Gasztroarcok  »  Termelők

Ne SMS-ben mondjuk azt, hogy szeretlek!

Ne SMS-ben mondjuk azt, hogy szeretlek!

Clovis Taittinger

2017.05.25.  | Zirig Árpád

Nem borász, hanem történész: terroirról, tőketerhelésről és ásványosságról nem beszél, helyette szerelemről, romantikáról, a hagyomány és a forradalom egyensúlyáról. Clovis Taittinger a pezsgővilág hippije. De vajon tudatos marketing eredménye-e, hogy James Bond is Taittinger pezsgőt iszik az Oroszországból szeretettel című filmben?

– A Taittingert mindig is körüllengte némi mítosz, valami plusz varázslat, pedig csak a XX. század derekán kezdtek pezsgővel foglalkozni. Hogy sikerült az első ötbe emelkedni, ráadásul egyedüliként családi tulajdonban?

– Stílusválságot élt meg a pezsgőipar, mikor a családom Champagne-ba érkezett. Pinot Meunier, Pinot Noir, régies, fás ízek – a nagyapámék az elsők között voltak, akik követve a kultúra változását, szakítani akartak ezzel. Szerintük sokkal elegánsabb, nemesebb pezsgőkre képes a borvidék – ehhez viszont új koncepció és modernebb technológia kellett.

– Mit változtattak az addigi metódusokhoz képest?

– Hiszem, hogy egy pezsgő tisztaságában, egyszerűségében válik jóvá. A családom próbált elsőként igazán a chardonnay-re koncentrálni. Igaz, hogy érzékeny a préselésre, törékeny, sok figyelmet igénylő szőlőfajta, de a nagyszüleim mégis emellett döntöttek. Nekik volt igazuk, hiszen könnyebb, ásványosabb és karakteresebb stílus jött így létre. A Taittinger lett az új champagne nagykövete: már nemcsak unalmas banketteken lehetett koccintani pezsgővel, hanem kellemes aperitifnek is tökéletessé vált. Nekem máig az a legfontosabb, hogy amit készítünk, az jól iható legyen, ehhez ragaszkodunk.


– Saját birtokaik vannak?

– A családunk máig legjobb és legértékesebb befektetése a szőlő, csak saját területekről szüretelünk – ez még mindig ritka a borvidéken. A cég számára a szőlészet meghatározó, nyugodtan mondjuk ki: igazából parasztok vagyunk, éppen ezért megbecsüljük a munkát. Aki minket kedvel, ezt ugyanúgy értéknek tartja. Persze, kell a pezsgőhöz a művészi megközelítés, de a másik láb az mindig a champagne-i talajból nő ki.

– Hol állnak a többi pezsgőkészítő között?

– Nem akarok rangsorolni, de az első öt pezsgőház között ott vagyunk – egyetlenként ezek közül, amelyik családi tulajdonban van. Ennél nagyobbá, gigantikus ipari óriássá nem szeretnénk válni – nem üres szólam ez, tényleg. Nemcsak a falakat, a palackokat akarom továbbadni a gyerekeimnek, hanem egy olyan céget, amelynek lelke van. Higgye el, a Taittingernél tényleg nem vagyunk sznobok.

– Mit jelent egy ilyen szegmensben nem sznobnak lenni?

– Az alap Brut Reserve, a kedvenc pezsgőnk. Komplex, de mégis könnyű inni. Komoly kihívás, hogy ezt a minőséget ne csak kis mennyiségben tudjuk előállítani. A legnehezebb az egyszerűség elérése – aki megkóstolja, talán megérti ezt a tisztaságot és ezen keresztül a céget is. A családom zöldfülűként vágott bele a pezsgőkészítésbe, tapasztalatok nélkül, de annál lelkesebben. Csak egy dolgot nem tudtunk, legendákat gyártani magunk köré, de nagyszüleim voltak olyan okosak, hogy tudatos befektetéssel tulajdonképpen történelmet vásároltak maguknak: így lett a miénk Jacques Fourneaux 1734-ben alapított pezsgőpincészete, s később így kerültek hozzánk I. Navarrai Tibald, a trubadúr király birtokai. Semmi sem véletlen, hiszen keresztes hadjáratáról hazatérve pont ő hozta el Ciprusból Champagne-ba az első chardonnay szőlőket. Az ő tiszteletére szerepel alakja a Taittinger-címkéken, de a blanc de blancs is a mi főhajtásunk előtte – mutasson még egy királyt, aki ilyen kiváló költő is volt!

– Igen, a legtöbb kelet-európai számára pont ez a blanc de blancs volt az első, amit megismerhettünk a pezsgőháztól.

– Hogyhogy?

– Tudja, a kémfilmek. Ikonikus, ahogy James Bond és Tatjana Romanova issza az Oroszországból szeretettel című filmben – számunkra elérhetetlen volt az ital, de pont az ilyen megjelenések miatt mindenki a minőséggel, egy izgalmasabb életstílussal kapcsolta össze. Tudatos marketing volt ez a cég részéről?

– Egyáltalán nem. Amikor Ian Fleming megírta a könyveket, amelyekben meg-megjelenik a Taittinger, mi még nagyon fiatalok voltunk, nem költöttünk erre. Ez az író saját ízlése és elképzelése volt.

– És a FIFA-kapcsolat, a focivébé alatti megjelenés?

– Ők partnert kerestek, nekünk meg volt kapacitásunk hozzá – utólag visszanézve igazán szerencsés kapcsolat lett. Olyan, mintha ülnénk a bárban, és besétálna életünk szerelme. Minden üzletbe kellenek pontos tervek, de néha a szerencsés véletlenek is nélkülözhetetlenek.

– A VinCE Budapesten elhangzott előadásában említette, hogy nem híve a cukordozázs nélküli Brut Nature-nek.

– A champagne nemcsak ital, hanem a kultúra és a klíma tipológiája is, én például pont ezért nem hiszek a Brut Nature-ben. Nem is a hit a jó szó, hisz ez a stílusról szól. A francia hagyomány része a cukordozázs, a minimális édesítés – progresszív módon 8-9-10 gramm literenként –, ezt kívánják a fogyasztók is. Fontos a terroir profilja; északon vagyunk. Ha az ásványok és a savak mellé hagyományosan jár a cukor, akkor annak oka van. Ki kell hozni az aromákat, legyen kellemes, szóljon mindenkihez. Hát nem az a cél, hogy élvezzék az emberek? Én a nulla dozázsban nem sok örömet lelnék.

– Úgy, hogy ön a márka utazó nagykövete, élete hány százalékát tölti ki a pezsgő?

– Hát, legalább a felét, de muszáj időt hagyni a párunknak, a gyerekeinknek – nekem van négy. És önnek?

– Nekem három.

– Akkor nem kell elmagyaráznom semmit sem a feladatokról és az alkalmazkodásról.

– Azt mondta, nem csak a falakat és a palackokat akarja továbbadni. A cég mögött álló munkát és a hagyományokat mennyire lehet átörökíteni az új generációnak? Champagne-ban hallgatnak az apák szavára?

– Mindenkinek van rebellis időszaka, erről szól a fiatalság. Néha lázadni kell, keresni a változást. Van, hogy a szülőknek kell megérteni az új nemzedéket, és nem a fiatalnak figyelembe venni a régit – ennek is van egyensúlya, fontos, hogy megtaláljuk. Nekem megengedte apám, hogy kockáztassak, hogy szembesülhessek saját hibáimmal – egy jó családi cégnek így kell működnie. A siker kulcsa nem a generációs konfrontálódás, hanem a párbeszéd. Csak a múltra figyelni az üzletben hiba, csak a bolondok nem látják az idők változását. Néha nekünk, az öregebbeknek kell befogadni az új világot,ez sokszor hasznosabb, mint ragaszkodni a saját véleményünkhöz. Csak közben ne vesszítsük el az értékeket vagy a forrást, ami a bennünket mozgató energiát adja. Mindannyiunknak van egy „titkos kert je”: nekem a pezsgő mellett a régi könyvek, a történelem, önnek az újságírás mellett is biztos akad valami…

– Csehszlovák motorok…

– Ezek borzasztó fontosak, áttételesen táplálják a szenvedélyt, az erőt a munkához, a forradalomhoz.

– A Taittinger számára a nagy rebellió a chardonnay volt?

– Tulajdonképpen igen, és sikerült is a pezsgőt megreformálni!

– Mi lehet az újabb forradalmi cselekedete a háznak?

– A pezsgő nekem a stílus, a boldogság és a szerelem szimbóluma. Úgy gondolom, mindenkinek erre kellene koncentrálni, nem csak magára az italra, hisz az csak az eszköz, a cél inkább az érzések és élmények sora. Hozzuk vissza a varázslatot a champagne köré! Ehhez meg kell tanítani a fogyasztóknak, miért nehéz jó pezsgőt készíteni, hogy megértsék az ital lényegét, az igazi nemességét. A mai világban minden a kommunikáció, a telefonos applikációk és az online jelenlét.

– Ehhez képest a pezsgő igazán valóságos dolog.

– Igen, és ma már forradalminak is hat azt szorgalmazni, hogy meg kell adni a lehetőséget magunknak, hogy igazi szavakkal, élőben kommunikáljunk. Ne SMSben mondjuk el, hogy „szeretlek”, hanem a másik szemébe nézve, akár egy pezsgővel téve igazán széppé a vallomást. Kell a valóság, jár az egymással töltött idő. Nem szabad megspórolni a perceket – az igazi élet rituáléi az én szememben csodálatosak.

– Végül is Champagne tényleg a rituálékról szól.

– Igen, ezek nélkül ma nem lennénk sehol – kell ugyan a forradalmi időszak, de nem rombolhatunk le minden hagyományt. Fontosak, ugyanúgy, mint a vallás, a hit: az is segít feldolgozni a kihívásokat, az eseményeket, valahogy keretet rajzol a mindennapok köré.

– Ezek egyszerű dolgok, de sokszor a legnehezebben elérhetőnek tűnnek. Csak én látom úgy, hogy más a divat mostanság?

– Mi a divat? Nem kell mindig a hullám hátára felfeküdni és arra sodródni, amerre a többiek. Ha annyit hangoztatják a világban a szabadságot, akkor hadd legyen szabad ezt választani! A politika is pont ilyen. Ahhoz hasonlít, mint amikor csak ötféle fagyi van a cukrászdában. De mi van, ha vanília, eper, pisztácia, csoki és mogyoró sem kell? A szabadság nem ugyanaz, mint a kényszeres kiválasztása valaminek.

– Ez a szabadságkeresés vezetett oda, hogy a Taittinger 2005-ös eladása után a család egy évvel később vissza is vásárolta?

– Azért ehhez őrültnek is kellett lenni.

– De akkor miért adták el?

– Túl nagy cég volt, a borokon túl is számtalan tevékenységi körrel, és hát voltak családi problémák. De amint jött egy lehetőség,  hogy a pezsgőház visszakerüljön hozzánk, azonnal léptünk – ez érzelmi kényszer volt. Amúgy is szeretünk harcolni, plusz a pezsgő szentimentális dolog. Olyan fogalmak jártak a fejünkben, mint a hagyomány, az érték, az alkalmazottaink, a vevőink, a minőség. Nem akarok sorrendet állítani ezek között, mind motiváltak bennünket.

– A Taittingernek Kaliforniában is vannak birtokai. Felmerült valaha, hogy ezen kívül más országokban, egyéb borvidékeken is belefogjanak valamibe?

– Nem, pedig lehetőségeink lennének, de pont elég dolgunk van otthon. Történelmet tanultam, a kultúrában hiszek, ami a cégünk számára Champagne-ban van. Vehetnék akár Magyarországon is szőlőt, de nem feladatom: az a munka az önök génállományában van benne, a tudásnak a magyarok fejében és kezében kell összpontosulnia. Nem nekem kell itt pezsgőt gyártanom, nem erre van kalibrálva a saját szenvedélyem. Anélkül mi értelme lenne?

– Kóstolta a mi pezsgőinket?

– Igen, és örülök annak, hogy például a furminttal van saját stílusuk, az egyéniség rendkívül fontos. Ezekhez érdemes igazodni, mert a jó szőlő nem hazudik – az vagy, aki vagy, ezt kell szeretni és felvállalni, erről érdemes álmodni.

– Ön az utolsó romantikus a szakmában?

– Csak nem… de ön is egy olyan ország szülöttje, amelyik évtizedekig csak rossz lapokat húzott. Álmodni sem volt érdemes, de a bor mégis megmaradt, fényt adott a sötét felhők között. A bor a történelem egyik gerincoszlopa, sőt a legjobb gyógyszer is a rossz időkben, folyékony emlékkönyv, amit jó fellapozni, mert példát
mutat, kitartást ad, és jókedvre derít. Néha ez utóbbi a legfontosabb.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább