, fürtszám-beállítással, fürtméret-beállítással, szüreti és hordószelekcióval.

- És azt honnan tudta, hogy ez lesz a jó irány?

- Nem tudtam. Csak csináltam. Dr. Dercsényi már a XVIII. század végén leírta, hogy milyen mennyiség mellett nem lehet kiváló minőséget előállítani. Ám addig már ő sem merészkedett, hogy - ha sok volt a termés - leszedje. Ennek persze vallási okai is voltak, hiszen a szőlő szakrális növénynek számított akkor is, de volt ebben egy adag férfiegoizmus is: legalább nem üres a gazda hordója, kitart egész évre.

- Szepsy Istvánban is megvan ez a "férfiegoizmus"?

- Nekem sajátos viszonyom van a szőlővel: gyerekkorom óta szeretjük, s ma már elmondhatom talán, hogy értjük is egymást.

- És a szőlő vagy Szepsy István jött ki hamarabb a rendszerváltás sokkhatása alól?

- A szőlőknek több időre volt szükségük. Máig érzem a fájdalmat, ahogyan rá kellett bírni a tőkéket a hozamcsökkenésre. Néhány szőlő el is pusztult, a megmaradtak viszont hihetetlenül életerősek.

- Jelenleg negyvenhat hektáron foglalkozik szőlővel. Át tudja látni mindet?

- Mindig annyit kell átlátni, amennyi van. Nyilván van egy határ, de ezt a negyvenhatot sem egyedül művelem. Vannak munkatársaim, és foglalkozik velük a családom is. A szőlőművelés közös munka, közös felelősség és gondoskodás.

- És mi a helyzet a tizenhét hektár parlaggal?

- Pihen a föld. Várakozik. Nagyon sok pénz kellene ahhoz, hogy művelés alá vegyük. Apránként lépdelünk. A mi cégünk soha nem kapott állami támogatást. Igaz, bankhitelünk sincs. Mindig annyit fejlesztünk, amennyit a lehetőségeink megengednek. Másfél hektárról indultunk, ma tartunk negyvenhatnál. Jelenleg hat területen folynak az előkészületi munkák, a Királyban, a Szent Tamáson, az Urbánban, az Úrágyán, a Sarkadon, az Újhegyen és a Dorgóban. De nem sietünk. Kivárunk. Ráadásul oda kell figyelni a szabályzó környezet folyamatos változásaira is. Az unió ugyanis még mindig támogatja a tőkekivágásokat, a magyar kormány viszont nem támogatja a kihalt szőlők újratelepítését. S hogy mondjak is egy példát a jelenlegi átgondolatlan gazdasági szabályzókra: a közelmúltban büntettek meg 20 százalék illetékkel egy birtokösszevonás célú cseréért - miközben a birtokösszevonás célú vásárlást az állam 20 százalékos értékben támogatja. Így mi 40 százaléktól estünk el.

- Jelezte ezt már valahol?

- Nem sok eredménnyel. A bürokráciában elvesznek az információk. Pedig ha csak egy kicsit odafigyelnének, jobbá tehető volna a termelékenység, növekedhetne a foglalkoztatás.

- Nincs kedve leveleket írni a szakminiszternek?

- Minek? Én megkaptam már a legmagasabb állami kitüntetést, amit borásznak adhatnak; voltam az Év Bortermelője; elismer a szakma - miközben senki nem kérdezte meg tőlem, hogyan lehetne hatékonyabban, ésszerűbben termelni. Pedig az észrevételeimet beterjesztettem már az Országgyűlés illetékes bizottsága elé is. Félretették. Leírtuk problémáinkat ötven cikkben, elmondtam húsz interjúban. Mintha meg sem hallották volna. Ez a helyzet így meglehetősen méltatlan. Óhatatlanul megkeseríti az ember életét. Ám a nehézségek ellenére sem csüggedünk, hiszen nekünk nincs más lehetőségünk itt, a Hegyalján. Ha nehézséggel találkozunk, másnap már mosolygunk, mert tudjuk, mi a dolgunk. Tokajban évszázadok óta ez a mentalitás ad hitet és erőt ahhoz, hogy szőlőt műveljünk és bort készítsünk. Ez viszi Tokaj hírét, a bor hírét és az országét a világban. Még akkor is, ha olyan bosszúságok érnek időről időre, amik kibillentenek az egyensúlyból, és eltűnni látszik a harmónia, amiről azt hittem, végre kezdem megtalálni.

- Mert egyensúly nélkül nincs élet?

- Elbillen az ember. Egyensúly nélkül nem lehet harmóniában élni a világgal.

- Akkor - hogy ne csupán mások idézzék - hadd használjam ki a lehetőséget, hogy Szepsy Istvánnak idézzem Szepsy Istvánt: a legnehezebb időkből is a legjobbat kell kihozni.

- Ehhez viszont azt is tudnunk kell, mit jelent az, hogy a legjobb. Vagyis: hova, milyen irányba tartunk. Mert az embernek mindig a legjobb felé kell tartania. Még úgy is, hogy a munkánk során, főleg az értékesítésben, rengeteg kompromisszumot kell kötnünk. A szőlőművelésben viszont nincs kompromisszum. Szóval inkább úgy hangozna helyesen a mondat, hogy a lehetőségeinkhez képest kell kihozni a legjobbat.

- Ahogyan hallgatom, az az érzésem, hogy a fogalmazásban is igyekszik megtartani az egyensúlyt. Kíváncsi vagyok viszont, hogy milyen az, amikor Szepsy István kibillen az egyensúlyból.

- Egy darabig szitkozódom, csapkodok magam körül. Ideges vagyok. Este két pohárral többet iszom, hogy jól aludjak. Másnap azonban mindig derűs vagyok. Mert tudom, hogy dolgom van. Amúgy, ahogyan telnek az évek, egyre kevésbé veszítem el az egyensúlyomat.  

- Egyre erősebb a harmónia?

- A harmónia a tudatból jön. A harmónia nem más, mint hogy tudom, mi a fontos az életben, és azért mindent megteszek. Az ember ilyenkor tudatosítja magában a lélek örökkévalóságát.

- Miért van az, hogy a borászok szinte kivétel nélkül olyanok egy kicsit, mintha filozófusok volnának?

- Talán mert egy évben csak egyszer lehet szüretelni, a jó borra pedig éveket kell várni. Egy borásznak valójában nem sokféle bor kifejlesztésére van lehetősége. Ennek korlátja pedig nem az időjárástól függ, hanem az emberi élet hosszától és minőségétől. Éppen ezért minden napra úgy kell tekintenünk, mint ajándékra. Valójában ez nem is filozófia, hanem az igazságra való ráébredés folyamata. Az igazság ugyanis egyszerű. Jézus, amikor Pilátus megkérdezte tőle, hogy mi az igazság, azt felelte, hogy én az Úrtól jövök, a bűn pedig magatok ellen az, hogy ezt nem hiszitek. Ennyi.

- Magyarán hisz az ember, vagy sem?

- Gyerekkorom óta nyitott vagyok a hit dolgaira. Nem is tudnék másként élni. Olyan örömöt szerez ez nekem, mint amikor kimegyek a szőlőbe, és szétnézek a tájon. A bortermelés munka. Nemes feladat. Az élet értelme viszont a lélektudatos tapasztalás. Vagyis: akaratunk szerint kell alakítani az életünket.

- Ez azonban nem is olyan könnyű és egyszerű.

- Nekem sem megy még azon a szinten, hogy teljes mértékben magam határozhatnám meg, hogyan is éljek.

- És azt honnan lehet tudni, mikor ér el odáig az ember?

- Érezni kell. Képesnek kell lenni arra, hogy eljussunk odáig. Minden embernek éreznie kellene ezt, az egész társadalomnak. Ehhez ráadásul mindössze arra van szükség, hogy az embereknek legyen munkájuk. Mert az ember csak akkor érzi jól magát, ha este úgy fekszik ágyba, hogy elmondhatja: elvégezte az aznapi feladatát. Addig nincs miről beszélni. Éppen ma reggel bosszankodtam, amikor azt mondták a híradóban, maximális kedvezményt kell adni a külföldi tőkének, hogy egy cég bejöjjön az országba. De azt már nem tették hozzá, hogy mit kellene adni nekünk, magyaroknak! Azt értem, hogy az állam így csábítja az országba a befektetőket, de mindeközben nem az állampolgárain kellene spórolnia. Mert nagyon nem mindegy, hogyan bánunk az emberekkel. Aki termel, az költ is, aki meg nem dolgozik, az csak viszi a pénzt. Egy ország mindig azoké, akik dolgoznak érte, és nekünk őriznünk kellene a hazai pálya előnyét.

- Kezdem már érezni, milyen az, amikor elveszíti az egyensúlyt...

- Pedig még nem is vagyok ideges. Csak felhúztam maga a reggeli híradón.

- Miért néz televíziót?

- Mert vártam a meteorológiai előrejelzést. Szerencsétlenségemre ez a hír még elért. Amúgy nem nézek semmit. Nem olvasok napilapokat. Időm se lenne rá. Az időjárás viszont fontos. Meg a munka. Merthogy munka lenne bőven, mégis annyi szegénységet látok a világban.

- Néha azt gondolom, csak kétfajta szegénység létezik. Az egyik a nincstelenséget jelöli, a másik a tenni akarás hiányát. A gond ott van, amikor az is nincstelen, aki amúgy becsülettel dolgozik.

- Éppen ezért mondom azt, hogy segíteni kell a másik embert.

- Hogyan látja, van erre igény?

- Azért kell dolgozni, hogy mindenki úgy érezze, erre igény van. Abban igaza van, hogy egy szint alatt az igény is elvész. De a rossz is azért van, mert hagyjuk, hogy legyen. Nem kis feladat, hogy megváltoztassuk a világot, de ez is hit kérdése, persze. Ez a lelke mindennek. Ráadásul ez az élet minden területére igaz. A borászatra is. Merthogy a vulkánok már megtették a dolgukat, lám, micsoda talajt hagytak ránk. Most rajtunk, szőlészeken és borászokon van a sor, hogy egészséges szőlőket neveljünk, és kiváló borokat készítsünk. Az ember ugyanis, ha elindul az útján, megkapja az útmutatásokat is ahhoz, hogy minél teljesebb és hasznosabb életet élhessen. Ennyire egyszerű.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább