A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Termelők

Magyar Konyha

2015. május 6.

Ifjabb Gál Tibor pincéje Eger belvárosában található, három percre a Dobó tértől, egy régi, XVIII. századi épületben. Borbár, múzeum, vinotéka egyszerre, pedig néhány éve még gumiszerelő műhely működött itt. A helyiségben persze meg kellett látni a lehetőséget, és ezt ifjabb Gál meg is látta. Azt a nevet adta a pincének: Fúzió.

"Még nem is laktuk be az egészet, tavaly június óta olyan gyorsan zajlott minden, hogy utol kell érnünk magunkat. Ide például édesapám borait, az archívumot pakoljuk át éppen" - mutat a boros körökben Titiként ismert ifj. Gál Tibor egy pincerészre, ahol a téglarekeszekben gondosan befóliázott palackok pihennek. Körbejárjuk a Fúziót, a pincétől az emeletig, lépcsők, boltívek, csigalépcsők, hordós érlelő, palackos tároló, no meg Eger leghosszabb kóstolóasztala, ahol hatvanan is ízlelhetik az egri bikavért. És akkor a Bikavér Múzeumot nem is említettem: egy olyan mobil tér, ahol kellő lazasággal, kreativitással, de az alaposságot sem nélkülözve mutatják be Eger és a bikavér történetét, s ahol hangulatos fogadás is szervezhető. A tér kívül és belül is jól ötvözi a historikus adottságokat és a kortárs szellemiséget. Fiatal egri csapat alakította ki a teret - persze sok helyütt észrevesszük Ipacs Géza hatását, aki igazi arculatstratégaként vett részt a Gál Tibor Pincészet megújhodásában is.

- Miért kellett újragondolni a stratégiájukat?

- Sok oka volt. Pénzügyileg sem volt tartható a korábbi állapot, de szakmailag is mást szerettünk volna. 2010 volt az átalakulás éve, átgondoltuk, átszerveztük, mit is jelentsen a Gál Tibor Pincészet. Nem édesapám nevéből szerettünk volna megélni, hanem folytatni, amit elkezdett, és ezen az úton megtalálni önmagunkat. 2011-től már így kezdtük el a szüretet, onnan számíthatjuk a borokban is észrevehető átalakulást.

- Ennek része az is, hogy szűkült a borok palettája?

- A legfontosabb, hogy tudatosabban borászkodunk. Ennek a tudatosságnak az is része, hogy átgondoltuk, mi adja vissza a legjobban az egri bor fogalmát. A szüleink nemzedéke a próbálkozások korszakát élte meg, amikor is sok fajtát, sok módszert, sok területet kellett tesztelni, többnyire ezért is alakultak ki ilyen sokszínű termékpaletták. Nekünk már az a feladatunk, hogy az eddigi tapasztalatok alapján leszűkítsük, hogy ne csak egy-egy pincészet, de az egész borvidék felismerhető, eladható legyen.

- Itt jön be a képbe a bikavér és Csillag duó?

- Az egri bor évszázadokon át leginkább házasított bor volt, akár vörösre, akár fehérre gondolunk. Mindig sok fajtával dolgoztak a bortermelők, de alapvetően ezeket együtt alakították borrá. A bikavér hagyománya - bár a nevét meghurcolták - a mai napig élő, ehhez adtuk hozzá az Egri Csillagot. Igazából nevet adtunk egy létező történetnek, és valamilyen szinten definiáltuk, hogy milyen is legyen az egri fehérbor. Az, hogy 2010-ben tabula rasát csináltunk, és újraindítottuk magunkat, kétségkívül gyorsította a folyamatot. Sokan fogtunk össze, akik hiszünk a Csillagban, és van egy szűkebb kör, melynek tagjai zászlójukra is tűzték, hogy a bikavér és Csillag legyen a borvidék meghatározója. Például itt van a St. Andrea: Lőrincz Györgyék is feladták a korábbi boraikat, és inkább a bikavér-Csillag vonalán igyekeznek megmutatni magukat, dűlőiket, ami valóban nem kis kockázat. De beláttuk, hogy egyszerre kell kevés - azaz jól kommunikálható számú - bort készítenünk, viszont úgy, hogy azokban benne legyen minden, amit Egerről el szeretnénk, el tudunk mondani.

- Nehéz lesz ezt keresztülvinni a Szépasszonyok völgye népén...

- Nem hiszem, hogy egy hely (még ha sokan ezzel azonosítják is az egri bort) hosszú távon meghatározhatja a borvidék imázsát vagy jövőjét. Eger nem kis borvidék, sok szereplővel, sokféle elképzeléssel. Amikor a termékleírások készültek, el lehetett volna dönteni, hogy az egri bor legyen száraz. Nem így lett, amit sajnálok. De abban hiszek, hogy alulról szerveződve, ahogy egyre több fiatal, világlátott borász kerül döntéshozói helyzetbe, Eger a jó irányba lendül, és mi ezért tesszük a dolgunkat nap mint nap.

- Vannak azonban minden pincészetnél ikonikus fajtaborok, amelyeket vétek lenne veszni hagyni.

- Ez így van. Nekünk például a pinot noir a hagyatékunk, az örökségünk, ami édesapám nevéhez köthető. Ez egészíti ki a kereskedelmi kínálatot. Bikavér, Csillag és pinot noir, plusz természetesen mindegyikből készül, megfelelő évjáratokban, superior kategória is. És ha valamiről azt gondoljuk, hogy az adott évben mutat valami rendkívüli, akkor azt lepalackozzuk külön, és itt helyben kínáljuk a vendégeinknek. Visszakanyarodva a Fúzióhoz: nem olyan hely jött létre, ami megosztja az eddigi piacot, hanem tovább tudja bővíteni, új érdeklődőket hoz, többször hozza vissza őket. Nem készítünk például rozét, mert az már gyakorlatilag ipar, akár a nagyüzemi sörfőzés. Csak saját magunknak és a barátainknak, egy keveset, ami kell is egy borbár kínálatába.

- A borkomplexum egyre "családiasabb", hiszen a húga is itt dolgozik már.

- Bár sosem voltunk tisztán családi pincészet, hiszen korábban is, most is álltak mögöttünk bennünk bízó társak, kétségtelen, hogy családi hangulatú borászat vagyunk. Veronika sok helyen szerzett tudást, tapasztalatot, elsősorban idegenforgalomban, vendéglátásban, és ezt most itt tudjuk hasznosítani. Ismeri, tudja, mit szeretnénk, és van számos ötlete is, ami nekem nem biztos, hogy eszembe jutna, vagy biztosan nem úgy. És a végén kialakul az a megoldás, ami a közönségnek is tetszik - legalábbis ezt kapjuk vissza.

- Az egriek befogadták a Fúziót?

- Úgy látom, hogy igen. Eddig a városközpontban nem nagyon volt se pincészet, se igazán borra hangolt hely. Elsőre szokatlan volt talán, de mostanra sok helyi is visszatér borozni, és a turisták is felfedezték. Ezért jó, hogy nem "csak egy borbár", hanem annál sokkal több. Itt van például a múzeum. A bikavér megérdemelte, hogy kapjon egy helyet, ahol el tudjuk mondani, mi ez a bor, mi a sztorija, hogyan készül. Nem szokványos, sok benne az interaktivitás - a legtöbben persze a bikavérkészítő automatát jegyzik meg.

- És készítenek is bátran saját bikavért?

- Mindenki rácsodálkozik, nézegeti, viccesnek, ötletesnek tartja, de kevesen vágnak bele, hogy akkor elkészítsék a saját borukat. Talán félnek tőle, hogy elrontják, pedig nem lehet, hiszen négy jó alapbor van a tartályokban, azokból kell az arányokat megalkotni - miután a fenti múzeumban már megtudták, mi is a bikavér lényege. Persze, voltak helyben, akik ez ellen kicsit zúgolódtak, de ez egy játék, amivel közelebb tudjuk vinni a bikavért az emberekhez. Jobban megértik, és ez mindegyik egri borásznak jó.

- És mennyire értik a magyar bort a külföldiek, hiszen azért Eger turisztikailag sem elhanyagolható: olcsón borozni, jót borozni, egyáltalán borozni jönnek?

- Aki eljön Egerbe, az megtalálja a bort. Ezzel nincs is túl sok gond. Jó lenne, ha még több olyan hely lenne a városban, ami a borról szól. Azt azonban látjuk, hogy a magyar bor a magyar országimázs előtt jár, ezért nem is könnyű külföldön értékesíteni. Nincsenek trendi magyar éttermek, nincsenek világsztárok, mindenki által ismert sportolók vagy művészek, akik révén a bor is könnyebben kapna helyet a borlapokon. Abban hiszek, hogy egy olyan, alapvetően mezőgazdasági ország, mint mi, meg tudja találni a helyét, újra tudja fogalmazni magát. Jó úton járunk, nemcsak a borokkal, de más kézműves termékekkel, sajtokkal, sörökkel is, hogy gasztronómiára összpontosító ország lehessünk. Le kell persze tisztulnia sok mindennek, de mi is efelé rakjuk az alapokat.

- Önök mennyire aktívak külföldön?

- Az exportot még édesapám indította be, és noha kevesen maradtak azokból, akikkel tíz-tizenöt éve kereskedtünk, a név megmaradt a köztudatban. A magyar pincékhez képest sokat, úgy negyven százalékot adunk el külföldre, főleg Hollandia, Belgium, Lengyelország érdeklődik, illetve az utóbbi időben az Egyesült Államok.

- A lengyel piacon nem ismeretlen a magyar, főleg a tokaji és egri bor, ezt mégsem használjuk ki eléggé.

- A lengyelek őszintén kedvelik a magyarokat, és erre valóban kevesebbet építünk, mint amennyi benne rejlik. Sok lengyel borturista jön Egerbe, mi is igyekszünk építeni, szorosabbra fűzni a szálakat. Bár volt olyan lengyel kisvárosi jelenlétünk is, ahol a fesztivál első napján egy palackot sem adtunk el, mert mindenki azzal jött, félédes-édes van-e, mi meg ráztuk a fejünket, hogy az bizony nincs. Másnap stratégiát váltottunk, és ha valaki édeset kért, nem küldtük el, inkább javasoltunk neki egy jó bort. A végére elfogyott minden tételünk, mert az egri bor elég gazdag, sűrű és tüzes ahhoz, hogy megkedveljék cukor nélkül is.

- Egerben merre, hogyan folytatják?

- Az új irányok jók, a jövőnk a bikavérben és a Csillagban van. Itt kell megteremteni a biztos alapokat, amire majd lehet építeni. Ezt a komplexumot szeretnénk még jobban kihasználni, még több funkcióval gazdagítani: itt van például mellettünk egy kis kastély, közös az udvar, a pincék összeérnek, csábító nagyon, hogy arra bővüljünk.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra