„Sosem gondoltuk volna, hogy az új stílusú címkék ekkora hatással lehetnek a vásárlókra” – mesélte Stephanie Tscheppe-Eselböck, a híres osztrák borászat, a Gut Oggau társtulajdonosa, amikor 2007-es boraik formabontó címkéiről kérdezte őt a The Guardian.
„Amikor először meglátták a palackokat, az emberek megrökönyödve kérdezték tőlünk: ’Megőrültetek? Arcokat akartok a címkékre tenni? Még csak nem is mosolyognak. Kicsit hátborzongatóak, nem?’”
De a kockázatos ötlet, hogy karakteres boraikat egy kissé furának tűnő család arcképeivel árulják, mégis nagyszerűen bevált: a Gut Oggau palackok címkéi mára a világ minden táján ismertek és elsőre beazonosíthatóak. „Bár sokan igyekeznek utánozni bennünket” – teszi hozzá nevetve a másik társtulajdonos, Eduard Tscheppe.
A boros címkék hagyományosan elsősorban informatív szerepet töltenek be:
megtudhatjuk róla, hogy ki a termelő, milyen szőlőből készült, s honnan, melyik évből származik a bor
– mindezekhez az adatokhoz pedig vidéki kúriák, vagy dimbes-dombos szőlőhegyek szolgálnak szolid háttérül.
Manapság viszont, a kézműves jellegű, minimális technológiai és kémiai beavatkozással készülő borok térnyerésével egyidejűleg új szelek fújnak a címkedizájnban is. A palackokon díszelgő papírok egyre harsányabbak és játékosabbak; mintha csak azt hirdetnék:
egy kép többet ér ezer szónál, amikor egy bor igazi karakterét kell jellemezni.
A trend ugyanakkor nem egységes, hiszen míg vannak, akik művészi kollázsokkal és szlogenekkel operálnak, mások elintézik a brandinget egy szimpla aláírással, vagy valamilyen absztrakt dizájnnal.
„Egyre kevésbé vannak kőbe vésve a dolgok” – magyarázza Tscheppe. „Ez egyfelől jó, az evolúció része. Másfelől viszont el kell ismerni, hogy néhány címke már kissé túlzottan is játékos: csak azért ragasztják őket a palackokra, hogy provokáljanak. Számunkra nem az az elsődleges szempont, hogy különbözzünk, hiszen végtére is a bornak kell kitűnőnek lennie, a címke ehhez képest csak másodlagos.”