GasztroHírek  » 

Megjelent Bálint gazda életrajzi kötete

Megjelent Bálint gazda életrajzi kötete

2019.08.30.  | MKO

Megszületett az ország Bálint gazdájának egyedülálló életrajzi könyve, melyben száz évének bölcsességével mesél családról, hazaszeretetről, a munka öröméről, mi pedig végre bepillantást nyerhetünk élettörténetének eddig számos, el nem mondott fejezetébe. A könyv bemutatójára szeptember 7-én 10:30-kor, a Pozsonyi Pikniken kerül sor. A beszélgetést követően a szerzőpáros a Helikon Kiadó standján dedikálja először a kötetet.

„Az embernek csak egy élete van.

Én világéletemben a földeken szerettem igazán dolgozni.

Ugyanakkor barátaim azzal érvelnek, hogy amit újságíróként, tévésként, könyvek írójaként létrehoztam, abból sokkal több haszna lett az országnak, mintha földet művelő ember maradtam volna. Ez egy örök vita volt – és maradt is.” - mondta Bálint György.

Vajon mi a hosszú élet titka? Ha a 100. születésnapját ünneplő gazdájától kérdezzük, nem számíthatunk az ilyenkor szokásos válaszokra. A hivatásos és az amatőr kertészek százezreinek mentora ebben a különleges önéletírásban arról mesél, hogyan élte túl a munkaszolgálatot és a mauthauseni haláltábor borzalmait; milyen következményei voltak annak, hogy kuláknak nyilvánították; mit érzett, mikor közölték vele, nincs szükség a tízezrek kedvencévé vált Kedves Húgom! címet viselő kertészeti tanácsadó rovatára; miként tette túl magát azon, hogy megszűnt a számára országos ismertséget hozó tévéműsor, az Ablak.

Bálint gazda aprólékos részletességgel veszi sorra élete fontos eseményeit, miközben az átélt szenvedések és megpróbáltatások miatt soha senkit sem hibáztat. Egy százéves ember szavára mindig érdemes odafigyelni, Bálint György esetében ez különösen igaz, hiszen hosszú élete során emberpróbáló időket, sorsfordító éveket is megélt.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.