HU | EN | RU
  • EXIM
  • Bemutatkozás

Bemutatkozás

Küldetésünk, hogy a magyar export globális sikerének pénzügyi motorjaként támogassuk a hazai vállalkozásokat és pénzügyi megoldások segítségével egyfajta útlevelet adjunk külpiaci sikereikhez.

Rólunk

Az EXIM Magyarország az ország hivatalos exporthitel-ügynöksége, amely kifejezetten a nemzetközi kereskedelemre, külpiaci terjeszkedésre és befektetésekre, illetve külföldi beruházásokra szakosodott, emellett évek óta működtet sikeres belföldi hitelprogramokat is.

Az EXIM név alatt két jogi személy együttese értendő, az állami hátterű Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank Zrt.) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB Zrt.), amelynek köszönhetően integrált keretek között működve tudunk mind finanszírozói, mind biztosítói megoldásokat nyújtani. A közel 30 éves fennállásunk során szerzett szakmai tudással, tapasztalattal és nemzetközi kapcsolatrendszerrel a világ mintegy 150 országába segítettünk már – pénzügyi eszközeink által – eljuttatni magyar termékeket vagy szolgáltatásokat.

1998 óta vagyunk tagjai az exportfinanszírozási és biztosítási szakma globális szervezetének, a Berni Uniónak, 2021-ben pedig a szervezet annak irányítóbizottsági tagjává választotta az EXIM-et.

Küldetésünk

Küldetésünk, hogy a magyar export globális sikerének pénzügyi motorjaként támogassuk a hazai vállalkozásokat és innovatív pénzügyi megoldások segítségével egyfajta útlevelet adjunk külpiaci sikereikhez, erősítsük külpiaci jelenlétüket, terjeszkedésüket. Az EXIM Magyarország egyike a világ exporthitel-ügynökségeinek, – azok hazai szereplője –, így működésünket az OECD és az Európai Unió ide vonatkozó rendelkezései szabályozzák.

Működésünk, eredményeink

A nálunk elérhető szolgáltatások azt célozzák, hogy a vállalatok belföldi üzleti aktivitásának bővítése mellett az exporttevékenység teljes vertikumát lefedjük banki és biztosítói termékekkel – mint forgóeszköz-, beruházás-, vagy befektetésfinanszírozás, külföldön megvalósuló beruházási vagy befektetési, úgynevezett FDI-projektek finanszírozása, tőkeági finanszírozás a hazai és nemzetközi befektetési alapjainkon keresztül, vevőhitelek, leszámítolás, exporthitel-biztosítás, hitelfedezeti és kereskedelmi garanciák –, az exporttevékenységet megelőző beszállítói folyamatoktól az előállításon és a termelésen át egészen a külpiaci értékesítésig, megjelenésig. Prioritásként kezeljük a klímacélok, a fenntartható jövő megvalósulását, így az ESG-szempontokat nemcsak saját működésünkben érvényesítjük, hanem ügyfeleink fenntarthatósági célú fejlesztéseihez, beruházásaihoz is támogatott finanszírozási megoldásokkal járulunk hozzá.

Mi az EXIM Magyarországnál hiszünk a magyar vállalkozások erejében, és nap mint nap arra törekszünk, hogy támogassuk őket sikereik elérésében.

Teljes eszközállományunk 2022-ben több mint 2000 milliárd forint volt, hitelállományunk pedig átlépte az 1600 milliárd forintot, ügyfeleink közel 90 százaléka a kkv-szegmensben működik. Kiemelt partnereink a hazai kereskedelmi bankok, ügyfeleinket elsősorban rajtuk keresztül, – stratégiai együttműködésben –, refinanszírozási konstrukciókban finanszírozzuk. Működésünk során – a kereskedelmi bankokhoz hasonlóan – a tulajdonos által biztosított tőkén túl a tágabb értelemben vett pénzpiacról származó forrásokkal gazdálkodunk, hazai és nemzetközi kötvénykibocsátásokból, bilaterális hitelekből finanszírozzuk tevékenységünket.

Eximbank Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042594, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949638-2-44

Bankszámlaszám:
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Zrt.

Cégjegyzékszáma:
01-10-042595, bejegyezve a Fővárosi Törvényszék, mint Cégbíróság által

Adószám:
10949621-2-44

Bankszámlaszám:
10918001-00000001-04530003

1065 Budapest, Nagymező u. 46-48. Tel.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Fax: +36 (1) 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM Minden jog fenntartva

Eximbank Plc.

Bank account number: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

MEHIB Plc.

Bank account number: 
10918001-00000001-04530003

H-1065 Budapest, Nagymező street 46-48. Phone: +36 1 374 9100, +36 1 374 9200 Fax: +36 1 269 4476, +36 1 269 1198 E-mail: © 2023 EXIM All rights reserved

ЗАО «Эксимбанк»

Номер банковского счёта: 
14800016-06000008-11111128
S.W.I.F.T. kód: HEXI HU HB 

ИНН: 10949638-2-44

ЗАО «МЕХИБ»

Номер банковского счёта: 
10918001-00000001-04530003

ИНН: 10949621-2-44

1065 Будапешт, ул. Надьмезё д.46-48. Тел.: +36 (1) 374 9100, +36 (1) 374 9200, Факс: +36 (1) 269 1198 Электронный адрес:
© 2023 EXIM Все права защищены