Hírek

Orbán Szilvia

2022. június 30.

José Andrés séf dédelgetett álma válik valóra: megnyílhat a Washington D.C. Öreg Postahivatalába szánt étterem.

Komoly hónapot tudhat maga mögött az amerikai főváros egyik fontos történelmi nevezetessége: a város látképének jellegzetes épülete, az Öreg Postahivatal, illetve a benne működő luxusszálloda újra megnyitotta a kapuit a vendégek előtt. A patinás épület régen, közhivatalként is sok mindennek a tanúja lehetett, Waldorf Astoriaként pedig egy merőben új időszámítás vette kezdetét a történelmében. A hotel és óratornya – ahonnan lenyűgöző, 360 fokos panoráma tárul a látogatók szeme elé – tehát újra várja a vendégeket: most először fogad látogatókat a járványidőszak óta, írja a FoodAndWine

De ez még nem minden! A híres séf és humanitárius, José Andrés is bejelentette, hogy végre minden összeállt, és hamarosan megnyitja saját éttermét az épület falai között.



„Halljátok az Öreg Postahivatal harangjait?” – kérdezi Andrés a Twitterre feltöltött bejelentkezésében. „Azt harangozzák, hogy visszatértem a Hivatalba. Régóta dédelgetett álmom válik valóra azzal, hogy ebben a csodálatos épületben nyithatok éttermet.”

Az Andrés szárnyai alá tartozó ThinkFoodGroup (TFG) közleményében az olvasható, hogy az étterem a séf „Bazaar” koncepciójának legújabb elemeként működik majd, a már üzemelő, vagy a hamarosan szintén beinduló chicagói, miami, Las Vegas-i, Los Angeles-i és New York-i egységek mellett.


A The Bazaar weboldala szerint az éttermek a nagy gonddal összeállított, közös tányérok, a leleményesen innovatív konyhaművészet és a remekbe szabott koktélok harmonikus egységét valósítják meg.

„Egy olyan embernek, mint José – aki imád mindig új dolgokat tanulni, és akinek a szenvedélye az amerikai történelem – ez a lehetőség, hogy a csapatával, velünk, egy ilyen ikonikus helyszínen indíthatja útjára a koncepció zászlóshajóját, nos, ez elképesztően sokat jelent” – magyarázza a TFG elnöke, Sam Bakhshandehpour.



Andrés már évekkel ezelőtt azt tervezte, hogy éttermet nyit az Öreg Postahivatal épületében. 2015-ben, kicsivel azután, hogy az épület jogai átkerültek az elnöki babérokkal akkor még csak kacérkodó Donald Trumphoz, úgy is tűnt, hogy a projekt megvalósulhat. Úgy tudni, hogy a 7 millió dolláros projekt, pontosabban az eredetileg Topo Atrio névre keresztelt étterem a Trump Organization 212 milliós renoválási tervének részeként kelhetett volna életre, amely során az Old Post Office épületének alapjain megszületett a Trump International Hotel.

2015 nyarán azonban a dolgok váratlan fordulatot vettek: amikor Trump sokak nemtetszését kiváltó megjegyzéseket tett a mexikói bevándorlókra, Andrés kihátrált a projektből.

„Donald Trump legutóbbi, a bevándorlókat becsmérlő kijelentései lehetetlenné teszik számomra és a cégem számára, hogy tovább vigyem ezt a szívügyet” – nyilatkozta akkoriban Andrés. „A csapatom több mint a fele hispán, csakúgy, mint sok vendégünk. Büszke spanyol bevándorlóként, illetve nemrégiben honosított amerikai polgárként is, én abban hiszek, hogy minden egyes ember tiszteletet érdemel, függetlenül attól, hogy épp milyen a bevándorlási státusza.”



A döntést a Trump Organization persze nem hagyta annyiban, és az elmaradt bérleti díjak miatt beperelte a séfet, aki viszont felvette a kesztyűt, és viszontperelt, 8 millió dollárra. A felek aztán 2017-ben megegyeztek, és a Topo Atrio helyén végül David Burke séf nyitott éttermet (BLT Prime).

Eltelt néhány év, és a Trump Organization idén májusban eladta az épület jogait egy miami befektetői vállalatnak, a CGI Merchant Groupnak, amely megállapodott a Hilton Hotels-szel, így a szálloda ma már Waldorf Astoriaként üzemelhet. Azóta Andrés is túllépett az ominózus nézeteltérésen, és nagyon várja, hogy megnyithassa az új Bazaarját.

„Az biztos, hogy bárhol is nyissak éttermet, nálam mindenkit szívesen látunk” – szögezte le a Washington Postnak. 


Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek