GasztroHírek  » 

Szódabikarbóna helyett mosószódát árultak egy XIII. kerületben

2019.07.02.  | MTI

Szódabikarbóna helyett tévedésből mosószódát árultak a XIII. kerület, Katona József utcában található, zömmel csomagolásmentes Ligeti Boltban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden.

A közleményben felhívták a figyelmet, a mosószóda lúgos kémhatású anyag, amely a bőrre, nyálkahártyára kerülve felmaródást okoz. Lenyelése után égő érzés jelentkezik a szájüregben, a garatban, a gyomorban, és nyálzás, erős hasi fájdalom, sípoló légzés léphet fel.

Az NNK arra kéri azokat, akik fogyasztottak a tévedésből árusított mosószódából, hogy feltétlenül forduljanak orvoshoz. Az ügyben vizsgálatot indított a Fővárosi Kormányhivatal is - tették hozzá.

A Ligeti Bolt a honlapján azt írta, június 18. és július 1. között árusították a mosószódát szódabikarbóna helyett. A téves forgalmazás oka az volt, hogy a beszállító a megrendelt 25 kilogrammos szódabikarbóna helyett hasonló kiszerelésű mosószódát szállított - tudatták.

Közölték, a termék forgalmazását azonnali hatállyal felfüggesztették, a kimért szódabikarbóna forgalmazásának megszüntetését pedig fontolóra veszik.

A bolt arra kéri a vásárlókat, hogy aki a boltban ez időszak alatt szódabikarbónát vett, az vagy csak tisztítószerként használja, vagy vigye vissza a boltok valamelyikébe, ahol visszaveszik.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.