GasztroHírek  » 

Gasztrofesztivállal erősít Zamárdi

Gasztrofesztivállal erősít Zamárdi

2017.07.13.

Zamárdit nyáron a fesztiválok városaként is emlegetik, hiszen hosszú, egybefüggő, árnyas partszakasza tökéletes helyszínként szolgál a legkülönbözőbb rendezvényekhez.

A nagy, több tízezer főt befogadó óriásfesztiválok mellett érdemes odafigyelni a kisebb megmozdulásokra is: igazi kincsekre lelhetnek azok, akiknek elsőszámú szempontjuk az, hogy családjukkal együtt kapcsolódjanak ki egy finom étel, jó hideg sör és könnyű mulatságot ígérő koncertek mellett.

Tavaly tűnt fel a balatoni fesztiváltérképen egy, már első nekifutásra is sikeres, kifejezetten családoknak szóló rendezvény Zamárdi partján. A Zamárdi Gasztro és Utcza Fesztiválon – ahogy a neve is mutatja – a gasztronómia áll a középpontban, emellett pedig különféle zenei programokkal és egyéb kikapcsolódási lehetőségekkel várják az érdeklődőket 2017-ben is, immár a Nagyon Balaton rendezvénysorozat részeként.

Gasztronómia

A Zamárdi Gasztro és Utcza Fesztiválon a hazai street food szféra legkiemelkedőbb alakjai sorakoznak fel, ennek megfelelően idén ételfronton a Befaló Bill, a Che Che, a ChiliOn, a Goodbar, a Göröngy Street Food, az Ice 'n' go, az ISweet, a Kanálgép, a Kolbice by KOBE Sausages, a Levendula Kézműves Fagylalt, a MexKitchen, a Mr. Funk, a Paneer, a Piknik Utczabár, a Salazar, a Twist & Chips, a Vitéz Kürtőskalács, a Viva Churros és a Zabáljcsak food truck-jával találkozhatunk.

Italfronton pedig a Borkas, a Legenda, a Kecskeméti Sörmanufaktúra, Mad Scientist, a Rotburger, a Sörte, a Spritz Bar, a Szifon Bár, és a Zirci Apátsági Manufaktúra sörei lesznek a fesztiválozókkal.



A megjelenő borászatokat és a kézművestermék-árusokat pedig a nyaralók igényeihez igazítva állították össze a szervezők a helyi kínálat előnyben részesítésével, mivel fontosnak tartják, hogy a térség legjobbjai legyenek elérhetőek a fesztiválon. Mindemellett a gyerekek számára is bőséges választékot kínálnak majd mind italok és ételek tekintetében.



Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább