Gasztroarcok  »  Termelők

Bizalomra telepített szőlő

Bizalomra telepített szőlő

Sagmeister Ernő

2019.07.08.  | Lukácsy György

Sagmeister Ernő borász a Dukay-Sagmeister Borászat szerémségi furmintját egy régi magtár műteremmé és ínyencek házává átalakított épületében kóstoltatja. Mindeközben festőművész felesége, Laura nem csak ecsettel alkot: csukakaviárt kínál és páratlanul finom tiszai pontyot süt. Magyarkanizsai otthonukban beszélgettünk velük.

– Bár hallottuk boraik jó hírét, egy filmtörténeti pillanat hozott ide minket. A Száz év magány Rebecájára emlékeztetett Ernő egy mozdulata a Jó boroknak szép hazája a Délvidék című filmben, amikor is a Szerémség iránti szeretetét úgy mutatta meg, hogy megkóstolta a földet. Túl a szenvedélyen mit bizonyít ez?

– Földet enni persze nem mindennap szoktam, de megkóstolhatja bárki: a szerpentin zsíros fényű, viszonylag puha, valóban elrágható kőzet, jellegzetes ízzel. Ez a kő számomra a kiváló adottságok bizonyítéka, és úgy vagyok vele, mint a mondásban: úgy szeretem, majd’ megeszem. A nálunk szintén megtalálható dolomitot vagy vasas mészkövet már nem javasolnám rágásra. Mindez együtt, magas magnéziumtartalommal tényleg nagyszerű körülményeket biztosít számunkra. De szeretném hozzátenni, hogy nagyon fontosnak tartom az agyagot is – szerintem ez ugyanolyan jelentős része a talajnak, mint a kőzetek, csak rosszabb a sajtója, mert a borászok nem szeretnek vörös agyagot mutogatni, ha vannak gyönyörű kőzetek is…

– Meg aztán ki akarna agyagot enni, ha van kő is? Ma már újra híres az egykori történelmi magyar borvidék, a Szerbia észak-nyugati részén található Szerémség. De hogyan talált rá erre a területre magyarkanizsaiként?

– Egy kedves barátom vitt először a Szerémségbe a 2000-es évek derekán. A magyarkanizsai Nagy József táncművész-koreográfusként az orléans-i táncszínházat – vagyis az egyik legnagyobb francia koreográfiai központot – vezette három évtizedig, és igazi ínyenc. Vele mentünk a Szerémségbe, s amikor megérkeztünk, váratlanul megkérdezte tőlem, nem csinálnék-e bort vele közösen: ő befektet, én dolgozom. Másnapig kértem időt gondolkozásra. Azt a feltételt találtam ki, hogy ha a megvásárolt területek harmada az én nevemen landol, akkor tudom, mibe is fektetem a munkámat, és vállalom. Erre azt válaszolta: nem a harmada, a fele az enyém lesz.

Az agyag ugyanolyan jelentős része a talajnak, mint a kőzetek, csak rosszabb a sajtója.Az agyag ugyanolyan jelentős része a talajnak, mint a kőzetek, csak rosszabb a sajtója.

– Mint Sándor György humorista, aki az emlékezes jelenetben fordítva alkudozik…

– Valahogy úgy. Ez a reakció olyan bizalmi tőkét jelentett, amire építeni lehet. Az egész Kárpát-medencében így kellene élnünk, ilyen nagyvonalúan – mindenki jobban járna. Mi inkább feláldozzuk a rövid távú, önös érdekeinket, csak azért, mert hiszünk a célban, az ügyben, és abban, hogy a közösségnek élnie kell.

– Milyen állapotban volt a terület, amikor Nagy Józseffel körülnéztek?

– Parlagon hevert, csupán egyetlen hektáron volt gabona – jól kizsigerelték vele a talajt, ami mostanra kezd magára találni. A három dűlőnk közül az egyik a Fruška Gora Nemzeti Park területén található, a másik határos vele, és a harmadik is a közelben van. Ürög település fölött húzódnak a dűlőink, Szerémnyárád közelében. Két-háromszáz méteres tengerszint feletti magasság, csodálatos vidék, makacs, köves talajjal – de éppen a talajösszetételnek köszönhetjük, hogy ilyen remek termőhely.

Beleszerettek a romos épületbe, és felújították.Beleszerettek a romos épületbe, és felújították.

 – Térjünk vissza a szerelembe esés pillanatára. Mielőtt borász lett, mivel foglalkozott?

– Építész voltam és matematikatanár, Szabadkán és Hajdújáráson tanítottam.

– Utóbbi faluban él a szintén a szerémségi borvidéken dolgozó Maurer Oszkár is. Megfér két dudás egy csárdában?

– Sőt, a feleségem még tanította is mindkét gyermeküket. De a kérdésére válaszolva: hiába lakunk egymáshoz közel, eltérő személyiségek vagyunk.

A szenvedélyünk viszont közös: a szerémségi bor.

Mostanra a szakmai hozzáállásunk is nagyon hasonló lett, őshonos fajtákban és organikus termesztésben gondolkozunk. Viszont egyikünk sem az a típus, aki csendben elhűsöl az árnyékban, úgyhogy a szomszédság természetesen járt hullámvölgyekkel is, de Oszival megtapasztaltam, hogy két férfi között a tisztelet a legerősebb kapcsolat. Többet jelent ez, mintha csak kedvelnénk egymás társaságát. Mindketten tudjuk a másikról, micsoda erőfeszítésbe telt eljutni idáig, mekkora küzdelem ez. Nehéz megemésztenünk, hogy magyar borászként sok tekintetben jobban boldogulunk Belgrádban, mint az anyaországban.

– Nem feszítenénk túl a párhuzamokat, de mindkettejük neve németes csengésű. A Sagmeisterek honnan jöttek?

– Bajor-osztrák családból származom, őseink viszont már magyarként érkeztek 1742-ben Kecskemétről Szabadkára. De van bennem horvát, szerb és örmény vér is. Ilyen tája ez a világnak. Röviden: magyar vagyok. Kicsit hosszabban: békeszerető magyar.

– És a szerb többségű Szerémségben szívesen látják a magyar borászokat?

– Ha azt tapasztalják a helyiek, hogy becsületesen végezzük a munkánkat, akkor igen. Mióta láttak a traktoron, és rájöttek, hogy nem csak pénzügyi befektető vagyok, még tisztelnek is. Remek kapcsolataim vannak odalent.

„A bombázások alatt az egész készletünket felittuk Laurával"„A bombázások alatt az egész készletünket felittuk Laurával"

– Amikor organikus termesztést említ, mire gondol?

– Nálunk nincs műtrágyázás, rovar- és gyomirtó sem volt sosem. Felszívódó vegyszereket sem használunk, ként és rezet is csak minimálisan. Természetes anyagokkal, illóolajokkal dolgozunk a szőlőben, vagy például a lisztharmat ellen tejjel védekezünk. Utóbbival nem az egész növényt, csak a fürtöket szoktuk permetezni. Bár örülünk neki, hogy ez a szemlélet manapság már divat is, de az organikus gazdálkodás nálunk kezdettől lelki igény volt.

– Nem bizonytalanodtak el egy-egy rosszabb időjárású évben sem?

– De, az igazsághoz hozzátartozik, hogy akadt olyan viszontagságos év, amikor kicsit komolytalanul felvetettem Nagy Jóska barátomnak, nem kellene-e gyomirtózni. Ő azonban ellenállt. Mennyire örülök ennek! Így hitelesen tudjuk képviselni a hely értékeit. Merthogy

a Szerémség nem véletlenül volt a Magyar Királyság első számú borvidéke

egészen a török korig visszamenőleg. A borrégió történelmi szerepét vámtételek bizonyítják. A források szerint a furmint is innen származik. Amit őseink is megtapasztaltak, mi is megéljük:

ez a táj a furmintnak és a kadarkának nagyon otthonos.

Emellett természetesen nem hanyagolhatjuk el a szerémi zöldet sem. Mi is ezekkel a fajtákkal foglalkozunk. A címkéinken is a Szerémség sajátosságait jelenítjük meg.

 

Az egyik furmint nem véletlenül viseli a Kányás nevet.Az egyik furmint nem véletlenül viseli a Kányás nevet.

– Mekkora területen gazdálkodnak?

– Öt és fél hektáron terem szőlőnk, és további két hektáron telepítettünk, egy-két év múlva az is termőre fordul. Az egyik furmintunk azért viseli a Kányás nevet, mert a dűlőt is az egyik jótevőjéről nevezték el. A kánya ragadozó madár, ott köröz a Tarcal-hegy fölött, és fenyegető létével távol tartja a seregélyeket. A másik tételünk címkéjét pedig egy kétszáznegyven éves berkenyefa díszíti, amelyet még Mária Terézia idejében ültettek, határozat alapján. A Kőről pedig már beszéltünk, a művelés nehézségeit talán taglalnom sem kell, de érdekességként hadd mondjam el, hogy a különösen köves részeken tőkénként legfeljebb kétszáz gramm szőlő terem. Itt csak kézműves lehet a borász.

– Matematikatanárként hogyan tudott belevágni a borászkodásba?

– Öregapám borász volt, nagyjából háromhektárnyi gyalogművelésű területen gazdálkodott: olaszrizlinget és kövidinkát termelt, amelyet érlelés után hordóból eladott Szlovéniába. A borral tehát gyermekkoromtól ismerős voltam, pálinkát pedig vadon termő növényekből, például szederből, bodzából készítettem.

A gyűjtögető életmód az igazi szenvedélyem!

Ezt élhetem ki a borászatnál. Összességében sokat tanultam és tanulok a mai napig, de már a kezdetnél is volt némi tapasztalatom. Nagy József pedig intuitív ember, aki a sikereit a megérzéseinek köszönheti. Nem sokat firtatta a képzettségemet. Jól kijöttünk egymással, azért váltak el az útjaink, mert Pesten vásárolt ingatlant. Utána érkezett gyerekkori barátom, Dukay Krisztián a borászathoz. Feleségemmel, Laurával mindvégig itt voltunk Magyarkanizsán.

– Különleges házban fogadtak minket.

– Egykoron ortodox zsidó utca volt ez, amely a holokauszttal elnéptelenedett. Az utca két magtárja még a világháborúk előtti időből származik, az évtizedek során többször gazdát és funkciót váltottak, mi a kisebbet vettük meg. Aki először körbevezetett minket, megmutatta az utcafronton lévő házat, majd rámutatott a romos állapotban lévő magtárra: ezt majd úgyis le kell bontani. Hát mi éppen ebbe szerettünk bele.

– Ha már egy történelmi tragédia szóba került – a délszláv háborút hogyan vészelték át?

– Egyrészt Magyarországra költöztem – csak 1994 decemberében tértem vissza –, másrészt be sem hívtak. Valószínűleg rossz jellemzést kaptam a sorozáskor: öncélú, önfejű, nehezen irányítható. Az 1999-es NATO-bombázások idején viszont már itthon voltunk.

Akkoriban ismerkedtünk meg Laurával. Különleges, rendkívül zavaros időszak volt, minden fiatal próbált talajt fogni a veszedelem közepette. Érdekes módon lehetett olcsón jó borokat vásárolni. Silány italokat, például likőrt akkor sem ittam. Nem is voltunk rászorulva, mert a jugoszláv hadsereg rengeteg alkoholt zsákmányolt, és ezeket árulták a Vajdaságban is. A koszovói Szkander bég nevű konyak például kiváló volt, és szinte fillérekért hozzá lehetett jutni. Emellett 10-12 éves – kitűnő – boraink voltak. A vörösek Koszovóból, a fehérek a szerémi Újlak környékéről érkeztek.

A bombázások alatt az egész készletünket felittuk Laurával.

Minek őrizgessük? Nem kellett dolgozni menni, hiszen megállt az élet. Mindenki a kertben grillezett. Mivel az áramellátás is megszűnt a bombázás idején, a fagyasztókból előkerültek a húsok, és egyik sütögetés követte a másikat. Televízió sem volt…

– Micsoda átéléssel beszél erről a vészkorszakról!

– A legszebb szakasza volt az életünknek. Az emberek beszélgettek egymással, fiatalok voltunk… A bombázásokat természetesen nem sírjuk vissza, de ha a tévét például néha lekapcsolnák, nagyon szép folyamatok indulnának el a társadalomban.

– Mikor érezte, hogy annyi viszontagság után hivatásos borásszá vált?

– Azt hiszem, az áttörést 2019-től várhatjuk. Miközben sajnálom, hogy Magyarországon kevesen értik a borainkat, Nyugat-Európában egyre nagyobb az érdeklődés, és nem kell magyarázkodnunk. Olaszországból már érkeztek megrendelések, és kóstolót is tartunk majd Bergamóban. Lelkileg viszont már korábban borász lettem. A most 95 éves nagymamám mondta ki először, hogy a hosszú útkeresés után ez a hivatás tényleg nekem való. Rá mindig is hallgattam, és példakép a számomra, mert egész életében bölcs és mértéktartó módon élt. Fájlalja, hogy a kézi munka becsülete kiveszett, és hogy rengeteget szemetel a kultúránk. Lelki ember, aki naponta imádkozik két-három órát az egész családért. Hiszek benne, hogy mi is neki köszönhetjük, hogy még itt vagyunk.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.