A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Toplisták

Vinkó József

2014. szeptember 8.

A Balaton vonzáskörének két legjobb étterme változatlanul a szemesi Kistücsök és a veszprémi Chianti. Mögöttük azonban ott dübörögnek a többiek: az ínyenc polgári konyha és a falusi vendégasztal, a vidéki udvarház és a hagyományos családi kisvendéglő. Az élen ebben a tekintetben is a borászok járnak, akik felismerték, hogy a jó itókához finom étel dukál, s ha nem akar magától megszületni a tóparti gasztrokultúra, akkor inkább megcsinálják ők maguk. Számos példa akad erre az Istvándy és Söptei Pi

Az elmúlt évben aztán megindult valami más is. Új helyek nyíltak (Miakő étterem Köveskálon, Sparhelt bisztró Balatonfüreden), beindult az első balatoni romkocsma, kocsmamozi, fröccsterasz, új piacok és alternatív helyek: a legszélesebb ízlést és pénztárcát kielégítő létesítmények. A Balaton térsége már nem "kulináris sivatag", legfeljebb annak, aki gondolkodás nélkül betér az első becsali csárdába. Ám aki ezt teszi, meg is érdemli, amit kap. 

1. Kistücsök étterem

Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky u. 25.
Tel.: +36 (84) 360-133
www.kistucsok.hu

Felújított, ízléssel átépített vendégtér, vadonatúj, korszerű konyha: a Kistücsök komoly ráncfelvarráson esett át. Szerencsére ugyanúgy muzsikál, mint eddig. Barátságos, közvetlen vendégfogadás, az ország egyik legmegbízhatóbb borválasztéka, sokat megélt, megbízható, innovatív konyha. A választék továbbra is három lábon áll: klasszikus Kistücsök-fogások (például harcsapaprikás túrós csuszával), hathetente változó szezonális étlap (remek somogyi hal és vadbeszállítókkal) és a napi ajánlat, aszerint, hogy Jahni László séf vagy Csapody Balázs tulajdonos épp mit találtak aznap a piacon. Az olajos nyurgapontyot, a kovászosuborka-levest, a legendás madártejet semmiképp ne hagyják ki. A Kistücsök megbízható pont a tóparti gasztronómiában, s bár időről időre felröppen a hír, hogy konkurense támadt az északi parton, egyelőre verhetetlen. Ami érthető is, hiszen – hála a 25 éves gyakorlatnak és a stabil törzsközönségnek – itt egész évben minden a Balatonról szól.

  • Jahni László és Csapody Balázs

2. Chianti étterem

Veszprém, Csermák Antal utca 13.
Tel.: +36 (88) 410-385, +36 (20) 332-3177
www.chiantietterem.hu

Veszprém kertvárosában, a Pannon Egyetem szomszédságában áll a külsőre barátságtalan épület, mely belül egy toszkán trattoria lezser eleganciájával hódít. Látványos tányérok, meglepő ízharmóniák, remek borválaszték. A Balaton-felvidék talán legjobb étterme, méltó társa a szemesi Kistücsöknek. Modern olasz–magyar fúziós konyha: bárányfartő vajas dödöllével, nyári lecsóval, házi kacsamájpástétom mézes karalábékompóttal, olasz tészták és pizzák; citromtorta. A felszolgálás profeszszionális. A tulajdonosok működtetik a Chianti Gourmet Delicate ínyencboltot, valamint a balatonfüredi Baricska csárdát is. Kreatív séf öt éve: Ruprecht László. Séf: Varga Roland. A környék válogatott borkínálata Csopaktól a Káli-medencéig.

  • Chianti étterem

3.  Villa Medici étterem

Veszprém, Kittenberger Kálmán u. 11.
Tel.: +36 (88) 590-072
www.villamedici.hu

A hasonló nevű szálloda étterme a veszprémi állatkert tőszomszédságában, a viadukt árnyékában. A nemzetközi Chaine des Rotisseurs lánc magyar tagja. Romantikus kerthelyiség, tavacskával. Csúcsgasztronómiai étterem nemzetközi fúziós konyhával. Séf: Amrein Csaba. Alapelvük: „Hibátlan nyersanyagból egyszerűen jót!” Házilag füstölt szarvassonka rozmaringos langallóval; házi ravioli bakonyi kecskesajttal; balatoni fogasfilé folyamirák-mártással; tejes borjúkaraj szarvasgombás rizottóval. A ház emblematikus étele (vargányakrémleves libamájjal) egyszerűen levehetetlen az étlapról. A vendégek a regionális magyar borkínálatból választhatnak. Hozzájuk tartozik a Nosztalgia étterem, amely a Villa Medici „hétköznapibb” változata.

4. Kővirág Panzió és Étterem

Köveskál, Fő út 9/A
Tel.: +36 (20) 568-4724
www.kovirag.hu

A Balaton-felvidék hangulatát legjobban tükröző kisvendéglő, melyhez csak egy kis tábla jelzi az irányt a Fő út mentén. Az étteremben a vendégek mindinkább a könnyedebb, zöldséges ételeket részesítik előnyben. Zakar Kata tulajdonos ezért a kínálat közel felét vegetáriánusoknak is megfelelő ételekből állítja össze. Ő kreálja a recepteket, az adott évszak és a piac kínálatához igazodva, ezért a Kővirágban nemigen fordul elő kétszer ugyanaz az étel – kivéve a törzsvendégek kedvenceit. (Hajszálvékonyra szelt házi sonkát házi kenyérrel, fehér körözöttel, zöldségekkel mindig találni náluk.) A dámszarvas-raguleves ízesítése időjárásfüggő: tavasszal, naposabb időben sok spenóttal vagy sóskával, kaporral, petrezselyemmel, citrommal és tejföllel készítik, borongós időben szalonnával, gombával. A Kővirágban még a kelkáposztát is felhabzsolják a vendégek: többnyire krémlevest főznek belőle, amit kolbászchipsszel, lecsókrémmel tálalnak. Örök sláger a konfitált kacsacomb, ami készülhet gyömbérrel, de fokhagymával is, és idénygyümölcsökkel, vörösboros mártásban is kínálják. Aszalt gyümölcsös, mandulás vagy tökmagolajos dödölle kísérheti akár, vagy szeletelt, grillezett polenta. Kínálnak még kapros töktócsnival rétegzett kecskesajtot, mentás-joghurtos uborkasalátával. Ha például sok a zsálya a ház körül, előfordulhat, hogy zsályás kacsamáj készül. A halak képviselik a viszonylagos állandóságot az étlapon: szürke harcsából készült paprikás túrós csuszával, bőrös fogasfilé vagy egy közeli településen füstölt pisztráng – hol citromos tormamártással, hol szárzellersalátával, hol mással – általában szerepel az étlapon. Édesség gyanánt szinte mindig kínálnak idénygyümölcsöt bundában.

  • Zakar Kata és Mészáros György

5. Bock Bisztró Balaton

Vonyarcvashegy, Helikon u. 22.
Tel.: +36 (83) 348-004
www.bockbisztrobalaton.hu

A Helikon Taverna épület a valamikori Festetics-birtok része volt, a főépület oszlopos, timpanonos homlokzata nagy időkre emlékeztet. Ebben a történelmi környezetben nyílt meg tavaly a harmadik hazai Bock Bisztró. A kínálat 70 százalékát a már megszokott Bíró Lajos-féle fogások teszik ki, így az étlapon találkozhatunk többek között a piros lábasban tálalt hideg kacsamájjal és az örök slágerrel, az Ökörpofa retróval is. A másik 30 százalékot a helyi, hagyományos fogások adják, Bock bisztrós stílusra formálva. Az „áthangszerelt” Festetics-hallevesbe süllő és rákfarok kerül, és a göcseji gombaleves is reinkarnálódik. A zalai totyogós palacsinta reloaded – eredetileg túrókrémes, vaníliasodós palacsinta – vargabéles tölteléket és angolkrémet kapott, a Tasziló hagymás rostélyos pedig tulajdonképpen sous-vide-olt bélszín. A séf Ács István. Nagy figyelmet fordítanak a laktóz-, liszt- és gluténérzékenyekre is.

  • Bock Bisztró Balaton

6. Karolina fűszerkertje

Tihany, Felsőkopaszhegyi út 35.
Tel.: +36 (30) 605-6311

Tihanyban a révtől a hegy felé tartva a jobb oldalon tábla jelzi az Echo Residence szállodát. A hotel teraszán a Karolina cukrászda tulajdonosai nyitottak éttermet. A konyhában és a teraszon fűszerkert, az alapanyagokat környékbeli termelőktől szerzik be. Az új séf belga csokoládétortája kiváló. Kilenc óra körül kezdődik a „szúnyogcsárdás”: a szúnyoginvázió miatt az étterem kilencig szokott nyitva tartani.

  • Karolina fűszerkertje 

7. Söptei Pincészet és Étterem

Csopak, Istenfia u. 5.
Tel.: +36 (87) 340-201, +36 (30) 520-8381
www.sopteipince.hu

Csopak felett, a főúttól néhány percre, a Pécselyi-medencében fekvő családi borászatot és éttermet – ahogy a Balaton-parton másutt is megszokott – apa és két fia, azaz Söptei Géza, illetve Zsolt és Róbert működteti. Utóbbi a főszakács, aki egyre kifinomultabb konyhát visz, Zsolt pedig a borászatot alakítja. Szolid, letisztult, ugyanakkor rendkívül igényesen kialakított, többnyire az évszaknak megfelelő, helyi alapanyagokból készült ételkínálattal várják vendégeiket. Hétvégenként mindig más finomsággal lepik meg a betérőket. A vendéglő ajánlataiban megfordultak már a következő ételköltemények is: mangalicakaraj kolbászos gersli-rizottóval, marinált cukkinivel és retekkel, bőrén sült csuka kápiás-csurgatott tésztával és savanyú káposztával, valamint a fiatalok körében rendkívül kedvelt szarvasborjúburger XXL. A klasszikus ételekből is megtalálható az elengedhetetlen szarvaspörkölt, a főtt, füstölt csülök, és a régi kedvenc, a kacsamájpástétom is. Róbert séf egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy az étterem kínálatában olyan ételek legyenek, amelyeket a háziasszonyok otthon nem készítenek. Újabban konyhája a mai kor követelményeinek megfelelően lett felszerelve, így kreatív tudását tökéletesen ki tudja bontakoztatni. A konyhán saját készítésű kenyerek, füstölt halak, lekvárok, az ételekhez tálalt tészták készülnek. Az ételekhez saját boraik mellett szűretlen szőlőlevet, hűsítő sárgamuskotályt kínálnak.

  •  Söptei pincészet

8. Istvándy Pincészet

Káptalantóti, Tóti-hegy
GPS: Káptalantóti, Hegymögiszőlő
Tel.: +36 (70) 361-8421
www.istvandy-pinceszet.hu

Elvarázsolt birtok a hegyoldalban, fehér murvás út kanyarog a pincéhez. Oldalt hosszan szőlőtőkék futnak felfelé a szomszédos domb felé, amíg a szem ellát. Arrébb egy vonással a távoli víztükör látványa biztosít arról, hogy jó helyen, a Balaton-felvidéken járunk. Alant egy kis lapályban nem messze szürke marhák legelésznek. Több kisebb, tájba illő épület diszkréten jelzi, hogy aki ide felkaptat, le is ülhet, bort is kap, méghozzá a ház borát. Megkóstolhatja Istvándy Csilla főztjét is, aki Budapesten a legjobb éttermek konyháin szerzett gyakorlatot, de csak azért, hogy itt, a Tóti-hegyen kápráztassa el főztjével a jófajta házi kosztra vágyókat. A melegételkínálat fogásonként legfeljebb 2-2 ínyencségre szorítkozik, de itt tényleg kemencében sül a saját tartású mangalica húsa, olyan szaftos a tarja, hogy ihaj, mennyei a dinsztelt lila káposzta rétestésztába csavarva. Igazi házi ínyencség a szürkemarhapörkölt tökmagos polentával, vagy a balatoni fogasfilé tökös barátfülével.

  • Istvándy Pincészet

9. Bakos kisvendéglő

Szigliget, Iharos utca 4.
Tel.: +36 (87) 461-210, +36 (30) 994-5040
E-mail: attila@bakosvendeglo.hu

A Keszthely felé vezető 71-es főúton a badacsonytördemici elágazásnál balra, körülbelül egy kilométerre, az avasi templomrommal szemben úgy húzódik meg az Antal-hegy aljában a Bakos kisvendéglő, mint valami boszorkánytanya. Valójában az is, hiszen Bakos Attila vendéglős közel húsz esztendeje ki sem mozdul családi fényképei, csecsebecséi közül. A falakon minden négyzetcentiméteren fotó és kordokumentum: a család és a Monarchia házi múzeuma ez. Régi a fogadó (vincellérháznak épült 1936-ban), és régies a menükártya is. Ám a kottában (itt így nevezik az étlapot) találunk bodza-és áfonyaszörpöt, sóskaerőlevest szarvassonkával, csőben sütött erdei csalánt, máglyarakást és a fogadós asszony kedvencét, szilvalekvárral kínált mákkockát is. Egyszerű falusi kocsma ez, kedélyes pont a balatoni vendéglátás sivár mocsarában. Az étteremmel szemben található a Wass Albert emlékpark, amit a fogadós a saját telkén közadakozásból emelt.

10. Öreg Harang borozó

Hévíz, Egregy
Asztalfoglalás: +36 (30) 927-9011
www.oregharang.hu

Hévízen az egregyi hegyen, az Árpádkori templom alatt található, ahonnan remek kilátás nyílik a belvárosra és a környező vidékre. A csendes, meghitt környezet, a rusztikus fabútorzat, az egyedi kerámiakiegészítők mind a régmúlt nyugalmát idézik. Az autentikus hangulat mellett különös figyelmet fordítanak az egyedi ételkínálatra, amihez a szükséges alapanyagokat környékbeli tenyésztőktől és termelőktől szerzik be. Az étterem hírnevét a kizárólag magyar specialitásokból készülő ételek adják, melyeket a helyi szőlősgazdák boraival öblíthetünk le.

 

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra