Cikkek

Mészáros Gabriella

2020. április 15.

Néhány éve megkérdezték tőlem, nem baj-e, hogy a hazai borászat kezd belterjessé válni. Nem értettem a kérdést, ezért pontosították: nem hátrány-e, ha egy család több nemzedéken keresztül viszi a birtokot? Ez a világ más tájain egyáltalán nem kérdés.

A bor itt, Európában sokunk számára elsősorban nem üzleti vállalkozás. Hogy a jelenlegi viszonyok között ez mennyire tartható fenn, az más kérdés. A szőlő és a bor nem csak Hamvas Béla, Szekfű Gyula vagy Márai Sándor műveiben létezik szinte önálló lényként. A szőlő, a présház, a tanya sokszor akkor is képes új szerelmeket beizzítani, ha netán évtizedekre elfordult valaki a családi birtoktól. Ha egy családnak meg kellett válnia a szőlőtől, az általában az utolsó utáni csepp volt a pohárban. De van-e vajon ma, 2020-ban értelme családi birtokokban gondolkodni, családi birtokokat fenntartani, netán újakba fektetni?

Kezdjük ott, hogy a szőlő nem idénynövény.

A szőlő és a belőle készülő bor minősége kizárólag a termőhellyel együtt értelmezhető, attól elválasztani nem lehet.

Karaktere, egyedisége csak egy adott helyen felismerhető, azonosítható terroir-jegyek alapján képes életre kelni. Ez pedig egyértelműen egyfajta állandóságot jelent, ami a gazda oldaláról is elvárt. Új ültetvényeken a nem családhoz köthető vállalkozások is remek borokat adhatnak.

De nem találkoztam még olyan borásszal, aki ne szerette volna előbb-utóbb a saját borát a saját birtokán a saját gyermekeivel-unokáival elkészíteni. Mert az állandóságnak ebben a körben nagy jelentősége van. A hagyományokat nem önmagukért követjük, hanem mert kipróbált, jól működő utat jelentenek. Kiváltképp fontos ez ilyen elszántságot és hitet igénylő területen, mint a borkészítés.


A termőhely, a természet, a szőlőfajták, fajtaváltozatok ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy jó minőségű bor szülessen. Ha megnézzük a világ borkínálatát, ott a legtöbbre értékelt borok mögött nagyon gyakran családi birtokok állnak. Nagy bort készíteni elkötelezettség, tudatosság, alázatosság és a terroir ismerete nélkül nemigen lehet – ez a típusú hozzáállás kitűnően illeszkedik egy több nemzedéket felölelő családi modellhez. Itália, Franciaország, Németország, de Ausztria is bővelkedik komoly családi birtokokban, azok összes előnyével és hátrányával együtt.

Számomra a mai napig megdöbbentő élmény Toscana egyik ismert birtokának tulajdonosi köre, ami nem más, mint a Montepulciano városkához évszázadok óta köthető Avignonesi család. A város közepén található 800 éves birtokközpontban három Falco fivér fogadott bennünket. Mint kiderült, három Avignonesi lányt vettek feleségül, és vitték a birtokot, ki-ki a saját területén. Mint Benedek Elek meséiben, a borok pedig töretlenül hozzák remek formájukat.

A szőlő, a présház, a tanya képes új szerelmeket beizzítani.

Akárcsak az Antinori-birtok borai. Firenze központjában áll az Antinori tér 1. szám alatt a Palazzo Antinori, ahol manapság is két-három Antinori leszármazott vezeti körbe a látogatókat, vesz fel borrendelést vagy társul a vacsoraasztalhoz. Mindez az 1200-as évek elejétől, és lám: működik. Itália egyik legnagyobb presztízsű borászata. Burgundia, Elzász és Németország legjelentősebb borászatai is több évszázados családi hagyomány szerint készítik boraikat. Van néhány kevésbé szem előtt lévő pincészet is, mint például a katalán Torres pincészet.


Ma már nem csupán Penedes környékén, de Spanyolország más borvidékein és a tengeren túl is komoly birtokaik vannak. A családi szabályokat azonban mindenkinek be kell tartania. Fiúgyermek például csak külföldi asszonyt hozhat a házhoz – kis vérfrissítés és jó értelemben használható globalista felfogás. A másik, hogy a családtagoknak tanulmányaik befejeztével legalább három-négy évet el kell tölteniük a világ bármely részén, csak utána csatlakozhatnak a családi birtokhoz.

Mi a helyzet itthon? A hagyományos, több évszázados családi borászkodást nálunk több csapás is érte. Talán azok a családok vészelték át ezeket az időket a legjobban, amelyek sváb gyökerekkel az 1700-as évek végén az ország déli részén – Szekszárd, Hajós, Villány környékén – telepedtek le. Precíz, tisztességes és kitartó munkájuknak köszönhetően talán ők tudtak a leggyorsabban felállni a szocialista ámokfutást követően. A Tiffán, a Takler, a Vesztergombi, a Bock és a Heimann család mind ide tartozik, munkájuk, törekvéseik hordozzák az ősök elkötelezettségét.

De ők is nehéz helyzetből indultak, hiszen szőlőterület nemigen maradt, a legjobb régi ültetvények helyét igénytelen nagyüzemi telepítés – vagy éppen lakótelep – foglalta el. A Pannon Bormíves Céh ezeknek a családi birtokoknak a termelőit tömöríti.

Céljuk a józan érdekérvényesítés, és az, hogy felhívják a figyelmet a hagyományos értékekre.

Hogy sikerül-e mindent kihozni ebből a formációból, az más kérdés. De még ha időszakosan el is kanyarodik valaki az utódok közül, nagy valószínűséggel előbb-utóbb visszatér a családi birtokhoz, a gyökerekhez.



Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra