Bor és társai

Ördögital - A szilveszteri krampampuli

Ördögital - A szilveszteri krampampuli

2011.12.20.

A bódulat igazi kalandorai számára a forralt bor csak apácaitóka. Az igazi "pokolital" a krampampuli.

Hippokratész szerint a fűszeres forralt bor hasznos lehet meghűlés ellen és segíti az emésztést. Nem véletlenül hívták a középkorban a szegfűszeg, szegfűbors, fahéj és citrusfélék hozzáadásával készült boritalt "Hippocras"-nak.

A fűszeres bor áldó hatását már a rómaiak is ismerték (a receptek ko­riandert, gyömbért, babérlevelet is említenek), de ők hidegen itták. A né­meteknél csillagánizs is kerül az ital­ba (Glühwein), a franciáknál narancs­virág (vin chaud). Ha feketeborsot és mézet teszünk bele, mint Moldvában, akkor izvar a neve, ha őszibarackot, almát, likőrt, mint Brazíliában, akkor quentáo ("nagy meleg"). A receptek közös titka: a forralt bort (nevével el­lentétben) tilos forralni, mert elszáll az alkoholtartalma.

A bódulat igazi kalandorai számára azonban a forralt bor csak apácaitóka. Az igazi "pokolital" a krampampuli. A krampusz német nevéből (Krampeln) származik, de ez az ördög itó­kája is. Aki szilveszter éjjelén ennek kékes lángjába tekint, belelát a jöven­dőbe. Ez az igazi férfipróba, a pogány rituálé. Ezért a boszorkányitalért még Belzebub is kijön a pokolból. Jókait annyira lenyűgözte a recept, hogy három regényében is mesél róla. A három királyok csillagában így: "Egy cintányérba jó erős törkölypálin­kát öntenek, meggyújtják, s aztán a lobogó szesz közé cukordarabkákat, fügét, mazsolaszőlőt, mandulát do­bálnak. A sercegő borszesz kék-zöld lángot vet, a füge pirosat, a mandula sárgát; a lobogó láng előtt ülő em­bernek az arca; ha nevet, mint egy el­kárhozotté. Azután egy levesevő ka­nállal mereget az ember azon forrón lángoló szeszből, még lobog, mikor a szájához viszi. De elfújja, mielőtt le­nyelné. Különben elviszi az ördög."

Nem pipogyáknak való nedű, hiszen aki egy kortyot is leszalaszt belő­le a torkán, menten a lelkét prüsz­köli ki. (Főként, ha fehér borssal is megbolondítják.) Komoly férfiem­ber búűzője ez, aki ismeri Hamvas tanítását: "Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan." A Crambambulit Bécsben (és Sopron­ban) forradalmár diákok énekelték. S amikor néhány jogász (1848-ban) a Pilvaxot Szabadság Csarnokra ke­resztelte, a krampampuli a forra­dalom jelképe lett. "Szabadságital". Receptjét titkosan őrizték a selmeci diáktársaságok, az ital elkészítése a Pater Krampampuli kiváltsága volt. Az őrült tivornyákon (szakestélye­ken) csak azok vehettek részt, akik letették a balekvizsgát, a több száz éves hagyományokra "firmák", ház­nagyok, "garatőrök" vigyáztak. (Utób­biak felügyeltek arra, hogy a kupák mindig színültig töltve legyenek.) S bár a szegedi zsandár nevű tűzital­tól a svéd glöggig számos hasonló recept terjedt el a nagyvilágban, s Jókai A cigánybáró és A lőcsei fehér asszony című regényeiben többször is nekiveselkedett, hogy a pokoli kotyvalék recipéjét megörökítse, a magyar krampampuli leghívebb összetételét Magyar Elek, az Ínyesmes­ter jegyezte fel 1932-ben:

"Midőn közeledik az éjfél, hatalmas, öblös, tűzálló tálat állítunk az asztal közepére s vagdalt fügét, magjától megfosztott datolyát, mazsolát, ma­lagaszőlőt, cukrozott narancshéjat, dióval bélelt aszalt szilvát, darabok­ra tördelt szentjánoskenyeret rakunk bele. A tál tetejére vasrostélyt helye­zünk, erre pedig egy kiló, nagyobb darabokra tört és narancsháton kis­sé ledörzsölt süvegcukrot. A cukrot megöntözzük fél liter finom cukor­nádrummal (ennek egy része kisüs­tön főtt szilvórium vagy seprőpálin­ka is lehet). Fidibusszal meggyújtjuk (ilyenkor a lámpát eloltjuk), s türe­lemmel figyeljük, amíg a lángoló szesz kiég s a felolvadt cukor a tálba csepeg.

Mikor ez a processzus befejeződött, utána öntünk két liter jó, forralt, fű­szeres (fahéj, citromhéj, szegfűszeg) fehérbort, 1 liter forró teát, 2 citrom és narancs levét. Pár percig állatjuk, de vigyázunk, hogy ki ne hűljön. Jól megkeverjük, s megkóstoljuk, nincs-e híja valamilyen irányban. Elég erős-e, elég édes-e vagy ellenkező­leg, túl erős, édes-e? Ha kell, segítünk a bajon, s azután puncspoharakba szűrjük a párolgó italt. A kívánatos gyümölcsökből mindenkinek adunk egy-két darabkát." Aki a forró gyü­mölcsöt meggondolatlanul bekapja, örökre emlegetni fogja az ördögitalt.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább