GasztroHírek  » 

Kung-fu tea: hagyomány és látvány összhangja

Kung-fu tea: hagyomány és látvány összhangja

2019.08.14.  | Orbán Szilvia

A teaszervírozás harcművészettel való ötvözése igazi látványosság Kínában.

Az Atlas Obscura munkatársa személyesen élte meg a kung-fu teázás élményét Kínában, tapasztalatairól pedig érdekes cikkben számolt be, amelyből kicsit közelebbről is megismerhetjük ezt a sokakat megosztó „szertartást”.

Zeng Xiao Long kung-fu teamester szerényen ül egy hatalmas csengtui udvar apró teaszobájában. Az udvaron minden csupa kő és bambusz; a stílus nyilván nem véletlenül idézi az ősi kínai falvakat. A teaház mellett található itt egy kis étkezde, egy közösségi zöldségeskert, és – hogy az illúzió teljes legyen – néhány igazi páva is.

Csengtu városa Szecsuan tartomány fővárosa, Kína délnyugati részén. A város Nyugat-Kína egyik legfontosabb gazdasági, kommunikációs és közlekedési csomópontja.

„Amikor ön azt mondja, kung-fu tea, valószínűleg nem arra gondol, amire mi” – fogalmaz Zeng az AtlasObscura munkatársának, miközben a gaiwanban (háromrészes teáscsésze) lapuló tealevelekre tölti a forró vizet. Aztán a fedőt használja, hogy visszafogja a forrázatot, és a teát először egy üveg dekantálóba, majd gyűszűnyi teáscsészébe tölti.

„Ez, amit most látott, szintén kung-fu tea. Valójában ez az igazi” – mondja. „Ön viszont bizonyára a hosszan csurgatott teás előadásra gondolt.” Zeng a 60-90 centis csőrrel bíró, ütött-kopott, réz teáskannákra mutat, amelyek a mögötte lévő falnak támasztva sorakoznak. Egy kis csapat hazai turista lép a szobába, amely egyben a teamester irodájaként is szolgál. A csoport vezetője az ország leghíresebb és legjobb hosszúcsőrű kannával dolgozó teamestereként mutatja be Zenget. Nem említi, de ennek a teaművészeti ágnak a mester a megalkotója, egyben egyik nagykövete is, írja a cikk.

Csengtu városa manapság leginkább ezekről a különleges teaelőadásokról híres. Színházakban, hangos éttermekben, turistákkal telt tereken, városszerte fiatal nők és férfiak adnak elő akrobatikai és táncelemekkel átszőtt harcművészeti jeleneteket, s miközben merészen tekeregnek és hajlonganak, kecses, hosszú csőrű teáskannákat forgatnak a testük és a fejük körül. A rézkannákban forró víz gőzölög, amelyet látványos módon töltenek a szerencsések csészéibe.



A látottakat gyakran nevezik kung-fu teázásnak, de valójában – eredete és művészeti jellege alapján – semmi köze nincs a harchoz és a katonákhoz; a koreográfiában csupán néhány eredeti wushu mozdulat szerepel.

A kung fu (功夫) szó ugyanis a legtöbb esetben arra utal, hogy egy művészeti vagy tudományágat kemény munkával és szorgalommal tökélyre, mesteri szintre fejlesztenek.

Ebben az értelemben viszont igencsak rokon az ősi taoista teaceremóniával, amelyet a tanítványok éveken át gyakorolnak, mielőtt helyesen képesek átadni a visszafogott, önuralmat és biztos kezet kívánó mozdulatokat. Ezek a teaceremóniák lényegében meditációs gyakorlatok is egyben, és a kung-fu teázás szélesebb körben ismert változatai.

Sok évvel ezelőtt Zeng még nem sokat tudott a kung-furól, vagy akár a teázásról, olvasható a cikkben. 1977-ben, egy parasztcsaládba született a Csengtutól keletre található egyik szecsuáni régióban, ahol az emberek – a hegyvidéki terület adottságaihoz igazodva – hosszú, keskeny épületekben élnek. Az ottani teaházakban a szűkös hely miatt a hosszú kiöntővel bíró kannák elengedhetetlenek, ezekkel ugyanis elkerülhető a vendégek megzavarása, ha a pincérnek újra kell tölteni a csészéket. S bár a kecses teáskannák falusi mindennapjai részét képezték, az ifjú Zenget nem igazán érdekelte a tea és a teázás. Hamarosan Csengtuba költözött, és éttermi kisegítő állást vállalt, gyér fizetéssel. Aztán megpillantott egy teamesteri hirdetést. Az álláshoz busás fizetés tartozott, ezért Zeng nem sokat gondolkodott, inkább felmondott, és vett egy hosszú csőrű teáskannát.


Akkoriban nem létezett a maihoz hasonló, a filigrán kancsókkal végrehajtott előadás. Volt viszont verseny, ahol a résztvevők az eredeti kung-fu teázásban való jártasságukat mutatták be.

„De igazából egyetlen egy mozdulat létezett, amellyel a teát kitöltötték” – magyarázza Zeng, aki bárminemű művészeti és harci háttér nélkül találta ki, szerinte milyennek kellene lennie egy látványos performance-nak. A mozdulatokhoz a tévében és máshol látott tai chi és kung-fu elemeket is felhasználta.
1999-ben benevezett egy teaszertartás versenyre, ahol egyedi, máshol nem látott mozdulatai meghozták számára a második helyezést. Bár sokan bírálták a feltűnő, túldíszített gyakorlatot, nem kérdés, hogy azon a versenyen egy új hagyomány született.

Ezt követően Zeng és néhány társa folyamatosan azon dolgozott, hogy újabb, még atlétikusabb és látványosabb mozdulatokkal gazdagítsa a repertoárt. A csapat népszerűsége is egyre nőtt, amit segített, hogy Zeng nagy nézettségű televíziós műsorokban vállalt szerepet. 2013-ban az ország újévi tévés gáláján adta elő tudományát, amellyel országos ismertséget ért el. Növekvő celebritás státuszának is köszönhetően egyre többen keresték fel, hogy tanuljanak tőle.

Míg a kung-fu teázás egy viszonylag új jelenség Szecsuanban, maga a teakultúra itt nagyon is gazdag. A Csengtutól nagyjából 190 kilométerre fekvő Mengding-hegységről úgy tartják, hogy itt termesztettek először teát, mintegy 2000 évvel ezelőtt. A teaszertartás pedig – szervírozzák az italt akár a síkság rövid, vagy a hegyvidék hosszú csőrű kannáival – a régió identitásának elengedhetetlen része. Ahogyan egy ismeretterjesztő könyv szerzője fogalmaz: „a teaház nem más, mint egy kis Csengtu, míg Csengtu nem más, mint egy óriási teaház”.

A nagyvárosban jelenleg több mint 13 ezer teaház működik. A létesítmények a helyiek kedvenc hírvivő és pletykázó helyei, a turisták pedig pihenőhelyként, és az életérzés megélésének helyszíneként tekintenek rájuk.

Legtöbb esetben a csengtui teakultúra inkább szerény és egyszerű. Wu Bo, egy fiatal helyi teamester szerint a hosszú csőrű kannákkal bemutatott előadás feltűnő volta árt a teának. Úgy érzi, hogy az előadók sok esetben semmit nem konyítanak a teához, a kultúrájához, történetéhez.
„Néhányuk még csak forró vizet sem használ; így ez nem egyéb, csak egy tánc” – fogalmaz. „Ráadásul sokuknak az egész nem is a teáról szól, csupán egy sima munka.”

Számára a valódi kung-fu tea épp az ellenkezője a látványos előadásnak.
„Költheted az összes pénzed menő teafelszerelésre, tanulhatsz különleges mozdulatokat, de az igazi teamester bármiben képes nagyszerű teát készíteni” – hangsúlyozza.

Az azonban tagadhatatlan, hogy az előadás fontos szerepet játszik a honi turizmusban, mutat rá a cikk. Az utazók a kedvéért régi, hagyományos ruhákba bújnak, fotózkodnak, így ünneplik történelmüket. Még a tévében közvetített kosztümös táncok, kulturális előadások is új tájak felfedezésére – azon belül pedig nem csak városnézésre – csábítják a nézőket. Claudia Huang, csentui születésű kulturális antropológus szerint az előadás jó példája annak, hogy a fiatal kínaiakat – az árucikkek szimpla megvásárlásán túl – a fogyasztás értelmesebb formája felé tereljék. „Ez a jelenség Kína saját kulturális örökségének ünneplése – gyors és egyszerűen befogadható módon” – ecseteli.

A Zeng által kitalált kung-fu tea stílus ma már kétségtelenül Csengtu egyik legnagyobb nevezetessége, amely Kína-szerte a szecsuani teakultúra szinonimája lett. A mester azonban maga is tart attól, hogy az előadás csak felszínesen adja vissza a teázás valódi jelentését, ezért folyamatosan tanulmányozza a teázás tudományát, sőt, tanítványaitól is megköveteli ezt. Sokszor előfordul, hogy a fizikai tréningről hívja vissza őket, hogy a töltés művészetét gyakorolják inkább.
„Érzem a felelősségemet” – fogalmaz. „Én találtam ki a hosszú csőrű kannával előadott ’szertartást’. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy a követőim az igazi kung-fu teázással is megismerkednek.”

Elismeri, hogy a legtöbb fiatal azért kezdi el nála a tanulmányait, mert jól akar keresni. Zengnek több száz tanítványa van, és úgy gondolja, 80 százalékuknak ez a tevékenység tényleg nem más, csak egy munka.

„A piaci helyzet most nagyon kedvező. Nagy igény van az előadásokra, és néhány hónap gyakorlással igazán jó keresethez juthatnak az előadók.” Azonban meggyőződése, hogy eljön a nap, amikor elérik a felső határt, és a bérek esni fognak. Akkor majd egyre kevesebben választják ennek az új művészeti formának a tanulmányozását.

Az előadástól ma már visszavonult Zeng ül az irodájában, és apró csészéjéből teát szürcsöl. A tekintete elréved: „Az álmom, hogy egyszer egy olyan teaházat építsek, ahol a hosszú csőrű kannák a színpadok helyett újra megtalálják régi helyüket, és minden felhajtás nélkül csak kitöltik belőlük a teát.”

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.