Gasztroarcok  »  Ínyencek

Életem bora

Életem bora

Besenyei Péter

2016.08.09.  | Herczeg Ágnes

Besenyei Péter világszerte ismert műrepülő pilóta, akit a legjobbak között tartanak számon. Tízszeres magyar nemzeti bajnok, és egyben minden idők legeredményesebb magyar pilótája. Több mint 50 nemzetközi dobogós helyet tudhat magáénak, számos világverseny győztese. Tizenöt éves kora óta repül, de előtte is a budaörsi hangár volt a kedvenc játszótere. Vallja, hogy a boldogság egyik alapja az elégedettség, de ez nem jelenti azt, hogy ülhetünk a babérjainkon, és nem kell törekednünk többre és jobbra.

– Rengeteg boros rendezvényen, kóstolón találkozunk, és többször boroztunk is már együtt. Mióta kötődik ennyire a borok világához?

– A borokat már több mint harminc éve kedvelem, mégpedig annak köszönhetően, hogy van egy Franciaországban élő kedves barátom, Verebélyi Koppány, akinek volt Párizsban egy kastélyklinikája, és annak az aljában volt egy nagyon szép borospince. Tele a legfinomabb francia borokkal. Az ötvenéves Vouvray-tól kezdve a Château de Pommard-on keresztül a Meursault-ig igazán szép borok voltak benne. Általa kerültem közel ehhez a világhoz, ő kezdte megismertetni velem ezeket a borokat. Elmondta, hogyan kellene megközelíteni az egyes tételeket, mit kell látni bennük. Mitől szép, mitől nem, mi a hiba, és mi nem. Koppány vezetett rá arra, hogyan lehet ezt egy másik dimenzióba helyezni, és hogyan kellene kulturáltan és élvezetesen inni. És egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkezdtek a borok mélyebben érdekelni, elkezdtem benne meglátni az izgalmat és a szépséget. Felfedeztem, hogy minden pince és minden terroir más. Akár minden palack is más lehet fajtától függően. Érdekes módon nagyon sok barátunk volt sörös, és egy-két év alatt azt vettük észre, hogy már nem fogy nálunk a sör. Ha úgy vesszük, egyfajta missziót is beteljesítettünk, hiszen sok barátunk áttért a borra, mert ők is meglátták benne azt a szépséget és izgalmat, amit mi.

– Szerintem is ez a jó a borokban, ez a végtelen izgalom és rejtvényfejtés. A bor logikus. Minden mindennel összefügg. Olyan, mint egy nagy kirakó, ahol elég csak egy kockát másképp tenni, és teljesen más lesz az összkép.

– Ugyanabból a szőlőből, ugyanazon a területen minden ember más és más bort készít. Három éve van szerencsém Doszpod Lászlóékkal tesztelni a Prestige Reserve bírálatokon. Itt is rengeteget tanulok, és időnként már vagyok olyan bátor, hogy elmondom én is a személyes véleményemet, akkor is, ha az nem egyezik az övékkel. Én a borban mindig a szőlőt keresem, a gyümölcsöt. Egyfajta harmóniát. És amikor néha kibontanak ott egy szerintük valami más dimenzióba átlépett bort, amitől el vannak ájulva, szerintem pedig már punnyadt és öreg, akkor is meg szoktam mondani, hogy én ebben már nem érzem a gyümölcsöt, az erőt és a potenciált. Hozzá kell tenni: sok izgalmas borhoz volt szerencsém. A világ nagyon sok különböző pontján kóstoltam borokat, voltam Chilében, Dél-Afrikában, Argentínában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Kínában is. Eleinte a francia borokat szerettem, mint ahogy most Kínában is a francia borokat istenítik, ahelyett, hogy a magyar borokat istenítenék. A francia boros korszakom után szép lassan megismertem az újvilági borokat, argentin, chilei, ausztrál és dél-afrikai tételeket, és elkezdtem inkább azokat kedvelni. Aztán az elmúlt tizenöt évben azon kaptam magam, hogy a magyar borokat szeretem. Persze, nem elvitatva azt, hogy nagyon sok szép külföldi bor van. Az utóbbi időben ezen belül is ráálltam a testes fehérborokra, mint a furmint és a hárslevelű. Tokaj és Somló is közel áll a szívemhez. A magyar borok szépen feljöttek az elmúlt tizenöt évben, a minőség ugrásszerűen javult.

– Melyik a legemlékezetesebb bora?

– A legelső jó borok a francia, a különböző Pommard környéki borok voltak. Illetve az 1986-os, 1984-es Mercurey borok akkor nagyon tetszettek, de Koppánynál ittam 50 éves Vouvray-kat is. Emlékszem, több száz palack volt neki ebből – egyet kibontott, megszagolta, kiöntötte. Következő. Megszagolta, kiöntötte. A harmadik az jó volt, azt megittuk. Ezek egyszerűen elképesztőek voltak. Ami pedig az újabb időkből egészen emlékezetes bor volt, az az Almaviva a Conchay Toro pincéből. Chilében vettem, amikor meglátogattam ezt a pincészetet. Hazahoztam, és itthon ittuk meg karácsonykor. Még a szemem is könnybe lábadt, annyira szép, harmonikus volt. Azért a különböző Vega Siciliák is ott vannak a kedvenceim között. Legszívesebben az ember mindig ezeket inná, de hát ezt mindennap nem lehet.

– Ezek szerint a testes vörösborok azok, amelyek igazán közel állnak önhöz?

– Ha korábban megkérdezték tőlem, hogy milyen bort szeretek, akkor azt mondtam, hogy ez mindig azon múlik, hogy milyen évszak van, milyen napszak, milyen a hangulatom. Az elmúlt két évben viszont azon kaptam magam, hogy ha választanom kell, akkor a fehérbor után nyúlok. Az elmúlt pár év tapasztalata után az a véleményem, hogy a fehérborok között a furmint egy csoda. Méltán lehetne Magyarország zászlós bora, mint az osztrákoknak a zöld veltelini, vagy a franciáknak a pinot noir. Furmint kevés helyen van, a környező országok furmintjai nem ennyire izgalmasak, mint a mieink. Ebben egyébként egy jó barátom a bűnös, ő vitt bele a furmint- és Tokaj-szerelembe. Amikor a múltkor mondtam neki, hogy azt vettem észre, hogy ezeket a fehérborokat iszom, akkor mondta: „Végre borivó lettél!”

– A magyar borok közül mi volt az, ami először úgymond hazahozta?

– Érdekes történetem volt Gere Attilával évekkel ezelőtt, mikor lent voltunk nála Villányban. A pincetúra végén felmentünk a borozórészbe, és kaptunk valami szép házasítást. Az is lehet, hogy a Kopár volt, már nem emlékszem. Ekkor mondtam neki, hogy látod, Attila, ez az igazi bor, ezek a szép cuvée-k, ez a merlot, ez a cabernet sauvignon, na ezek az igazi borok. Nem a cabernet franc meg a kékfrankos. Akkor ő felháborodottan azt mondta: „Micsoda? A cabernet franc nem jó?” Lerohant a pincébe, feljött egy palackkal, és rám parancsolt: „Na, idd meg akkor ezt!” Kérdeztem, mi ez, azt mondta, cabernet franc. „De hát ez nagyon jó!” – mondtam, mire ő: „Na ugye!” És azóta a cabernet franc-t is szeretem, mert rájöttem, hogy tényleg nagyon finom. Sok borász barátom van, akiknek a borait is kedvelem. Minden borász ismerősünkben megvan az alázat, a szakmaiság, a profizmus, az elhivatottság. Ahogy a borokról, a szőlőről és a dűlőről beszélnek, az fantasztikus. Jó ezt látni. Úgy gondolom, vagy a szőlő és a bor neveli az embereket ilyen jóvá, vagy csak a jó emberek mennek el szőlőt nevelni. Bármelyik is igaz, a végeredmény egy igazán szerethető kombináció.


Ossza meg ismerőseivel:
Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább