GasztroHírek  » 

Guinness: itt az első, hordóérlelt stout

Guinness: itt az első, hordóérlelt stout

2018.11.20.  | Orbán Szilvia

Sörimádók, figyelem: a Guinness hordóérlelt söröket dob piacra. A sorozat első nagy dobása egy bourbon hordós, Antwerpen Stout-változat lesz, amelyet a nagynevű sörös cég a Bulleittel közösen gyárt.

Az új termékcsoportot a marylandi Baltimore-ban, a Guiness új, amerikai létesítményében (Open Gate Brewery & Barrel House) készítik, olvasható a Vinepair cikkében.

Úgy tudni, hogy a specialitást a Guinness sörfőzdéjében, Dublinban főzik, s ezután érlelik majd 8 hónapig Baltimore-ban, a Bulleit bourbon hordóiban, erről a Diageo – mindkét cég anyavállalata – közleményben tájékoztatott.



Habár izgalmas újdonságról beszélünk, valójában, szó szerint értelmezve, nem ez a sorozat a legelső, hordóban érlelt (BA) verzió a Guinness történetében: egészen az 1900-as évek közepéig ugyanis a vállalat söreit hordókban tárolták. Szakértők szerint a Guinness amerikai csapata az új termékcsoporttal ezt a módszert kelti újra életre.


Feltehetően az új, BA-vonal nem áll meg a bourbonnál, mert az a hír járja, hogy a Guinness már megkörnyékezte a Don Julio tequilát, illetve a Zacapa rumot is.

Természetesen már elkezdtünk gondolkodni a további lehetőségeken, de jelenleg az első dobásunkkal vagyunk elfoglalva. Annyira elégedettek vagyunk azzal, amit a Bulleit-beli barátainkkal megalkottunk”

– fogalmazott Sean Brennan, vezető sörfőző.

Ez a sör valóban egy különlegesség, érdemes lassan, ízlelgetve kortyolni.”

A Bulleit Bourbon hordóiban érlelt Guinness Stout korlátozott számban kerül bolti forgalomba: 4-es csomagolásban, egyenként 3,3 dl-es palackokban, 19,99 dolláros (nagyjából 5680 forintos) áron lehet megvásárolni. Az ital a hírek szerint az év végéig, a gyártás helyszínén, a Baltimore-i Open Gate Sörfőzde csaposainál is rendelhető.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.