A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Balaton

Magyar Konyha

2018. április 27.

28 balatoni pincészet borát kóstolhatjuk mostantól a balatoni vendéglátóhelyeken, közös címke alatt. A régiós borok ötletéhez idén Villány is csatlakozott.

A januári vakkóstoláson kiválasztott, egységes dizájnnal és közös cimkével ellátott olaszrizlingeket csütörtökön mutatták be a nagyközönségnek Budapesten.

A 28 pincészet bora mostantól egész évben kapható a Balaton partján.

Kardos Gábor, a Balatoni KÖR szóvivője kiemelte a névhasználat szabályozásának fontosságát, olyan jó példák felmutatása mellett, amilyen a BalatonBor régiós márka lehet ezen a téren. A Rizling Generáció képviseletében Dobosi Győző szólalt fel, aki arról beszélt, hogy az európai versenyképességet többek között fajtaszűkítéssel és a területek klasszifikációjával, közös stílus megteremtésével lehetne elérni. Laposa Bence, a Balatoni KÖR elnöke a kiváló 2017-es évjáratról beszélt, illetve kiemelte, hogy

évről évre nő a BalatonBorra mintát leadó és ezáltal BalatonBor palackozó borászatok száma.

Az idei évben Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus segítségével történt meg a borok minősítése, így ő az origó-rendszer fontosságát hangsúlyozta a fogyasztók által is jól azonosítható, adott régióra jellemző stílus kialakításában.

Az összefogást szimbolizáló termék hosszú távon egy alulról szerveződő régiós integrátori rendszer előmozdítását szolgálja, végső soron pedig a balatoni szőlők megújítását, a borok számára stabil hazai és külföldi piacok kiépítését, a tó körüli termőterületek megnövelését.

A sajtótájékoztatón először láthattuk a Balatoni KÖR új Kóstold Körbe a Balatont kiadványát, egy olyan térképet, amelyen a minőségi balatoni vendéglátás mellett leginkább elkötelezett vendéglátósokat tömörítő szervezet tagjai szerepelnek rövid leírással és nyitvatartással. A térképen külön jelzik, hogy kutyabarát-e az adott hely.

Gasztronómiai újdonsággal is készültek az évjárat premierre: a balatonfüredi Bergmann cukrászda jóvoltából lehetőség nyílt első ízben BalatonBor fagyit is kóstolni, amely ízvilágában egy könnyű fröccsöt idéz és az idei nyár balatoni fagyi slágere lehet.


A BalatonBor sajtótájékoztatón Ipacs Szabó István mutatta be a BalatonBorhoz hasonlóan közösségi marketinggel szerveződő villányi bormárkát, amely a REDy elnevezést kapta.

Egy éves munkát követően jelenleg 11 pincészet palackozta le a saját, javarészt Portugieser alapú házasítását, amely az idei Gourmet fesztiválon debütál majd.

A REDy, a Villányi borvidék legújabb, „Y” generációs közösségi bisztróbora, amely nem csak könnyed és vidám, de gyümölcsös, fiatalos, bulis, kedves, pimasz, vagány és izgalmas egyben. Nem akar több lenni, mint ami, de kevesebb sem. Pont olyan, mint a készítői, a fiatal és örökifjú villányi borászok. A villányiak szeretnek és tudnak is bulizni, ezért megalkották a tökéletes bulibort, a REDy-t.

A bor, amelyet kezdetben 10 pincészet állít elő, azonos márkanévvel, játékos közös címkével kerül forgalomba. Míg a másik borvidéki márka, a Villányi Franc a borban komolyabb elmélyülést kereső fogyasztókat célozza, ez a bor a laza beszélgetések, bulik társa lesz.

REDy termelő pincészetek: Bock Pincészet, Csányi Pincészet, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Maczkó Pincészet, Mokos Családi Pincészet, Ősi Pincészet, Polgár Pincészet, Szemes Pincészet, Tiffán Ede és Zsolt Pincészete, Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet.

A „Villány vidám arcát” felvillantó REDy egy portugieser alapú házasítás, amelyben megjelenhetnek még a blauburger, zweigelt, kékfrankos, kadarka és más Villányban honos fajták. Az alkotók elképzelése szerint illatában elsődlegesek a piros- és feketebogyós gyümölcsök, amelyet enyhe hordóhasználatra utaló fűszeres aromák egészíthetnek ki. Kortyban a lendületes, gyümölcsös, primer ízek dominálnak.

Az új termékkel legelőször április 7-én a pécsi Zsolnay Negyedben, a Portugieser du Monde nemzetközi borversenyt kísérő kóstolófesztiválon találkozhattak az érdeklődők. Ezzel egy időben a Vince Budapest rendezvényen a “Villány két arca” workshop keretén belül került bemutatásra. A hivatalos premier azonban a májusi budapesti Gourmet Fesztiválon lesz.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra