GasztroHírek  » 

Kiderült, ki az 50 legjobb magyar borász

Kiderült, ki az 50 legjobb magyar borász

2019.03.06.  | MKO

Március 1-én a Borjog és Bormarketing Konferencián jelentették be, hogy ki az 50 legjobb magyar borász 2019-ben, majd másnap az „ötvenek” a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül tartották meg azt a szakmai kóstolót, amely alapján szavazni fognak és megválasztják maguk közül a Borászok Borászát.

A döntés megkönnyítése érdekében egy új, egyedülálló eseményt szervezett a díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány, ez volt a március 2-i Borászok Borásza Kóstoló Kör. A rendezvény keretein belül a Kárpát-medence 50 legjobb borásza és a díj győztesei tartottak szakmai kóstolót. A rendezvény délelőttjén egymás borait kóstolták, hogy ez alapján felelősségteljesen döntést hozhassanak arról, hogy szerintük ki legyen a Borászok Borásza.

A helyszínen leadott voksokat a szervezőség jelenleg összesíti; az öt legtöbb szavazatot kapott borász kerül a döntőbe, majd az ötvenek újra szavaznak, hogy a döntősök közül megválasszák 2019 Borászok Borászát.

A díj alapítója, Rókusfalvy Pál elmondta, hogy kicsit több, mint egy évtizede miért is jött létre a Borászok Borásza? „Ezt a kérdést a Borászok Borásza alapítása óta eltelt tizenkét évben (kérdés nélkül is) többen megválaszolták már helyettem. Ezek közül még

a legjobb szándékú feltételezés az volt, hogy nyilvánvalóan valamilyen üzleti célzatú döntés volt ez részemről, azaz profitot remélek tőle. Eddig azért nem reagáltam ezekre a találgatásokra,

mert azt gondoltam, hogy a díj, a maga letisztult rendszerével, és az ezzel kapcsolatos munkánk önmagért beszél. Most mégis úgy gondolom, hogy 12 évente talán érdemes egy pillanatra megállni és reagálnom. A válasz elsőre korszerűtlennek tűnhet vagy nem eléggé életrevalónak, de a díj alapításával „mindössze” a közösségért, a magyar borászokért akartam tenni valamit. Azt ugyanis fontos hangsúlyozni, hogy a rendszerváltoztatás óta eltelt 30 év alatt a magyar csúcsborászok felzárkóztak az abszolút világszínvonalhoz. Ennek ellenére a borász díjaknál, a borászok körüli eseményeknél éppen a legfőbb érdekeltek, azaz

a borászok véleménye szorult háttérbe. Olyan díjat akartam, ami csak róluk szól és kizárólag az ő véleményüket tükrözi.

Itt a borászok jelölnek és ők is választanak végső győztest – ez azt jelenti, hogy ennek a díjnak a jelöltjei és végeredménye mindig a borászok aktuális lelkivilágának egyfajta lenyomatát mutatják.  A Borászok Borásza a borászokról szól, értük van és addig marad hiteles és életképes, amíg ilyen marad az egyszerű, letisztult és átlátható választási mechanizmusával együtt.”


Az 50 legjobb magyar borász 2019-ben, abc-sorrendben:

1.    Árvay János - Árvay Pincészet
2.    Áts Károly -  Grand Tokaj Zrt.
3.    Balassa István - Balassa Bor Kft.
4.    Balla Géza - Balla Géza Pincészet
5.    Bárdos Sarolta - Tokaj Nobilis Szőlőbirtok
6.    Barta Károly - Barta Pince
7.    Bock József - Bock Pincészet
8.    Bodó Judit - Bott Pince
9.    Bolyki János - Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok
10.    Bott Frigyes - Bott Frigyes Borászat
11.    Bukolyi Marcell - Bukolyi Marcell Wine Farm
12.    Dúzsi Tamás - Dúzsi Tamás és Családja Pincészete
13.    Eszterbauer János - Eszterbauer borászat
14.    Figula Mihály - Figula Wines
15.    Gál Tibor ifj. - Gál Tibor Pincészet
16.    Gere Attila - Gere Attila Pincészete
17.    Heimann Zoltán - Heimann Családi Birtok
18.    Homonna Attila - Homonna Pincészet
19.    Horváth "Ráspi" József - Ráspi Étterem és Borászat
20.    Ipacs Szabó István - Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
21.    Karner Gábor - Karner Gábor Kézműves Borászat
22.    Kiss Gábor - Kiss Gábor Szőlőbirtoka és Pincészete
23.    Konyári Dániel - Konyári Pincészet
24.    Kovács Tamás - St. Donát Birtok
25.    Laposa Bence - Laposa Pincészet
26.    Légli Géza - Kislaki Bormanufaktúra
27.    Liptai Zsolt - Pannonhalmi Apátsági Pincészet
28.    Losonci Bálint - Losonci Pince
29.    Luka Enikő - Luka Pincészet
30.    Malatinszky Csaba - Malatinszky Kúria
31.    Maurer Oszkár - Maurer Pincészet
32.    Mérész Sándor - Etyeki Kúria
33.    Mészáros László - Disznókő
34.    Molnár Péter - Patricius Borház
35.    Nagy László - Villa Tolnay
36.    Pálffy Gyula - Pálffy Pince
37.    Rakaczki Gábor - Sauska
38.    Szászi Endre - Szászi Pince
39.    Szecskő Tamás - Szecskő Pince
40.    Szepsy István ifj. - Szent Tamás Pincészet
41.    Szilágyi László - Gizella Pince
42.    Takler Ferenc - Takler Pince
43.    Tarnóczi Zoltán - Orsolya Pince
44.    Thummerer Vilmos - Thummerer Pince
45.    Tiffán Ede - Tiffán Ede és Zsolt Pincészete
46.    Várszegi György - Kreinbacher Birtok
47.    Vesztergombi Ferenc - Vesztergombi Pince
48.    Vida Péter - Vida Családi Borbirtok
49.    Weninger Franz - Weninger Pincészet
50.    Wille-Baumkauff Márta - Pendits Pincészet

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.