GasztroHírek  » 

Kovács Zita a Mátrai Hegyközség élén

Kovács Zita a Mátrai Hegyközség élén

2018.05.22.  | MKO

A Mátrai Hegyközségi Tanács tisztújító közgyűlésén a küldöttek Kovács Zitát választották elnöknek. Az előző elnök, Dr Nyilas János már nem indult a tisztségért, így az ő utódjáról kellett a hegyközségeknek dönteni.

A borvidéki tanács egy koordináló, érdekképviseleti szervezet, melynek a legfelsőbb szinteken – a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában – képviseli a borvidéki termelőket, másrészt a helyi borásztársadalom összefogását segíti a közös célok és a borvidék jövője érdekében.

Az elnökségi tagokat 5 évre választják a hegyközségek küldöttei, mely tisztújító közgyűlésre május 12-én került sor.

A tisztújítás eredményeként egy újító, lendületes, fiatal elnökség állt össze, melynek élére Kovács Zitát választották elnöknek.

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy ilyen fiatalon a küldöttek lehetőséget láttak bennem és bizalmat szavaztak nekem a következő 5 évre. Ugyanakkor nagy elvárásokat támasztok magammal és az elnökséggel szemben, hiszen az előd – Dr. Nyilas János – nagyon magasra tette a mércét az eddigi munkájával. Külön izgalmas számomra a tény, hogy soha nem volt még nő ebben a pozícióban. Azt mondhatjuk, hogy

a Mátrai Borvidék ma az egyik legdinamikusabban fejlődő borvidék. Ebben látom most a legnagyobb kiindulási pontot: fejlődni kell!

Hatalmas marketingmunka áll előttünk, hogy országosan is elismert borvidék legyünk. Legnagyobb feladatomnak most ezt a küldetést tekintem."

A Mátrai Borvidéki Tanácsot sok-sok cikluson át vezető Dr. Nyilas János továbbá is az elnökségi tagként segíti az új elnök munkáját, valamint a közgyűlés örökös, tiszteletbeli elnöknek választotta, elismerve eddigi lelkiismeretes munkáját a borvidékért.

Kovács Zita édesapja mellett kezdett el borászkodni hét évvel ezelőtt, ma már együtt viszik a gyöngyöstarjáni Kovács és Lánya Borászatot. Az alapvetően fehérboros vidéknek számító Mátrában (ahol a muskotály, az olaszrizling, az irsai olivér és társai az uralkodók) elsősorban vörösborokkal (például syrah) foglalkoznak.

Hogy valami elkezdődött a Mátrában, azt jól jelzi az is, hogy legutóbb Szőke Mátyást választották az Év Bortermelőjének, illetve néhány évvel korábban Babiczki Lászlót beválasztották a juniborosok közé.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.