GasztroHírek  » 

Vitorlát bontott idehaza a Peroni Nastro Azzurro

Vitorlát bontott idehaza a Peroni Nastro Azzurro

2018.10.31.

Már nálunk is kapható Olaszország egyik kedvenc söre, a Peroni Nastro Azzurro. A több mint 50 éves „Kék szalag” megjelenése erősíti azt a hazai piaci trendet, melyet a magas minőségű sörszegmens növekedése jellemez.

Egyre nagyobb az igény a prémium sörök iránt hazánkban, csak az elmúlt egy évben 6 százalékkal növekedett ezen kategória forgalma. Ebben a szegmensben vált elérhetővé a magyar közönség számára a Peroni Nastro Azzurro, a ’60-as évek szülötte:

1963-ban alkotta meg az akkor már több mint 100 éves múltra visszatekintő Peroni sörgyár

ezt az alsóerjesztésű technológiával készült terméket. Más lagerekhez képest egy árnyalatnyival keserűbb, citrusosabb ízvilágot képvisel.

Nevét egyébként az SS Rex hajónak és legénységének tiszteletére kapta, amely – mivel 1933-ban a legrövidebb idő alatt szelte át az Atlanti-óceánt –, egyetlen olaszként nyerte el a leggyorsabbaknak járó „Kék szalagot”. Az elnevezésben való megjelenése mellett az üveg nyakán és címkéjén is fellelhető jelkép olyan szimbólum, amely a nemzeti büszkeséget, az olasz vitalitást, valamint a tengert idézi szemünk elé.

A több mint 70 országban kedvelt brandet a hazai piacra a Dreher Sörgyárak Zrt. vezette be. Az 5,1 százalékos alkoholfokú termékhez a sörkedvelők jelenleg 0,33 dl-es, üveges változatban juthatnak hozzá.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.