A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Termelők

Magyar Konyha

2018. március 19.

Mi lehet kellemesebb időtöltés egy szeles, esős munkaszüneti napon, mint derűs társaságban jókat enni és jó borokat inni? A három Légli testvér is e mellett tette le voksát, mert március közepén egyesült erővel szélesre tárták kapuikat, hogy beengedjék a tavaszt, és bort, válogatott falatokat és kultúrát varázsoljanak a Dél-Balatonra látogatóknak. Három Légli, három hangulat, három helyszín.

Hol van már az az idő, amikor a Balaton csak a nyárra tartozott! Az igazán hűségesek év közben is lelkesen követik a parton szerveződő programokat, amikből szerencsére nincs hiány. Számukra biztos nem újdonság a három Légli fivér összefogása, akik az őszi Márton napi tematika után másodjára jelentkeztek egy balatonboglári birtokaik közötti egymáshoz irányított túra - programmal, a márciusi hosszú hétvégére időzítve. A hármas meseszám ezúttal se okozott csalódást.

A Légli név a boros közönség számára ismert terep, és bár

Ottó és Géza is a családi mesterséget vitték tovább, Attila inkább a fazekasságot választotta.

Kerámiái számos étterem és háztartás díszére válnak. Az avatatlanok és a már jártasak számára egyaránt érdekes élmény egymás után felkeresni a három helyszínt és testvért.
A rendezvény elnevezése ugyanis rendkívül találó, ugyanis a testvérek három rendkívül különböző karakter, ennek megfelelően teljesen különböző atmoszférákba csöppenünk. Híres borász dinasztiához méltón  a bor mindhárom programban fontos szerepet játszik. Talán éppen ezért, még az örökös sofőr problémára is gondoltak, mert a helyszínek között ingyenes buszjáratot is biztosítottak, így az elkötelezett borkedvelők mentesülnek a vezetéstől. Így, vagy úgy, mindenképp ajánlott végigjárni mindhármat.

Szívélyes

Légli Attila -  Légli Major (Szőlőskislak)
Légli Fazekasház és Csűr, Szőlőskislak, Epres utca 7.
Bohém, vidám falusi hangulat a szőlőskislaki Majorban. A középső testvér a borász szakma helyett a kerámiák mestere lett, a márciusi rendezvény ünnepi menüje is Légli kerámiákban készült és került a vendégek elé. Attila a böjti időszakot tiszteletben tartva halas menüvel készült mind a pénteki, mind a szombati napra.

Tiszta, mégis tartalmas

pontyhalászlé gyufatésztával, friss, ízletes kemencében sült mustáros kárász házi kenyérrel, és takedli baracklekvárral.

A nagy főzés helyszíne a csűr, ahol a búbos kemence és a bogrács körül már reggel óta sürgölődtek a boglári halászléfőző versenyről ismerős alkalmi szakácsok.

A betoppanó vendég a csapat tagjának érezhette magát, akkor is, ha csak nagy, közös asztalnál ülő szemlélődő szerep jutott neki. Annál is inkább, mert Attila rendkívül jó házigazda, szívből jövő kedvességgel és természetességgel fogad mindenkit. Az anekdotákkal fűszerezett kemence és kerámia bemutató, a koccintás és a jó ebéd mellé még a nóta is szólt a Karádi Trió jóvoltából. A Kerámia Manufaktúra, a vendégház és a csűr egész évben nyitva áll, a dél-balatoni kalandozások során érdemes felkeresni.

Trendi

Légli Géza - Kislaki Bormanufaktúra
Szőlőskislak, Fő utca 44.
Légli Géza modern kialakítású borkertje a hétvégén egyaránt a bor, a gasztronómia és a kultúra élvezetének színtere. Kóstoló menüjét a budapesti VakVarjú Étterem séfje tervezte és készítette, az ételsor tételei:

nyúl rizling zselében, somogyi kifliburgonya saláta paprikás pontyderékkal, desszertnek grízes tészta pohárkrém szilvával, dióval.

A vintage stílusú belső térben elüldögélve különösen jólesik egy 2017-es irsai-zenit, vagy egy 2015-ös Jánoshegy kékfrankos, természetesen a Kislaki Bormanufaktúra kínálatából. Itt programból sincs hiány, pénteken és szombaton kísérletező szakmai blending workshop a borász vezetésével, 17-én, szombat délután pedig egy rövid, zenés irodalmi műsor a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeinek közreműködésével.

Szakszerű

Légli Ottó  - Légli Szőlőbirtok
Szőlősgyörök - Jankovich Major, Tömör puszta
Szőlösgyöröki birtokán a legidősebb Légli testvér, Ottó, pénteken és szombaton vezetett pincetúrával egybekötött kóstolóval várja a látogatókat a hétvégén. Az érdeklődők a 2017-es évjáratú Légli borokkal ismerkedhetnek első kézből, a borász ajánlásával. A Szőlőbirtokon komolyabb hangulat uralkodik, semmi “pertu” jellegű sallang, ami elvonhatná a figyelmet a lényegről. Pénteken pódium beszélgetés a “A balatoni hal jövője” címmel, meghívott vendég Szári Zsolt, a Balatoni Halászati Zrt. Vezérigazgatója.
A kulinária hódolóit a Jankovich major hodályos, egyterű látogatótermében szintén

böjti halas kóstolómenü várja: füstölt busagerinc zöldekkel, házi olaj cseppekkel, halkocsonya Légli módra, friss, ropogós házi kenyérrel, desszertként pedig almáspite.

A fogásokat idei Légli borokkal, házi szörppel és jóféle, erős kávéval kísérhetjük. A 2017-es Légli rosé maga a tökéletes tavaszi nyitány.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra