Gasztroarcok  »  Termelők

Családi körben

Családi körben

Gere Attila és Andrea

2017.02.07.  | Lukácsy György

Gere Attilát és lányát, Andreát kérdeztük Villány elmúlt évtizedeiről, és egy kis présházról, amelyből már négy Gere-borászat nőtt ki. A Gere név minden borisszának ismerősen cseng: a jól iható, sok helyen elérhető boroktól a kifinomult csúcstételekig sok címkén találkozhatunk a villányi család nevével. Mielőtt azonban rendet vágnánk a borászatok és családi leágazások között, az indulásról faggatjuk Gere Attilát. Megkérjük, idézze fel: ha körbenéz a pince teraszán, mi változott itt az elmúlt húsz-harminc évben.

 „1991-ben, amikor az új körülmények között elindítottuk a vállalkozást, a pincészetünk helyén még a téesz kékfrankosültetvényei voltak – meséli. – Azért kezdtünk el területeket vásárolni, mert bíztunk az előrelépés lehetőségében. Ha nem lesz itt fejlődés, mi a fenének történt meg a rendszerváltás? A feldolgozó végül 11 évvel később épült fel. Nem csak a táj, a mentalitás is sokat változott azóta.”Volt honnan talpra állni: Villányt annak idején éppen úgy sújtotta a nagyüzemi termelés mennyiségi szemlélete, ahogy Soprontól Tokajig az összes magyar borvidéket. A mindent bele alapon borkészítés alternatíváját azonban Geréék már 1990 előtt felismerték, ezért sem jelentett nagy kihívást számukra a váltás.

Borászati rendszerváltás

„1978-ban kerültem Villányba, amikor megnősültem. Apósomnak 0,9 hektáron 11 ezer bakművelésű tőkéje volt, ami szinte csoda. Ehhez összesen volt neki hatvan hektoliter hordója. Olyan csodálatos borai voltak, hogy az elgondolkoztatott! Csakhogy amikor a remek termés bekerült a nagykalapba, vagyis a nagyüzemi szőlők közé, eltűnt ez az érték. Egy darabig csináltam én is így, aztán elkannáztuk kocsmáknak, de idővel rájöttem, hogy a minőségi boroknak palackban volna a helyük. 1987-ben el is kezdtük a palackozást. A mi minőségi oportónk és a nagy cég bora közötti különbség ég és föld volt. Ezt a fogyasztók is észrevették, és minden évben megduplázódott a forgalmunk.

Amikor jött a rendszerváltás, mi már négy éve palackoztuk és forgalmaztuk a borainkat. Úgyhogy már csak az volt a kérdés, hogy az oportó mellé hogyan sorakoztassuk fel a világfajtákat.

Mit keresett a piac? Cabernet sauvignont, cabernet franct és merlott. Ez mind termett itt Villányban, tehát eljött a mi időnk. Ráadásul a téeszes időkben minden fajtáért ugyanannyit fizettek, mindegy, mennyi termett egy tőkén. A piac viszont meghálálta a minőséget. Az oportó akkoriban 300 forintba került, a cabernet pedig 500 forintba. Emiatt nekünk nem kellett sokat gondolkodnunk a szemléletváltáson, egyszerűen tudatosan vettünk részt ebben a lassú átalakulási folyamatban. Mindeközben pedig tanultunk. Egy franciaországi túra során figyeltük el például az új hordós érlelés módszerét is, ami idehaza addig ismeretlen volt.” A borászati rendszerváltás tehát szinte magától értetődő módon zajlott.

Ebben a pezsgő időszakban nőtt együtt Andrea is a borászattal. Testvérével és unokatestvéreivel mindig a szőlőben voltak, szüleikre pedig úgy emlékeznek, mint akik állandóan dolgoznak. Andrea az elmúlt harminc év egyik legnagyobb változását abban látja, hogy míg a ’90-es években spontán elképzelések alapján léptek előre, manapság sokkal tudatosabban – piac kutatással, földtani vizsgálatokkal, tervezéssel – zajlik az üzletmenet.
„Édesapáék akkoriban úgy gondolkodtak, ha az elődeink valamiért évtizedeken, évszázadokon át érdemesnek találtak egyegy területet a művelésre, az aligha véletlen. Villányban komoly kultúrája volt a borászkodásnak, tehát bátran lehetett támaszkodni az idősebbek tapasztalatára.

De a ’90-es években még valóban nem volt ez annyira tudatos folyamat, akkoriban még nem elemzett édesapa sem talajmintákat. Több volt a tapasztalat és a ráérzés jelentősége, mint manapság. Persze akkor még nem is volt ekkora versengés. A ma már hatalmas tekintélynek örvendő Ördögárok dűlőt is azért rehabilitálták, mert a most 96 éves Wéber nagypapám mesélt róla, ő ajánlotta apámnak, hogy oda telepítsen. »Itt régen szőlők voltak, nem is akármilyenek. Ki kell tisztítani, és meg kell művelni« – mondta neki. Akkoriban, amikor ezt mondta, az Ördögárok susnyás volt, sűrű akácos nőtte be.”

Ahogy az Ördögárok, úgy a Konkoly dűlő sem volt betelepítve a tömegtermelés idején. Azt megelőzően viszont ezek a területek jó hírű ültetvényeknek adtak helyet. Azért hanyagolták el őket, mert meredekek voltak, és a nagy gépekkel nem tudták megművelni ezeket a részeket. Andrea szerint azért is tehetett a család nagy sétákat annak idején, mert Attila is kíváncsi volt, milyen területeket lehetne bevonni a művelésbe. Ezek kiválasztásában a családi orákulum, Wéber nagypapa volt a segítségére. Az ő présházából indult minden. Az Ördögárok és a Csillagvölgy dűlők peremén álló kis pince a mai napig megvan, két Wéber lány hozománya is ez a feldolgozó volt.

Gere Attila és Tamás unokatestvérek, de mivel mindketten Wéber lányt vettek feleségül, a viszonyból sógorság is lett. Wéber nagypapa pincéjét hamar kinőtték, és a szomszédos Nagyharsányban még egy feldolgozón közösködtek. Aztán útjaik elváltak. Tamásék maradtak Nagyharsányban, Attiláék Villányban építkeztek. Testvérháborúról azonban szó sincs. A karácsonyt, húsvétot együtt üli meg a két család. Persze ilyenkor a legritkábban hoznak az asztalra saját bort, ha mégis, régi évjáratból. Sajátot csak az ízlelőbimbóik beállítására fogyasztanak, hogy aztán más borvidékek termésével vagy külföldi tételekkel ismerkedjenek.

 

Ikonikus tétel

Wéber nagypapa oportójának nem csak múltja van. Bár manapság mindenki a villányi francról beszél mint a borvidék zászlóshajójáról, a kékoportóra is fényes jövő várhat. A cabernet franc igazi nagybor, amely Bordeaux és Toscana mellett a nemzetközi ítészek szerint is otthonára talált Villányban. Az oportóból nem lesz csúcsbor, a hétköznapok asztalán viszont mindig is ott volt a helye. És ez a jövőben sem lesz másképp. Már ha sikerül a nevében megegyezni.

„A portugieserkékoportó mindig is kedvelt fajta volt, amit szívesen iszogatnak: néha felszódázzák, olykor önmagában fogyasztják – mondja Andrea. – Most a kékoportó megnevezést nem szabad használni, hiába állt évtizedekig a címkéken. Amikor beléptünk az Európai Unióba, a portugálok állítólag tiltakoztak a kékoportó név használata ellen, mert benne van a portó is, ami egyrészt földrajzi név, másrészt borstílus, ezért kellett idehaza elnémetesíteni portugieserré.

Ami a borvidéknek a cabernet franc, az Gere Attila pincészetének a Kopar. Zászlóshajó, ikonikus tétel, az első magyar bor, amelyre előjegyzést vezettek be, annyira népszerű. 1997-ben jelent meg az első Kopár bor, akkoriban még nem voltak idehaza ismertek a dűlőszelektált tételek. Gere Attilának támadt az az ötlete, hogy a legjobb dűlőikből származó bordeauxi házasítással – cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot – igazán nagy bort tudnának készíteni. A Kopár tehát birtokbor, és szerencsés névválasztás: Geréék sok nyelven kimondatták az évek során, és mindenki jól ejti ki. Emiatt a vendégek kezdettől ki is merték kérni az éttermekben.

Villány azonban 2006-ban megcsinálta a saját eredetvédelmi törvényét, amely kimondta, hogy dűlőnevet csak akkor lehet kiírni a címkére, ha teljes mértékben onnan származik a szőlő. Mivel ez a bor már sokkal korábban létezett, az eredetvédelmi tanács megengedte a Kopár szó használatát.De Geréék szerették volna valahogy jelezni, hogy nem dűlőszelektált bor a Kopar, ezért levették az ékezetet róla. 

„A Gere-féle szőlőmagolaj és -őrlemény viszonylag új termékünk, mindkettő hasznos a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása ellen, a koleszterinszintre is jótékony hatással vannak. Az ehhez szükséges hatóanyagok a magban összpontosulnak. Ahhoz azonban, hogy a szervezet ezt fel is tudja dolgozni, nem elég a magot egyszerűen szétrágni, mert így csak átmegy a szervezeten, és nem lépnek működésbe a hasznos antioxidánsok. Könnyen felszívódó porrá kell őrölni a magot. Az olaj kipréselése után maradt kőkemény mag őrlésére magyar mérnökökkel dolgoztunk ki egy technológiát, és ma már házon belül meg tudjuk oldani az egész folyamatot. Szerettünk volna egy saját kutatást is végezni. A cégünknél közel nyolcvanan dolgoznak, gondoltuk, ez már jó kis minta, úgyhogy a család és a munkatársak részvételével elkészítettük a magunk felmérését. Megkértük a Pécsi Tudományegyetemen dolgozó Rőth Erzsébet professzor asszonyt, aki már évek óta foglalkozott az oxidatív stressz kutatásával és a szívizom vérellátási zavarainak kimutatásával, hogy irányítsa a folyamatot. Ő mért fel bennünket a szőlőmagőrlemény szedése előtt és után. A kísérlet megkezdése előtt a csapat nagyjából fele nem volt benne a kívánt tartományban. Számukra professzor asszony még az őrlemény és az olaj dózisát is előírta. Havi kontroll mellett vizsgált bennünket, fél év alatt mindenki bekerült a referenciatartományba, vagyis a vérben lévő oxidatív stressz mértéke mindenkinél helyreállt. Ezáltal javul a szervezet ellenállóképessége. Aki minden évben áldozatul esik az influenzajárványnak, jobb eséllyel néz szembe a téllel a magőrlemény rendszeres fogyasztásával.”

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább