Receptek

Itt a spárgaszezon, tanuljunk meg hollandi mártást készíteni

Itt a spárgaszezon, tanuljunk meg hollandi mártást készíteni

A hollandi könnyed és ízletes meleg vajas mártás, párolt zöldségekhez, spárgához, halakhoz és tojásételekhez is kitűnő kísérő.

HOZZÁVALÓK:

  • 1 tk egész fekete bors
  • 0,2 dl fehérborecet
  • 0,2 dl víz
  • 4 db tojássárgája
  • 1 db közepes méretű salotta hagyma, apróra vágva
  • 2,5 dl tisztított vaj, langyos, de legalább szobahőmérsékletű
  • 1 tk citromlé
  • esetleg cayenne bors

ELKÉSZÍTÉSE:

Beforraljuk a fehérborecetet (pl. tokaji furmint borecet), a salottahagymát és a kissé megtört fekete borsot.

Addig forraljuk közepes lángon, amíg majdnem teljesen eltűnik a folyadék. Hagyjuk kihűlni, majd vizet adunk hozzá, és habverővel elkeverjük. Leszűrjük, és egy keverőtálba öntjük.

Egy akkora lábasban, amelynek a tetején kényelmesen elfér a keverőtál, vizet forralunk. Ügyeljünk rá, hogy az edény alja semmiképpen ne érjen a vízhez.

A tálat a lábasra helyezzük, beletesszük a tojássárgáját, majd állandó keverés mellett, vízgőz fölött krémesre sűrítjük. A víz ne forrjon, csak gyöngyözzön! Kb. háromszorosára fog nőni az eredeti mennyiségnek.

Ekkor vegyük le a gőzről, és lassan, vékony sugárban, állandó kevergetés mellett adjuk hozzá a tisztított vajat. Ha már besűrűsödött, adjuk hozzá a citrom levét, sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint fűszerezhetjük.

Ha nem használjuk fel azonnal, tálalásig tartsuk langyos vízfürdőben.


Ossza meg ismerőseivel:
Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább