Nem messze a Városligettől, a XIII. kerület kevéssé ismert részén található a chocoMe csokoládé üzem. Az egyedi, színes liofilizált gyümölcsös vagy virágos díszítéssel bíró, keskeny csokoládétáblák mára a cég védjegyévé váltak itthon, és tizennégy másik országban. Mészáros Gábort, a cég megálmodóját a jövőről is kérdeztük.

Az elegáns csokoládébutik ajtaján belépve az ember mintha valami egészen különleges világba érkezne. Exkluzív, igényesen összeválogatott színekben pompázó táblás csokoládék a falba rejtett, halványan megvilágított csokoládébarna polcrendszeren. A pulton ízlésesen elhelyezett egyedi drazsés dobozok, a falon nagyméretű, diszkrétségét mégis méltóságteljesen őrző, visszafogott óarany logó. Öt év és hat nemzetközi díj sikertörténete egyetlen szobában. 

– Nem titok, kényszer szülte ezt a vállalkozást.

– 2009-ben leépítés volt a Heinekennél, amit a trade marketing osztállyal kezdtek, ahol én is dolgoztam. Hat év után utcára kerültem. Egész életemben maximalista voltam, nem torpantam meg semmilyen akadály előtt. Ez volt az egyetlen kivétel. Egy év mély depresszió következett, ami alatt átestem egy téli autóbaleseten és egy átbulizott nyáron.

– Mégis talpra állt. Mi történt?

– Egy sikertelen szupermarketben való vásárlás visszatérített az életbe. Különleges csokoládét szerettem volna venni, de nem sikerült. Kutatásba kezdtem, miért nem lehet ebben a kategóriában minőségi termékeket találni itthon. Arra gondoltam, ha ez olyan hatalmas üzlet lenne, akkor már valaki csinálná. Találtam néhány kézműves boltot, de ők inkább bonbonokra specializálódtak, a táblás csokoládék kiegészítő jelleggel szerepeltek a kínálatukban. Rövid idő elteltével közöltem a családommal, manufakturális csokoládékészítésbe kezdek.

– Ez így elég könnyűnek tűnik.

– Pedig a kezdés nem volt ennyire gördülékeny. Olyan családban nőttem fel, ahol a minőség mindig nagyon fontos volt. A szüleimnek Balassagyarmaton, ahonnan származom, volt egy delikátesz boltjuk a ’80-as években. Ott nőttem fel a minőségi olívaolajok, külföldi csokoládék, egyedi fűszerek és reform ételek között. Tudtam, mennyi pénzem van az újrakezdésre, ahogy azt is, hogy ezt a világot már ismerem egy kicsit. Amikor ugyanis a Heineken külföldi útra küldött bennünket, a kötelező körök után én mindig csokoládékat és fűszereket kerestem az adott városban.

– Sokan szeretik a minőségi csokoládékat, mégsem visznek pár év alatt sikerre egy erre épülő vállalkozást. Mik voltak az első lépések?

– Azzal kezdtem, hogy egy viszonylag nagy márványtáblát vettem egy sírkövestől. Majd a tökéletes csokoládé következett. Hegyekben hordtam haza a külföldi extra csokoládékat. Felállítottam egy szubjektív kritériumrendszert, s elkezdtem vizsgálni őket. Volt trade marketingesként mindent tudtam a termékfejlesztésről. Őszinte leszek, ha nem lett volna hat éves múltam egy multi vállalatnál, a tanulmányaim kevesek lettek volna egy márka ilyen fokú bevezetéséhez. Miután megismertem a csokoládék minőségét, a Valrhonával és a Barry Callebaut céggel vettem fel szorosabban a kapcsolatot.

– A tökéletes csokoládé után következhetett a tökéletes alapanyagok tárháza.

– Igen. Külföldön ismerkedtem meg a liofilizált gyümölcsökkel és virágokkal még a heinekenes időkben. Ezek akkor még teljesen ismeretlenek voltak itthon. Erre alapoztam mindent. Ezekkel a gyümölcsökkel díszítve születtek meg a táblás csokoládéim és az első telephelyem – mert addigra kinőttem a lakásomat, már ami a gyártást illeti. Ezután az elegáns csomagolást dolgoztam ki, amely az eleganciája mellett az érzelmekre is hat a mai napig.

– Ezután következtek a diabetikus változatok.

– A legtöbben steviát használnak, amiben én nem hiszek. Valami olyasmit szerettem volna találni, amit nem lehet kiérezni, s a cukorbetegek valóban élvezni tudják a diabetikus termékeinket. A maltitol ma még kevesek számára ismert. Abban különbözik a többi édesítőtől, hogy ez egy kukoricából nyert diszaharid termék. Amikor bevezettük, szerveztünk egy vaktesztet újságíróknak. Tízből nyolcan nem is sejtették, hogy diabetikus csokoládét kóstolnak. Kezdetben volt egy vízióm, ami arra épült, hogy mindenben mást nyújtsak, mint mások. Ehhez tartom magam, bármilyen termékcsaládot fejlesszek is ki. 

 – Mindezek után következtek a drazsék, melyek közül ma már több is nemzetközi elismerésnek is örvend.

– A legjobb motiváció sokszor a jó konkurenciaharc. Sokan próbálnak hasonló termékeket készíteni, de ezeknek a cégeknek nincs más elképzelésük, mint az utánzás. Valamivel meg akartam különböztetni a chocoMe-t tőlük, s a drazsé jellegű termékek tűntek a legjobb ötletnek. Három fajtával indultunk, ami azóta hatra bővült. Természetesen itt is törekszünk a kiváló minőségre. Ha mogyoróról van szó, nem lehet más, csak piemontei. Ahogy pisztáciából csakis brontei, mandulából pedig avolai, s még sorolhatnám. Ha valami éppen hiányzik a piacról, addig nem gyártjuk a terméket, amíg ismét be nem tudjuk szerezni.

– Néhány hónapja – a magyar cégek közül elsőként – az International Chocolate Awards megmérettetésen ezüstérmet szereztek a piemontei mogyoróra épülő Raffinée-vel. Mitől volt különb ez a termék a többi versenyzőnél? 

– Ennek a drazsénak a megszületése két hónapot és legalább száz kiló próbaterméket igényelt. Ami talán a legfontosabb: más a mogyoró pörkölése, mint a táblás csokoládénál. Olaszországban sokat dolgoztam a pörkölő mesterrel, mire megtaláltuk azt a változatot, ami szerintem a legjobban illik a 40 százalékos valrhona tejcsokoládé-burokhoz és ahhoz az indonéz fahéjhoz, amit kigondoltam ehhez a termékhez.

– Hogy születik meg egy új családtag?

– Mindig van egy alapanyag, amiből kiindulok. A legújabb, amivel most próbálkozunk, a tonkabab. Nagyon intelligens fűszernek tartom, rengeteg arca van. Itthon kevesen ismerik, s úgy gondolom, nevelő szerepünk is van akkor, amikor egy újdonsággal előállunk. Avolai mandula az alap, s szintén 40 százalékos Valrhona csokoládé. Ez a mandula nagyon különleges. Szicília legdélebbi pontján terem. Az ottani napsütésnek, párának és a föld kalciumtartalmának köszönheti egyedi ízét és kivételes olajtartalmát. Tökéletes kiegészítő lesz hozzá az enyhén marcipános ízjegyű tonkabab.

– Ez az új termék február végén kerül a polcokra. Mik a további tervek, s mi a végső cél a chocoMe életében?

– Nemrég hatalmas megtiszteltetés ért. Meghívtak Brüsszelbe a Salon de Chocolate kiállításra. Itt még soha nem járt előttünk magyar kiállító. Néha magam is elcsodálkozom a cég sikerén, hiszen az üzemben összesen tizenen dolgoznak, a háttérmunkákat négyen végezzük, s a temperáláson kívül mindent kézzel készítünk. Ezzel a létszámmal az elmúlt három évben hat nemzetközi díjat nyertünk és tizennégy országban vagyunk jelen, hamarosan pedig nyitunk a keleti piac felé is. Nem az a távlati célom, hogy a következő néhány évben ugyanennyi országban megjelenjünk, inkább az, hogy meg tudjuk annyira vetni a lábunkat ezekben az országokban, mint a skandináv területen. Ehhez nagyon jó partnereket kell találnom mindenhol, hiszen a következő öt évben évi egy új termékkategóriával tervezek előállni. Egyéves a kisfiam: szeretném, ha ő venné majd át a céget. Neki az angolon kívül franciául is meg kell tanulnia, hiszen az a legerősebb piac a csokoládék terén. De azért is fontos lenne, mert külföldi iskolába szeretném járatni, ahol ilyen szakirányú végzettséget tudna szerezni. Nekem erre nem volt lehetőségem, sokkal rögösebb volt az utam.

– Mire a kisfia átveszi a céget, mit szeretne, hol tartana addigra a chocoMe?

– Amikor elkezdtem, az volt a célom, hogy három év után ki tudjak lépni a külföldi piacra, mondjuk a bécsire, mert az közel van. S most ott tartunk, a tizenötödik ország Belgium lesz, ami hatalmas áttörés. Egyszerűen tényleg nem tudom, hol a vége. Annyira gyorsan történt minden, s annyira gyorsan teljesültek az elképzeléseim, hogy ma már nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy Európa-szerte ismert brand legyünk. Ezen az úton már szépen haladunk, s most előttünk a keleti piac. Mire a fiam felnő, világméretű cég lehetünk. De azért ezt ebben a pillanatban tényleg nehéz elképzelni.