GasztroHírek  » 

Együtt mutatkozott be a három magyarországi borvidéki márka

Együtt mutatkozott be a három magyarországi borvidéki márka

2019.05.22.  | MTI

A másik két magyarországi borvidéki márkával, a Villányi REDy-vel és a pannonhalmi PH-Értékkel közösen mutatták be a BalatonBor 2018-as évjáratát kedden Budapesten.

Immár a negyedik évjárata debütál a Balaton Borrégió termelőinek összefogásával létrejött BalatonBornak - emlékeztetett a keddi évjáratbemutatón a Balatoni Kör BalatonBor szekciójának elnöke. Dobosi Győző elmondta:

19 észak- és dél-balatoni pincészet részvételével készült el a BalatonBor harmadik évjárata,

amelyből mintegy 60 ezer palack kerül majd a piacra. Dobosi Győző elmondta,  hogy kedden tartották a szűkebb balatoni termőhelyek karakterét bemutató HegyBorok bírálatát, ebben a kategóriában 14 pincészet tételei kerülnek a piacra idén.

Kardos Gábor, a Balatoni Kör alapítója felidézte, hogy a BalatonBor 2016-ban debütált a régió vezető pincészeteit és éttermeit tömörítő Balatoni Kör és a Rizling Generáció borszakmai összefogás közös kezdeményezéseként. A koncepció lényege, hogy az előírt feltételeknek megfelelő és a vakkóstoló próbáját kiálló balatoni pincészetek olaszrizlingjei egységes dizájnnal ellátott palackokban, közös brand alatt, de a pincészet saját nevét feltüntetve jelennek meg a piacon.

Kardos Gábor kiemelte, hogy kedden

először mutatkozott be közösen Magyarország három régiós bormárkája.

Illés Tamás, a Pannonhalmi Főapátsági Pince marketing vezetője hangsúlyozta: a Pannonhalmi Borvidék nem csupán a múltjára szeretne építeni, hanem a jövőbe tekint, ehhez járul hozzá az egyelőre hat pincét tömörítő PH-Érték Egyesület is.

Az egyesület a BalatonBor példáját követve hozta létre a most debütáló PH-Érték bormárkát, amely azonban a BalatonBortól eltérően a Pannonhalmi Borvidék emblematikus fajtáján, a rajnai rizlingen alapuló házasítás.

Szakál Zoltán, a Csányi Pincészet főborásza közölte, hogy "Villány másik arcát" szeretnék megmutatni a villányi REDy márkával, amely egy portugieserre épülő, gyümölcsös, vörös házasítás. A 2018-as évjáratból már 19 termelő borát választotta ki a bíráló bizottság - mondta el Szakál Zoltán.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.