GasztroHírek  » 

Uniós támogatással fejleszti borászatát az Ostorosbor Zrt.

Uniós támogatással fejleszti borászatát az Ostorosbor Zrt.

2019.07.08.  | MTI

Az Ostorosbor Zrt. megkezdte és az év végéig be is fejezi élelmiszeripari beruházását a Heves megyei Ostoroson és Novajon, amelyhez uniós támogatást is igénybe vesz.

A társaság közleménye szerint a fejlesztés a 25 százalékos önerő mellett az Európai Regionális és Fejlesztési Alap társfinanszírozásában 216,52 millió forint vissza nem térítendő támogatással, valamint 222,37 millió forint hitellel valósul meg.

Az Ostorosbor Zrt. a Széchenyi 2020 program keretében a minőségi borok előállításának gyártó- és termelési kapacitását bővíti.

Megújulnak a feldolgozás, az érlelés, a tárolás, a palackozás és a minőségellenőrzés folyamataihoz szükséges eszközök és az infrastruktúra, emellett egy acélszerkezetű csarnoképülettel fedik le a kültéri bortároló tartályokat.

A vállalat arra számít, hogy mivel az új eszközök kíméletesebb eljárásokat tesznek lehetővé, javul a termékek minősége.

Az Ostorosbor Zrt. a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben 2,1 milliárd forint, 2018-ban 2,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Külföldi értékesítése tavaly megközelítette, tavalyelőtt meghaladta a 100 millió forintot. Adózott eredménye 2017-ben 199 millió forint, 2018-ban 189 millió forint volt.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.