GasztroHírek  » 

Figyelmeztető címke kerülhet a szemét kajákra

Figyelmeztető címke kerülhet a szemét kajákra

2019.10.27.  | Orbán Szilvia

Mexikó alsóháza elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely az országban működő élelmiszergyártókat arra kötelezné, hogy a magas telített zsír-, só- és cukortartalmú ételeket jól látható figyelmeztető címkével lássák el.

Az október elején, a Képviselőház által megszavazott intézkedés szerint azoknak az ételeknek a frontoldali csomagolásán

„őszinte, világos, gyors és egyszerű figyelmeztetést”

kellene feltüntetni, amelyek meghaladják az előzetesen meghatározott energia-, hozzáadott cukor-, telített zsír-, és nátriumszint maximumát, írja a Just-food. A javaslat - amelyet 458 képviselő támogatott, s mindössze ketten-ketten tartózkodtak, illetve elleneztek – most a mexikói felsőház, a Szenátus, majd az elnök, Andres Manuel Lopez Obrador elé kerül.

A kérdéssel nem véletlenül foglalkoznak a képviselők, hiszen az elhízás komoly gondot jelent a latin-amerikai országban: legfrissebb hozzáférhető OECD-adatok szerint 2016-ban minden harmadik felnőtt mexikói az elhízott kategóriába volt sorolható, ennél pedig csak Chile és az USA mutatói voltak rosszabbak a 36 tagországot – köztük hazánkat is (amely 5. a listán) – tömörítő szervezetben. S ami talán még aggasztóbb, hogy az adatok szerint az 5 és 11 év közötti mexikói gyerekek 34, míg a 12 és 19 év közötti kamaszok 35%-a is túlsúlyos vagy elhízott.

A szabályozás megvalósulása példaértékű lehet, és támogatottsága is elsöprő, azonban több képviselő is rámutatott arra, hogy az önmagában nem ér majd sokat, ha nem jár együtt a helyes étkezési kultúra és a testmozgás széleskörű népszerűsítésével – például az iskolákban.

A fogyasztóvédelmi szervezet igazgatója, Alejandro Calvillo

felszólította a szenátorokat, hogy helyezzék végre a közegészségügyet a kereskedelmi érdekek elé.

„Az élelmiszer-ágazat várhatóan folytatja majd az indítvány lejáratását, de a szenátoroknak elsősorban a mexikóiak egészségét kell szem előtt tartaniuk” – fogalmazott. „Szerencsére elegendő bizonyíték áll már a rendelkezésre, amely igazolja, hogy a frontoldali figyelmeztetések elhelyezése nagyon is hatékony eszköz az egészségtelen ételek fogyasztásának visszaszorításában.”

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.