Gasztroarcok  »  Ínyencek

A pusztinai boszorkány

A pusztinai boszorkány

Nyisztor Tinka küzdelmei

2017.12.05.  | Lévai Anikó-Vinkó József

Elismerő oklevéllel tüntette ki a Magyar Művészeti Akadémia Nyisztor Tinkát, a moldvai magyar közösség kulturális képviselete és a magyar nyelv használatának széleskörű terjesztése és ismertetése érdekében tett példaértékű eredményeiért, fáradhatatlan munkásságáért.

Nyisztor Tinka küzdelmei, a Magyar Konyha 2014. októberi lapszámában megjelent interjú:

Nyisztor Tinka konok asszony. Negyedszázada harcol azért, hogy a romániai Pusztinán (a színmagyar katolikus településen) magyar nyelven misézzenek a papok. Épp ennyi ideje foglalkozik a moldvai csángók táplálkozási szokásaival és sorsával is. Közben a néprajztudomány doktora lett, ő az első moldvai magyar, aki anyanyelvén elérte ezt a fokozatot. Mégsem külföldön lett tudós, hanem hazacsángált. Élete a szállóige cáfolata. Senki sem próféta a saját hazájában. Ám néha előfordul.

- Mi köze a csángó misének a csángó galuskához?

- Semmi. És minden. Mindkettő a kulturális identitás része.

- Maga makacs asszony. Negyedszázada kínozza a papokat a magyar misével. Zaklatta a pápai nunciust, az idegösszeomlás szélére kergette a jászvásári püspököt, kieszközölte, hogy fogadják a Vatikánban. Sosem adja fel?

- Engem mindig kiborít, ha a mise szóba kerül. Velem nem érdemes erről beszélni. Huszonöt éve taposok valamiben, és nem látok eredményt. Most el kéne keserednem, de nem szoktam.

- Még szerencse, hogy nem átkozták ki.

- Már 1999-ben a nyakára jártam a bukaresti pápai nunciusnak, szegény úgy kiakadt, hogy megkért, járjak inkább a jászvásári püspökhöz, kínozzam őt. De ne adjam fel a párbeszédet. Milyen párbeszédet? - kérdeztem, hiszen itt csak én beszélek. Maguk a középkorban úgy megégettek volna, mint a sicc! Nem is értette, mit mondtam. Aztán egy-két év múlva megértette. Amikor újra mentem, sírva fogadott a szerencsétlen. Azt mondta: "Hölgyem, ennyit tudtam elérni."

Ez azt jelenti, hogy imádkozhatunk magyarul a templomban, minden pénteken egy órát. Nem engedik sem közvetlenül mise előtt, sem utána, mert félnek, hogy meghallja a falu és akkor mindenki elkezd magyarul imádkozni. Ha Magyarországról érkezik egy csoport és hoznak magukkal papot, akkor misézhetnek magyarul a templomban. A turisták igen.

De nekünk ez nem jár, pedig Pusztina színmagyar katolikus falu, ötezer lélek lakja. Legutoljára a püspök megint leültetett nyolc kispappal, és elkezdték magyarázni, hogy mi nem tudunk magyarul, románok vagyunk. Na, onnantól én többet nem beszéltem. Tudják mit, mondtam, én a püspökségre be nem teszem soha többé a lábam. Ennyi év alatt már a kövek is megpuhultak volna.  

 - De hát 2006-ban végül fogadták a Vatikánban.

- Két bíboros fogadott bennünket, Pietro Parolin, a pápai állam külügyeinek helyettes vezetője és Michael Banach, a közép-kelet-európai ügyek illetékese. Az egész rosszul indult, mert a jászvásári (ias¸i-i) püspök előtte arról tájékoztatta a Szentszéket, hogy a csángó nyelvnek nincs írott formája, tehát nincs csángó liturgia.

Hogy akarunk mi imádkozni?  A francia és olasz nyelven folyó kihallgatás közben azonban a pusztinai asszonyok pusmogni kezdtek magyarul, én meg válaszoltam nekik. A két bíboros megrökönyödve kérdezte, milyen nyelven beszélünk? "Hát magyarul" - mondtam. "Miért, az ott élők tudnak magyarul?" - hüledeztek.

A romániai püspök úgy tájékoztatta a Szentszéket, hogy Pusztinán egyedül Nyisztor Tinka beszél magyarul. Még szerencse, hogy a Szentszék minden körülmények között megbízik a püspökeiben.

- Ez egyházpolitika?

- Persze! Én kis agyú, azt hittem, hogy a kommunisták nem engedték. Dehogy! Jászvásáron létrehozták a román nyelvű teológiai kart, és attól a pillanattól kezdve a mi sorsunk megpecsételődött. Itt románul beszélő katolikus kell. A püspök meg is mondta: "Hölgyem, ez a történelem fintora, hogy Romániában több a magyar katolikus, mint a román. De a Vatikánnak román katolikus kell!" A magyar legyen Magyarországon. "Szóval az egyház identitást lop?" - kérdeztem. "Miért, a Szent Péter-bazilika nem bűnbánócédulákra épült?" - hangzott a válasz. A római katolikus egyház vezetői és a helybeli plébánosok állandóan azt hangsúlyozzák, hogy a román nyelv elterjesztésével ők civilizálják a moldvai csángókat. Kell ehhez hozzátennem valamit?

- És hogyan gyónnak Pusztinán?

- Hát ez a baj, amikor rájöttem, hogy az asszonyok meghalnak, de nem tudnak meggyónni. Én ezt fel sem fogtam. Az idősek a mai napig nem tudnak meggyónni románul. Amikor ezt megírtam a nunciusnak, nagyon megijedtek. Azóta lehet gyónni magyarul. De hogy? Hát úgy, hogy a pap meg sem moccan. Végighallgat, feloldoz és kész. Nem szól semmit. Mi lenne, ha azt gyónnám, hogy megöltem kétszáz embert? Akkor is feloldozna!  

 - Dani Péter és Kaszap Ilona lányaként született Pusztinán. Hogy lett önből Nyisztor Tinka?

- A Tinca divatos névnek számított az ötvenes években. Ion Creang, a híres román mesemondó szerelmét hívták Tincának. Pusztinán mindenkinek két neve volt, az otthoni, meg a hivatalos román. Én eleinte Dani Katalin néven írtam cikkeket, de a román hivatalnok azt írt le, amit tudott vagy akart. Budapesten aztán megelégeltem, hogy "Nistor Tincának" szólítanak, és átírtam Nyisztor Tinkára. Én ma hivatalosan Nyisztor Tinka vagyok.

- Darukezelőből hogyan lett etnográfus?

- Ebben nőttem fel. Az anyai nagyapám nagyon jó adatközlő volt, sokat járt hozzá Domokos Pál Péter, aki összegyűjtötte többek közt a csángómagyar népdalokat, és engem érdekelt, miért jár hozzánk. Hamar rájöttem, hogy az a szakma, ami az én kultúrámmal foglalkozik, az a néprajz. A saját kultúrám, akartam tudni, mi van vele.

- És a táplálkozástudomány?

- Azt Kisbán Eszter javasolta. Hálásnak kell lennem budapesti tanáraimnak, mert próbáltak megvédeni. Ők látták, hogy mit csinálok, mivel foglalkozom. A táplálkozás ártatlan téma. Én itt születtem, és Moldvában nem volt feldolgozva semmi. Kisbánnak ez volt a hajrá. Franciaországban, amikor az etnográfusok rájöttek a XX. század elején, hogy a nemzeti identitás szempontjából milyen fontos a táplálkozáskutatás, elindult az iparosodás, megváltoztak az étkezési szokások, és már nem volt mit kutatni. Itt Kelet-Európában az iparosítás nem ment végbe, vagy csak sokkal később. Amellett az 1990 után felszabadult országokban a gasztronómiának nagy reneszánsza lett. Abban keresgélt mindenki. Hát belevágtam én is. Pedig a táplálkozást nehéz kutatni, akár a szexualitást. A konyha olyan, mint a hálószoba. Egy nő se szereti, ha valaki beles a hálószobájába vagy a konyhájába.  

 - Ezt a magyar nyelv szépen tükrözi: étel-élet, vágy-étvágy.

- Persze, úgy szeretlek, majd megeszlek. A dolgok összefüggnek. Az emberek ragaszkodnak a főztjükhöz, a szokásaikhoz. Főleg az ünnepi étrend változik lassan. Pusztinában például a lakodalomban, a halottas torokon nem az ételek mennyisége fontos, hanem az, hogy minél több vendég legyen. Én már 6-700 személyre is főztem. Egy széken három vendég is megfordul. Ha nem férnek el, akkor a temetőkapuban élelmiszercsomagot osztanak.

- És a csángók még ma is csak kétszer esznek egy nap?

- Igen, ez is a középkori paraszti hagyomány maradványa. A reggeli fogalma a gyári munkával jött létre, de errefelé nem volt ipar. Itt amíg a jószág jól nem lakott, az utolsó kutya is nem kapott, addig nem evett senki. Az ebéd már 9-kor ebéd volt. Pusztinában azért mondták: "Tinka, ez a reggeli!" Mondtam nekik: "Hát idefigyeljetek, velem ne vitatkozzatok. Ha reggel kilenckor puliszkát főztök és a levest az asztalra teszitek, akkor az főétkezés. Este meg ott van munka után a vacsora. Ez kettő. Még a viccben sincs háromszori étkezés.

- Milyen viccben?

- Hát amikor a csángó gyereket kérdezi az okostojás tudós. "Te gyerek, hányszor esztek ti egy nap?" A válasz: "Egyszer-egyszer egyszer, egyszer-egyszer kétszer, egyszer-egyszer egyszer sem."  

 - Könyvében azt írja, hogy "akkor finom a leves, ha jó sebes". Ez mit jelent?

- A leves minél savanyúbb, annál sebesebb. Így mondjuk. A középkorban egész Európában a savanyú ízvilág volt a jellemző. Ma az édes uralkodik. Itt Moldvában megmaradt a savanyú. A legfőbb savanyítónk a borcs, meg az oltott juh- vagy tehéntej mellékterméke, a savó, amit, ha néhány napig állni hagyunk, megsavanyodik, azaz jó sebes lesz. Épp azt készítettem maguknak: savanyú pityókalevest. De savanyítunk korpaciberével, sommal, éretlen gyümölcsökkel is. Az étel, ami savóval készül, finomabb, mint ha ezt a krumplilevest most megtejfölözném.

 - És mikor "savanyú a sebes", és mikor "sebes a savanyú"?

- Ne bosszantsanak, a két kifejezés különbségére még nincs nyelvtörténeti magyarázat.

- És a rántás, ami nem is rántás?

- Nálunk a levesekbe rántást főznek bele (ez a pergelés), a zsírban vöröshagymát és az évszaknak megfelelő zöldséget dinsztelünk, meg pirospaprikát, esetleg egy kis lisztet, de az el is maradhat. Nem sűrítünk a liszttel, hanem ízesítünk. Gondolkodom rajta, hogy rajzolok egy rántástérképet. Melyik csángó faluba mikor érkezett. A rántást a franciák találták ki, onnan vette át a bécsi udvar, tőlük meg mi.

A székelyes csángók a XVIII. században érkeztek Moldvába, a madéfalvi veszedelem után, az osztrákok elől menekültek, hozták a rántást. Az északi csángók a tatárjárás idején költöztek ide a XIII. században, más nyelvjárást beszélnek, bár ma már nem tudnak magyarul. Ők nem ismerik a rántást. A moldvaiak sem. Ez olyan, mint a kenyér. A svájci azt mondja, hogy a magyarok mindenhez kenyeret esznek. Az én apám még a húslevest is kenyérrel ette. Mi meg azt mondjuk, ha látnád, mennyi kenyeret esznek a románok. 

- Arra van magyarázat, hogy a csángó galuska miért nem a galuska?

- Magyarázat biztos van, de ez etimológusok dolga. A Vajdaságban dalma, a románoknál sarmale. Török eredetű. Magyarországon talán a formája miatt nevezték el róla a galuskát. Sokan töltött káposztának mondják, de helyesebb a tőtike kifejezés.

- Hogyan készül?

- Én úgy nőttem fel, hogy hús egyáltalán nem volt benne. A csángó galuska szerintem a középkori kásaétel. Leforrázott szőlő-, káposzta- vagy martilapulevélbe göngyöljük a tölteléket. Én vadon termő fuszulykalevélbe is szoktam. Amikor nézem a kertemet, azt gondolom: miért menjek vad fuszulykáért nem tudom hova, az erdőbe, amikor itt van a karósbab, ekkora nagy levelei vannak és olyan vékony, mint a cigarettapapír. Abba is betöltöm.

- Előtte forrázza vagy áztatja?

- Lesózom. Ha este lesózom, akkor reggelre megpuhul, csak ki kell mosni.  

- Mivel töltik?

- Hát kásával, nem is rizzsel. Hajdina, haricska, kukoricadara. A kása egy dara, darabosabb, mint a liszt, jól ki kell mosni, hogy a héja, a külseje távozzék. Kerül bele apróra vágott friss káposzta, lehet savanyú káposzta is, szalonnapörc, dinsztelt zöldségek, hagyma, paprika. Aztán összegyúrjuk. Rendesen össze kell dagasztani, mint a kenyértésztát, aztán lassú tűzön két órát is főzzük. Volt, hogy ezret megtöltöttem.

- Hogyan készül a híres fokhagymás mártogatós, a muzsdéj, amit szinte mindenhez kínálnak?

- Öt-hat gerezd fokhagyma, sok só, hogy pikáns legyen, majd vízzel felöntöm. Szoktam olajjal is készíteni, akkor olyan lesz, mint a majonéz.

 - Tinka, taníthatna Budapesten, külföldön, hiszen Svájcban is járt egyetemre, de maga többnyire az itteni tájba kapaszkodik, és rendre hazacsángál. Mi az, ami - ennyi csalódás ellenére - visszahúzza?

- Volt már, hogy letelepedek Magyarországon és kész. Nem harcolok tovább. Megvolt az összes papírom. De félredobtam, otthagytam. 2001-ben Kisbán professzor asszony nagyon mozgolódott, hogy maradjak. De anyukám megbetegedett, lehet, hogy így volt leírva a nagykönyvben. Úgy döntöttem, hazajövök. Nagyon féltem, hogy nem tudok megélni, de mit nagyzoljak, a szívem visszahúzott. Az ösztöneimre hallgatok, mint minden, természethez közel élő ember. Már rég nem szégyenkezem a körülményeim miatt. Ez vagyok, így élek. Ezt akkor is el kellett döntsem, amikor falusi turizmussal kezdtem foglalkozni, ami jól jön, mert munkanélküli vagyok. És a falusiaknak is tudok egy kis jövedelmet biztosítani.

Minden látogatónak elmondom, hogy mi itt nem rendelésre mosolygunk, hanem azt mutatjuk, amink van. És még valami. Az egyszerű ember nem ér rá identitászavarral küszködni, a pórnépnek más dolga van. Meg kell élnie. Én is pórnép vagyok. És ha az ember tanulni kezd, akkor annak következményei lesznek. Ilyen-olyan. Részben felszabadulsz, másrészt viszont felelősséget vállalsz azokért, akik közül kiemelkedtél. Kitágul a világ, és sok mindent tisztábban látsz, de az igazságérzet ott motoszkál benned. Nem szabadulhatsz. Nekem erről szól a hit.  

Csángó ételek  

  • Cibereleves: szilvából készült savanyú leves
  • Csihánleves: csalánleves
  • Elrántott hús: saját zsírjában lesütött és abban eltett hús (modern kifejezéssel: konfitálás)
  • Muzsdéj: fokhagymás öntet
  • Kakastej: cukrozott híg puliszka
  • Málé: kukoricadarából készült kása
  • Padladzsikatokán: paradicsométel, amit puliszkával mártogatnak
  • Libapánkó: fánk
  • Piritmálé: puliszkából készült pirítós
  • Zöldfuszujkaleves: zöldbableves
  • Óttat: kocsonya
  • Opintyi: tölcsérgomba
  • Pitán: kukoricadarából készült lepényféle
  • Álivánka: aludttejes lepény
  • Kozona: kalácsféle 
Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább