Gasztroarcok  »  Termelők

Minden rendben, a bor finom

Minden rendben, a bor finom

Tálos Attila

2017.11.15.  | Kling József

Gyakran látom a fehér furgonokat Budapest utcáin, de vidéki utakon is, oldalukon ilyen szövegekkel: „Engem a bor hozzád visz.” Vagy: „Minden rendben, a bor finom.” Van ebben valami megnyugtató. De ki van a logók, a szlogenek, a boltok, a Bortársaság mögött? Tálos Attila. Persze, ez így nem teljesen igaz, a Bortársaság csapatmunka eredménye, ő interjút is úgy szeretne adni, hogy több munkatársa is jelen van, mert ez nem one man show. Ő csak katalizátora a történetnek. Ismerjük meg közelebbről.

Sok apró mozzanatból épül fel egy olyan sikertörténet, mint amilyen a Bortársaságé. Tálos Attila gyerekként Somló közelében lakik, sokat biciklizik, élvezi a természetet, a szőlő mindenütt ott van tőle karnyújtásnyira. Rendszeresen jár a szüleivel, nagyszüleivel szüretelni. Élvezi a szabadban elköltött piknik hangulatát, a házi sonka illatát. Ezek a zsigeri emlékek később újra és újra visszaköszönnek, és beépülnek a történetbe. Attila nem körzővel-vonalzóval tervezi az életét. Szeret sodródni. Matek–fizika szakra megy az egyetemre, csak mert rajong az osztályfőnökéért, és amikor ki kell tölteni a felvételi lapot, oda jelentkezik, ahol ő is tanult. Vannak ilyen érzelmi döntések az ember életében. De nem akarja elromantikázni ezt a történetet, csak elmeséli úgy, ahogy volt.

Lila köd és álomvilág

Ha nincs az Oddbins, akkor ma talán nincs Bortársaság. Attila Angliában tölt két évet ösztöndíjjal, London utcáit járva bukkan a borkereskedésre. Felszabadító élmény belépni az üzletbe. 1991-et írunk, Magyarországon akkor még a borszaküzlet fogalma sem létezik. Londonban viszont hozzá hasonló korú fiúk-lányok viszik a boltot, komolyzene szól, ő meg rácsodálkozik, hogy a bor ilyen vagány közegben is meg tud jelenni, sőt ilyen közeget tud teremteni.

Az Oddbins újraértelmezte a klasszikus borkereskedelmet. Nem volt átlagos, sem olcsó, ugyanakkor demokratizálta a borvilágot a minőséggel, a tartalmas kommunikációval, profizmussal, tudással, mindenféle eredeti kiadvánnyal. Arra gondoltam, mivel a magyar borivó nemzet, valami ilyesmit itthon is létre lehetne hozni.”

Kezdetben nem volt az egészben semmi üzletiesség, inkább csak jó értelemben vett lila köd és álomvilág. Élt Attilában valami olyan kép, hogy egy kis mopeddel, hátul a csomagtartón kiszállít egy karton bort. Aztán milyen jó lesz, hogy a szőlőben is lehet, találkozhat a vidéki emberekkel, borászokkal, a földdel. Azt, hogy megvesz valamit, majd eladja magasabb áron, neki is meg kellett szokni, ez teljesen új volt a számára.

1993-at írunk, a régi világ már romjaiban hever, az új meg még nem épült fel. Attila találkozik Tom Howells üzletemberrel, aki épp akkor alapítja meg a „borkedvelők klubját”. Rendszeresen tartanak kóstolókat, főleg az itt élő külföldieknek. Tálos Attila félállásban beszáll a vállalkozásba. Huszonhét éves, a cég vesz számára egy zöld Renault 4-est, ezzel szállítják ki az első borokat. Nem egy moped, de a lila köd még megvan. A céget ekkor még Budapest Wine Societynek hívják. 

Volt egy külföldi ügyfélkör, amelyik meg tudta fizetni a bort, és ez dobott rajtunk egyet. Mi voltunk az elsők, akik el tudtunk adni 200 forintnál drágább bort Magyarországon. Emlékszem, egy mőcsényi zöldveltelini volt. Már volt egy kis piacunk, és ez lendületet, önbizalmat adott. A kis bevételből ki tudtunk bérelni egy szuterént, és aztán egyik dolog adódott a másikból. Ez egy sima történet volt”

– emlékszik Attila.

Ez nem one man show

1994-ben csatlakozik a csapathoz Attila testvére, Tálos Gábor, aki korábban Pekingben tanult közgazdaságtant. Egyre több borász neve jelenik meg a szortimentben: Légli Ottó, Gere Attila, Bock József, Szepsy István, akik máig oszlopos tagjai a Bortársaságnak. A következő évben nyitják első saját borboltjukat a Batthyány utcában. Nekem ez volt életemben az első borszaküzlet-élményem. Ott megvalósulni láttam mindent, amiről Attila az Oddbins kapcsán beszélt: jó zene szólt, rokonszenves fiatalok szolgáltak ki, profizmus és lazaság kéz a kézben járt. Drága borokat árulni nem nagy művészet. Viszont széles rétegek számára elérhető áron jó minőségű borokkal feltankolni a polcokat, az már kunszt. Többek között ebben voltak úttörők Tálos Attilláék.

1995-ben már Budapest Bortársaság néven futott a cég, mára végképp letisztult, úgy hívják, ahogy mindenki emlegeti is: Bortársaság. Attilával a Lánchíd utcai boltban ülünk, sok dinnyehéj úszott már le a Dunán, mióta ez az egész boros sztori elkezdődött. Az érdekel, mennyire tekinti a saját alkotásának, életművének a Bortársaságot.

Ez nem rólam szól. Meghatározó eleme vagyok, de csak az egyik – mondja. – Még interjút is úgy szeretnék adni, hogy többen ülünk itt, mert ez nem one man show. Én csak a katalizátora vagyok ennek a történetnek. Sőt lehet, hogy ma már mások is a katalizátorai.”

Mit adhat egy borkereskedő a bor világához? Gyakran hangzik el ez a kérdés. Azt hiszem, elég sokat. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a kereskedők valamennyiért megveszik a bort, aztán drágábban továbbadják. Ezek találkozások, szerelmek első látásra. Vagy másodikra. A találkozásokból legtöbbször komoly együttműködés születik. Ha nincs a Bortársaság, ma sok borászat nem ott tartana, ahol tart. Esetleg nem lenne akkora neve, nem olyan lenne a stílusa, megjelenése, arca. Sokan önerőből nem is tudtak volna megjelenni a piacon. Vagy nem tudtak volna hosszú távon életben maradni.

Olyan, mint a szűrő

A borkereskedő olyan, mint egy szűrő. Ami fennakad a hálón, abból lesz a Bortársaság választéka. A bejövő tételeket rendszeresen kóstolja egy 15-20 fős stáb. Ebben természetesen benne van a szubjektivitás, az, hogy mit iszik szívesen Attila, mit a kollégák, milyenek a személyes preferenciák.

Mi lehetőség, ügynökség vagyunk a borásznak, hogy a borait eladja. De a kapcsolatunk minden esetben kétoldalú, hatunk egymásra, alakítjuk egymást.”

Attila végignéz a szortimenten. Nem állítja, hogy minden egyes tételt ismer, de nagyon képben van. Még az is belefér, hogy esetleg akad olyan bor a szortimentben, amely – ha kizárólag rajta múlna – nem feltétlenül kerülne a polcra. De néha muszáj kompromisszumot kötni.

Ez nem fekete-fehér történet. Jellemzően szeretjük és isszuk azokat a borokat, amelyeket a polcon tartunk. Ami fennakadt a szűrőnkön, azt vállaljuk. Amikor együtt kóstolunk és nem tudunk dönteni, gyakran felteszem a kollégáknak a kérdést: ha lenne egy borboltod, tartanád vagy nem? Mögé tudsz állni és jó szívvel tudod ajánlani? Ez mindig segít, hogy egy bor sorsáról dönteni tudjunk.”

Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, ebben Attila maximálisan egyetért az epheszoszi Hérakleitosszal. Az ízlés változik. Emlékszik, amikor ’93-ban megkapta az első három palack bort, és elkezdett ráhangolódni a 91-es Fekete Béla Hárslevelűre, a 91-es Mőcsényi Zöldveltelinire, és félliteres palackban Tiffán 91-es cabernet franc-jára – akkor azok világraszóló élmények voltak számára. Az ízlése, persze, változott, együtt kupálódott a borok minőségének javulásával. Az egyetlen, ami nem változott, hogy mindig az eredeti borokat szerette jó fazonoktól, a természetes, tiszta, jó ízeket. Hogy mit jelent Attila számára a természetesség?

A jónak gyakorlása

„Mondják, hogy a bor bizalmi termék. Sok minden, amit nem te magad készítesz, ugyanígy bizalmi kérdés. Igyekszünk olyan borkereskedés lenni, amelyik mindent megtesz azért, hogy tisztességesen elkészített, jó minőségű, eredeti termékeket áruljon. A magunkénak érzem Lőrincz György szlogenjét: törekszünk a jónak gyakorlására. Azt nem mondhatom, hogy egyik bor készítésénél sem használtak enzimet az illatok feltárására. Van, akinek ez belefér, van, akinek nem, ez más kérdés. Amúgy a szőlőtermelésben nagyon nagy változást látok. Egyre fontosabb, hogy maga a gyümölcs minél vegyszermentesebb legyen. Lényegi kérdés a spontán erjesztés is. Mi ezzel sokat foglalkozunk, csak kevésbé öntjük rá a fogyasztókra. De van még hova fejlődnünk.”

A lényeg az, hogy ha valaki bemegy bármelyik Bortársaság boltba, amiből az online üzlettel együtt, ha jól számolom, immár 19 van, és tényleg a szó legszorosabb értelmében természetes, bio- vagy biodinamikus bort szeretne vásárolni, talál bőven ínyére valót. Vajon a magyar bor mennyire a nemzeti tudat része? Próbálkozom ilyen kérdéssel is.

Erre nem tudok válaszolni, őszintén mondom. Nem bagatellizálni akarom, de ezek olyan fogalmak, kategóriák, amik kívül esnek az én mátrixomon”

– hangzik Tálos Attila válasza.

Gyakran hallottam zsörtölődni a borászokat, miért tart a Bortársaság külföldi bort a szortimentben, miért csinál konkurenciát a magyar bornak. A dohogás persze nem jogos. Egyszerűen nem lenne életszerű, ha száz százalékban magyar bort árulnának. A választék 90 százalékban így is magyar. A maradék 10 százaléknak bőven a fele Champagne, a külföldi bor aránya tehát öt százalék alatt van. De a külföldi tételek mögött is személyes történetek állnak. Telmo Rodriguez vagy Alvaro Palacios olyan termelők, akiket Attiláék nagyra értékelnek, akiknek stílusuk van, akiktől tanulni lehet. Ennyi impulzusra és nyitottságra igazán szükségük van a magyar borászoknak is. Akik egyébként is arra kíváncsiak, milyen egy igazi rajnai vagy pinot noir.

Amúgy hol tart a magyar bor? Mit jelent felkerülni a világ bortérképére? És egyáltalán milyen borokkal sikerülhet ez? Az osztrákok egyelőre mindig megelőznek bennünket, ha csak a kékfrankost vagy a zöldveltelinit nézzük. Ezekről a fajtákról a világ borivói és -szakértői még mindig az osztrákokra asszociálnak.

Tálos Attila azt mondja, örüljünk annak, hogy például a furmint ott tart, ahol tart. Óriási lépés, hogy ekkora választék van belőle a polcokon. Ez már egy történet. Halkan hozzáteszem, hogy a furmintsztori háromezer forint magasságában kezdődik és tízezer forint környékén ér véget, kvázi a gazdagok bora. Attila kontráz:

„Örüljünk annak, hogy akad kétezer forint alatt csavarzáras tétel.” Ez igaz. Bár, hogy ez a fajta mitől olyan különleges nagybor-jelölt, ebből még mindig nem derül ki. De örüljünk annak, amit elértünk. Hogy a magyar borok minősége őrült fejlődésen ment keresztül az elmúlt huszonöt évben. Hogy ma már sokkal összemérhetőbbek a külföldi kínálattal, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Ahogy Tálos Attila fogalmaz: „rengeteg jó energia, jóakarat és munka van ebben a szakmában”.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.