A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Vinkó József

2012. február 15.

Külsőre olyan, mint Hemingway. Az öreg halász. Ha életútját nézzük, inkább Rejtő-hős. Borász, aranyásó, sakkmester, életművész. Milliárdos szegénylegény. Szeremley Huba érzékeny lélek, teológiát is tanult, ám ha kell, méretes pofonokat osztogat. Számtalan legenda kering róla, és ezek - meghökkentő módon - egytől egyig igazak.

- Kalandornak tartja magát?

- Ha valaki erre a világra megszületik, már az. Mert ennél nagyobb kaland nincs.

- Azért az sem semmi, 1967-ben egy rozoga egypropelleres Cessnával kijátszani a szovjet légvédelmet és családostól kiszökni az országból. Állítólag összeült maga miatt a Varsói Szerződés védelmi tanácsa. Nem félt?

- Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája. De amikor a sógorom, aki alig egy hete tette le a repülőgépvizsgát, elénk gurult a régi 84-esen (Sopron és Sárvár között) a kisgéppel, s bemásztunk a feleségemmel meg a két fiammal, furcsamód nem féltem. Az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban, ahol hatalmas koncentrált kénsavas tartályokat kellett cipelnem, ott féltem.



- Az élet úgy szép, ha kissé őrült - mondta Rejtő Jenő. Az öné elég őrült, nem?

- Mire gondol?

- Iránban a tengervízből akart édesvizet nyerni. Nigériában először füvet ültetett a sivatagban, majd trafóházakat épített. Aztán Kaduna városában, a háza mellett csirkefarmot létesített, később szülőotthont alapított, ami a mai napig az ön nevét viseli. Laoszban megvette a magyar kereskedelmi kirendeltséget, a Dél-afrikai Köztársaságban gyémántkitermelésre szerzett koncessziót, Nigériában titánra és kolumbitra. Volt aranyásó, kormánytanácsadó, olajkereskedő. Igaz, ebbe csúfosan belebukott. Tanult teológiát, orvostant, megalapította a Szent Orbán Borházat, hobbiborászként megmentett kihalófélben lévő magyar szőlőfajtákat (kéknyelű, bakator), megvette a Kisgazdapárt székházát, pártot alapított, szívott ópiumpipát, badacsonyi szőlőjében helikopterrel üldözte a seregélyeket, Porschéval keresztülhajtott a Szaharán, majd agyvérzése után, tolókocsiból felkelve háromszor megnyerte vitorlásával a Kékszalagot. Ez születési rendellenesség?

- Az is. A Szeremley-gén. De én egész életemben meg voltam győződve róla, hogy a szerencse vonatára akkor kell felugrani, amikor elrohan melletted, mindegy, hogy merre visz. Különben hiába vársz rá.

- Ezért indult el Afrikába, amikor végre megkapta Kanadába a bevándorlási engedélyt?

- Láttam, hogy minden hülye keletről masírozik nyugatra. Gondoltam, jól van, akkor

én ellenkező irányba megyek. Így kötöttem ki Perzsiában, aztán Mongóliában, majd Indiában, Kazahsztánban.

Az ember sorsa azon múlik, hogy Napkelet felé megy-e, vagy Napnyugat felé. A fény felé vagy a sötétség felé. Én a fény felé akartam menni.

- Miért?

- Mert ott az élet még nincs ragozva. Nincs én, te, ő, enyém, tied, övé. Ott még közösen húztuk a hálót, s a hal a falu zsákmánya volt. Arrafelé még ma is létezik a közösségi világszemlélet, aminek a "modern világban" az írmagját is ki akarják irtani. Amikor a fiam egyéves lett, levittem Nigériába, bemutattam a törzsnek. Átadtam a nagycsaládnak. Hogy tartozzon valahová.



- Itt nem lehet tartozni sehová?


- Amikor húsz évvel ezelőtt hazatelepültem, naivan azt hittem, hogy a borászattal itt lehet tartani az embereket. Hogy meg lehet fordítani az elvándorlást. Azért kezdtem el szőlővel foglalkozni, mert azt gondoltam, hogy a szőlőművelés az a terület, ahol a legkisebb ráfordítással a legtöbb munkahelyet lehet teremteni. Vásároltam Badacsonyban és a környékén százhúsz hektár szőlőt, visszahoztam a sírból a bakatort, a budai zöldet, amit már a kihalás veszélye fenyegetett, pincét, éttermet építettem. Szent meggyőződésem volt, hogy a termőföld, a terroir, a borász személye fontosabb, mint a divatos világfajták. Azt gondoltam, egy őszinte, jó bor megold mindent. Amikor mások kivágták a kéknyelűt és chardonnay-t telepítettek, én kivágtam a chardonnay-t, és kéknyelűt telepítettem. Azt hittem, hogy amióta szőlő a szőlő és bor a bor, a borászat genetikailag kódolt a magyar emberben. Én tízévesen már bort készítettem a nagyapám szőlőjében. Hamvas Bélát, Omar Khajjám perzsa költő borverseit olvastam. "Végül is ketten maradnak, Isten és a bor." Bor, szerelem, barátság. A bor közösségteremtő ereje.

- Aztán?

- Aztán rádöbbentem, hogy megy a pancsolás tovább, hogy a bor helyett először az életterünket kell rendbe tenni. Katolikus teológiát hallgattam, mert az emberek lelkét akartam megmenteni. De a testünk is beteg, elmentem hát az orvosira. Később ráébredtem, hogy

vissza kell térni a gyökerekhez, mert maga a természet beteg. A környezetünk.

Ezt kell megtisztítani a szennytől. Az őseink tiszta környezetben éltek, tiszták maradtak ők maguk is. Testben és lélekben. Az ember csak használatba kapja a földjeit a természettől, egyszer úgyis el kell számolni a jövő nemzedékkel. Vissza kell adni a táj szépségét és benne az ember helyét.

- De hát mindenki a környezetvédelemről papol.

- Épp csak nem történik semmi. Az 1970-es években Badacsonyban hatezer hektáron termett szőlő, ma legfeljebb ezerötszázon. És ahogy pusztul a szőlő, úgy pusztul a tájban az ember is. Nincs pákász, az őslápot épp most betonozták le az autópálya miatt, kihaltak a balatoni halászok, csak a temető terjeszkedik. Még a kocsma és az iskola is kong az ürességtől.



- Mi a megoldás?

- Védetté kell nyilvánítani az itt élő embereket. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban már minden állat, minden növény védett, csak az ember nem. Naponta jönnek a parasztok, hogy vegyem meg a földjeiket. Bekényszerítik őket a városokba, elszakítják őket lételemüktől, a termőföldtől. Pedig a nemzet legértékesebb kincse a föld. Nem a parlagfüvet kellene irtani drága pénzen, hanem a földet kellene megművelni. Azért terem annyi parlagfű, mert a föld parlagon hever.

- Utálja a városlakókat, igaz?

- Más emberfajta. Legalábbis az én olvasatomban. Neki a talpa alatt nem föld van, a feje felett nem a csillagos ég. Amikor bennünket az öreg Isten megteremtett, úgy tervezett meg, hogy a lábunk alatt Föld, fejünk felett Nap legyen. 1900-ban a Föld lakosságának 17 százaléka volt városlakó, ma 50 százaléka. 2020-ra, ha minden így folytatódik, 75 százaléka lesz az.

Én messziről megérzem, hogy valaki vidéki vagy városi ember-e. A városi behatol az aurámba. Megszokta, hogy nincs élettere. Ezért agresszív. Mint a ketrecbe zárt tyúkok.

Hiába vágták le a csőrüket, mégis kivájják egymás szemét. Volt itt a nemzeti parkban egy 11 mázsás bivalybika, a Samu. Tizenhat éves, 11 mázsás óriási fekete jószág, helyből átugorja a kétméteres kerítést. Ezektől még az oroszlánok is tartanak. Itt, Kékkút felett, ez nekem valóságos Afrika. Szóval a Samu felöklelte az autókat, összetörte a karámot, vitték a vágóhídra. Megsajnáltam, megvettem. Kiengedtem, hadd rohangáljon kedvére. Most a csordában ő az úr. Amióta szabad, azóta a kezemből eszi az almát.

- Ezt a bikát a rokonáról, nemes Szeremley Sámuelről nevezte el, aki 1765-ben lett Debrecen főbírája?

- Róla. Állítólag Sámuel ükükapám is ilyen konok, mokány teremtés volt.

- Hány szürke marhája van?

- Három-négyszáz.

- Mangalica?

- Hú, nem tudom. Talán ezer.

- Rackajuh?

- Játszadozni vettem négyszázat.



- Amikor "leesett a bal karja a kormányról", ahogy maga fogalmazott, és fél oldalára megbénult, a tolókocsiban ülve először öngyilkos akart lenni. Majd eldöntötte, hogy vitorlásbajnok lesz. Azóta több édességet eszik, mint gyerekkorában, lovagol, iszik, vitorlázik. Mi a titka?

- Stresszmentesen táplálkozom. Én tíz éve nem eszem hibridet, génmanipulált húst, ipari aromát. Csak a saját állataimat eszem, amik hihetetlen nyugalomban, stresszmentesen élnek itt, a Káli-medencében. Magam füstölöm a sonkát, készítem a kolbászt, a szalonnát. A kolbász legyen húsízű, a sonka földszagú, ebben nincs paprika paprika hátán, hanem bors, gyömbér, borókabogyó, szerecsendió, próbálkoztam sáfránnyal is. Ha már van Gyulai meg Csabai, miért ne lehetne Huba-féle vastagkolbász is? Mangalica, szürke marha vegyesen. Kevés só, nemes penészkultúra (van saját gombatenyészetem, ennyit az orvosin megtanultam). Ez hároméves mangalicasonka, pácoltuk, durva sóval besóztuk, levegőn szárítottuk, ahogy kell. Magunk savanyítjuk a káposztát is.

A kenyeret is magunk sütjük. Hatvan hektáron termelek egyszemű (alakor) gabonát, amiből kitűnő, sárgás liszt készíthető.

A szénhidráttartalma alacsony, ám az aminosav-tartalma igen magas. Ez a pogácsa is abból készült. Akkora a tápértéke, hogy a római legionáriusok kaptak egy marékkal, azzal mentek harcolni. Úgy hántoljuk meg, nem lehet csépelni, három éve bütykölök vele, csírázott formájában olyan, mint az atombomba. A zöldbort (verjus) is mi készítjük, Perzsiából hoztam a szőlőt. A balzsamecetet is. Most épp pálinkát akarok főzni, az egyik szomszédomnak hatvanhatféle körtefája van.

- Honnan van ennyi ideje?

- Az idő nem fizikai mértékegység. Legfeljebb az óragyáraknak. Mi itt Nyugaton mindig az idő múlását mérjük. Az életünk hosszát. Hány óra, hány év. A minőségét soha.

- Nemrég Makk Károly filmrendezővel közösen tüntetett egy szállodaépítkezés ellen. "El a kezekkel Badacsonytól". Miközben az itt élő emberért és az egyedülálló kultúrtájért igen keveset tesz a kormányzat, dübörög az ingatlanspekuláció. Nem szélmalomharc ez a tiltakozás?

- Dehogynem. Sokan nem is értik, hogy lehetünk ennyire naivak. De hát az ország legszebb műemlék pincéjét, az 1886-ban épült lábdihegyi Ranolder püspöki pincét akarja SZOT-szállodává alakítani egy olyan befektető, akinek évek óta még a nevét sem sikerült kideríteni. A többiek legalább névvel, telefonszámmal lopnak.

- De hát ön is milliárdos. Szerepel a leggazdagabb magyarok listáján. Badacsonylábdihegyi pincéjének mennyezetét pedig gyémántokkal kirakott csillagképek díszítik.

- Mese. Nézzen körül, így él egy budai milliárdos? Testőrhad helyett néhány kóbor kutya őriz, befogadtam őket, s mivel a mi falunkban minden portán csak egy kutya élhet, folyvást perben állok a hatósággal. Igaz,

különös falu ez a mienk, egy időben harangozni is tilos volt, mert zavarta a turistákat.

A milliárdosmítoszból annyi igaz, hogy egy időben a fiammal együtt feltérképeztük Nigéria aranylelőhelyeit. De ki tudja, lehet, hogy egy nap még felcsapok gyémántbányásznak, vagy alkoholt csempészek a vitorlásommal. Állítólag Hemingway kubai szivart csempészett.



- Reggeltől estig pöröl a hatóságokkal, hol az állatok, hol a kutyák, hol az autójának épített fészer miatt büntetik meg. Azt mondja, Magyarországon minden tevékenysége veszteséges, gyakorlatilag feléli a tőkéjét. Imádott Balatonját tönkreteszik korrupt önkormányzatok és spekulánsok, lassan nálunk is automatákat állítanak fel az utcasarkokon, mint Tokióban: szívhatunk egy kis friss oxigént, ha maradt pénz a hitelkártyánkon. Megbánta, hogy hazajött?

- Ugyanezt a kérdést felteheti egy angolnának, amelyik kínkeserves úton a Balatonból visszaevickélt a Sargasso-tengerbe, ahol született. De beszélgethet a lazacokkal is. Az ember sorsa a jelleme. Nem lázongom, tudomásul vettem, hogy itt van az én Sargasso-tengerem.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra