Csupán néhány háziasszony tesz vasárnap az asztalra nyúlból készült ételt, pedig egykor a magyar konyha ínyencségei között tartották számon. Mátranovákon jártunk, a Földi család gazdaságában, Faluhely majorban. Merthogy ott élnek a magyar óriások.

A Magyar Óriás Nyúl génbankját ma Palócföldön őrzik. Pontosabban a Földi család vigyázza Mátranovákon. Földi Gyula negyven éve él és dolgozik állatok között. Több mint állattenyésztő. Kísérletező, újító kedvű, víg kedélyű ember, aki csak akkor néz maga mögé, ha arrafelé megy az útja. Úgy tartja, hogy Magyarországon kicsit nagy feneket kerítenek a gazdálkodásnak, különösen, ha az öko, jelentsen ez bárkinek bármit is, hiszen semmi másra nem kellene figyelni, csak arra, hogy mit ad a föld; mit bír el a talaj, s mit az ember.

Földi Gyula is két fiával összefogva, családi vállalkozásban viszi a gazdaságot. Tenyészti, neveli az állatokat. S még csak nem is ő a főnök, hanem Dávid fia, aki eredetileg szakács, de ezt a tudományát áthagyományozta Ádám testvérére – aki viszont etnográfus és politológus, viszont ő viszi a fogadót és a konyhát. Vagyis éppen akkorát fognak, ami munkával, feladattal látja el a gazdaságot.

Faluhely major pedig ma már kiemelt gazdaságnak számít. S nem is feltétlenül a nyulak miatt. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség egyik mintatelepe, államilag elismert, hivatalos bemutatóüzem. És valóban, errefelé rendben sorakoznak ólak és hodályok. Földillatú a föld, a fűnek meg fű az illata, és idővel azt is meg lehet mondani, melyik épületben laknak állatok. S ha azon kezdenénk törni a fejünket, miért is jár a nyulaknak ekkora megtiszteltetés, Földi Gyula és fia, Dávid fölidézi azt a régi palóc szokást, miszerint az öreg, vagyis a család legidősebb tagja már nem a házban lakott, hanem a porta egyik külön épületében, lakrészében. Látva a nyulak lakosztályát, nem is tűnik olyan rossz dolognak megöregedni errefelé.

A Magyar Óriás Nyulat többnyire 3,5 kilogrammosan vágják le, és ekkor – átlagosan – 2 kilogramm csontos húst ad. Ebből bármi elkészíthető. Persze, ha ehhez is úgy állunk, mint Tersánszky Józsi Jenő regényhőse, Gazsi, aki addig-addig vágyott az ízletes nyúlpaprikásra, mígnem rátört a szívjóság, és nem tudta leölni az elébe ugráló szőrbundást, sosem tudjuk meg, milyen a Magyar Óriás Nyúl pörköltnek, levesnek, főttnek, sültnek, tepertőnek, pástétomnak; füstölve, s még akár kolbászba és hurkába is.

De a helyzet az, hogy a magyar ember nem is nagyon tudja, milyen a nyúlhús íze. Eltekintve az erdőt járó lelkektől, valamint a puskás emberektől, és egy-két csúcskonyha séfjétől, csupán néhány háziasszony tesz vasárnap az asztalra nyúlból készült ételt. Pedig egykor a magyar konyha ínyencségei között tartották számon. Mert, rendben, a vadnyúl sütve, fokhagymával és szalonnával megspékelve fejedelmi étel, de a házi nyúl sokszor házi kedvenccé is válik, és ember legyen a talpán, aki ebéd közben, a nyúlpaprikást kanalazva, meg tudja magyarázni a gyerekének, hogy az imádott tapsifüles immár az égi mezőkön ugrabugrál, miközben combja a földön finom.

Ambrus Lajos cikke a magyar óriás nyúlról, nyúl és bárány receptek Frideczky András séftől a Magyar Konyha márciusi számában olvasható!