Receptek

Gesztenyelekvár

Gesztenyelekvár

Saly Noémi receptje

HOZZÁVALÓK:
  • 3 kg gesztenye (héjastól mérve)
  • 1 kg cukor
  • 1 kk
  • 1 db babérlevél
  • 1/2 rúd vanília
ESZKÖZÖK:

Erős pengéjű, éles kiskés, egy kisebb és egy nagy lábas, szőrszita vagy botmixer, kis üvegek, celofán.

ELKÉSZÍTÉSE:

A gesztenyéket a csúcsuknál kereszt alakban bemetszem, és bő vízben fölteszem főni. 10 percig hagyom lobogva forrni, majd a kis lángon tartott edényből pár szemenként kiszedegetve gyorsan megpucolom. A belső, vékony héját is le kell szedni: amíg forró, könnyen megy, de ha kihűlt...

A megtisztított gesztenyét már csak annyi vízzel, hogy kétujjnyira ellepje, visszateszem a tűzre, hozzáadom a sót és a babérlevelet, lefedem. Jó fél óra kell, hogy teljesen megpuhuljon, a szemek kezdjenek szétesni. El ne fője teljesen a levét, mert könnyen odakap! (Ha ez a veszély fenyeget, mehet bele még egy kis meleg víz.) A dédanyai recept szerint ez után szőrszitán kell áttörni, én beérem a botmixerrel - már csak azért is, mert egyáltalán nem bánom, hogy szemcsék maradnak benne. (A babért persze kidobom.) Ha túl sok leve maradt, leszedek belőle, de nem öntöm ki, mert a végén még kellhet hígításhoz.A lényeg: sűrű, viszonylag sima pépet kell kapnom.
A cukrot egy pohár vízzel sziruppáolvasztom a nagylábosban. Amikorgyöngyözni kezd, belelapátolom a gesztenyét, és a hosszában kettéhasított, kikapargatott vaníliával folyamatos keverés mellett még 10-15 percig főzöm. A vaníliát kiszedem, a lekvárt forrón üvegekbe kanalazom, pár perc fejenállás után irány a dunsztolókosár, majd másnap a spájz.

CIFRÁZZAM?

Beüvegezéskor mehet bele rum vagy cseresznyepálinka (a gyerekekre is gondolva: nem mindegyik üvegbe!), de a mazsola vagy az apróra vágott, kandírozott narancshéj se rossz. Használhatunk frissen reszelt tonkababot, gyömbért, citromhéjat - a lényeg az, hogy akármelyiket választjuk, óvatosan adagoljuk, a kiegészítők ne nyomják el a gesztenye ízét. Cukor helyett készíthetjük mézzel is, bár a forralástól pont a legjobb összetevői vesznek kárba.

FELHASZNÁLÁSA

Süteményekbe, tortába, palacsintába, vajas pirítósra, nyáron fagylalt mellé, de kefirbe vagy joghurtba keverve is nagyon finom. Tíz perc alatt készíthető vendégváró finomság: egy pohár jó keményre vert tejszínhez óvatos, laza mozdulatokkal, kanalanként hozzákeverek egy kis üveg gesztenyét, poharakba adagolom, és rumosmeggy- vagy sima meggykom-pótszemekkel, netán csokidarabkákkal kipitykézem a tetejét. Babapiskótával üvegtálba rétegezve nagyon kiadós, de ezt már előző nap kell megcsinálni. Rumos tejjel bolondítva... ajaj...

 

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább