Gyerekkorában játszott Szép Ernővel, lovagolt Csortos Gyula térdén, ebédelt Einsteinnel, Greta Garbóval, szivarozott barátjával, Jorge Luis Borgesszel, teniszpartnere volt Grace Kellynek, ismerte Cole Portert, Somerset Maughamot. Világpolgár. Neve fogalommá vált a reklámszakmában, de sohasem felejtette, honnan jött. "Egy Bródy nem felejt el magyarul!" - szokta mondogatni.

- Hogy működik a honvágy egy ínyenc esetében?

- A honvágy akkor kezdődik, amikor az ember elkezd fantáziálni kedvenc ételeiről. Semmi nem emlékeztet olyan erővel a múltra, mint egy illat. Ülök Hawaiin, a házamban a teraszon, és valahonnan mélyről feltör a rakott krumpli illata. Ahogy az a paraszt néni főzte, akihez Hevesben gyerekként leszaladtunk a faluban. Sok tojás, sok csípős kolbász, sok tejföl, a teteje szép barnára pirítva, úgy szeretem. Csak rágondolok, és feltámad a múlt. Egy országot is csak így szabadna megismerni, először a zenéjét, aztán az illatát.

- Melyik a legerősebb illat?

- Nem gondolkoztam rajta soha. Várjon, megmondom. Az első a vadgesztenyék illata a Szemlőhegyi úton, a Rózsadombon, ahol laktunk. Aztán anyám retiküljének az illata, hároméves lehettem, amikor kiborítottam a táskáját, s kutattam benne, végül a levendulaparfüm, amit apám használt. De hát itt van még a lovak illata (ami másnak bűz), a kubai szivar, a frissen vágott fű, hadd ne soroljam.

- Hatvan év alatt Elnök Úrként körbeette a világot. Evett (az üzleti siker érdekében) élő homárt Japánban, kőrisfán sütött libamájas szarvasgombát Perigord-ban, ivott 1953-as Câhteau Lafite Rotschild vörösbort Stockholmban. Mi olyan jó a rakott krumpliban?

- Az én életemben négy feleség és három szakácsnő játszotta a főszerepet. Az első feleségem, Petra, német grófnő volt. A második, Yone, félig amerikai, félig japán. A harmadik venezuelai, a negyedik, Andrea, bostoni. Jól főztek, de nem magyarul. Petra, az első feleségem, amikor boldoggá akart tenni, azt mondta: "Csinálok neked rákottkrumpa." De az én fejemet az a rakott krumpli csavarta el örökre, amelyet Juliska főzött gyerekkoromban, budai otthonunkban. Ezt soha nem cserélném el semmiféle francia vadnyúlra, Michelin-csillagos Szent Jakab kagylóra. A második szakácsnő Annuska volt, egy barátom házvezetőnője. Ő készítette (jénai tálban) a világ legjobb sonkás kockáját. Most Csöpi (polgári nevén Szilágyi Gizella) főz rám. Kolozsvári töltött káposztája, salátalevese, töltött paprikája költemény. Szerintem nálam van a legjobb kaja az országban.

- És az egyre híresebbé váló magyar éttermek?

- Ismerem a legjobb vendéglőket, de az igazi étel a házi koszt, aminek ízét nem fedik el szószok, mártások, praktikák. Az ilyen egyszerű ételt csak nem bízhatom mesterszakácsra.

- A Bock Bisztróban a fekete táblán sokáig ott díszelgett az aforizmája: "Kinek az étel öröm, annak öröm az élet is." Ilyen egyszerű?

- Ilyen egyszerű. Sőt! Ha az ember szereti az életet, akkor az visszaszereti őt.

- A világ a haspókoké?

- Persze! Ki szereti a kákabélű, rosszkedvű vendéget? Az élet félig arról szól, hogy szeress enni. Maga bemegy egy vendéglőbe, ahol sovány a szakács?

- Mostanában sok a sovány szakács.

- Igen, de hát ezek linkek.

- Én inkább üres éttermekbe nem szeretek bemenni.

- Én pedig azokat imádom. Akkor olyan, mintha a saját ebédlőmben vacsorálnék.

- Igen, de...

- Várjon. Az én életemről tudnia kell, s ez a legfontosabb, hogy én mindig boldog vagyok. Lehet, hogy azért, mert nagyon buta vagyok, de én mindig boldog vagyok. Engem nem tudnak kizökkenteni.

- Ez nem csak szerep?

- Vén vagyok már ahhoz, hogy megjátsszam magam. Elárulom magának az öregség titkát. Az ember először elveszíti érdeklődését a szex iránt, aztán kihalnak a barátai, végül mellőzni kezdik a gyerekei. Ez három előny, amit most mondani tudok. Van több is, de azokat nem árulom el.

- Akkor most kicsoda Alex Brody? Gourmand (nagyevő), gourmet (ínyenc) vagy gasztrozóf (tudatos ínyenc), ahogy Gundel János önmagát besorolta?

- Egyik se. Evő. Így. Szeretem a rövid szavakat, szeretem a régi szavakat. A két dolog, ami miatt hazajövök (különben ide nem lenne élvezet hazajönni), szóval a két dolog a nyelv és a barátaim. Nekem olyan barátaim vannak, akikkel az Áldás utcai elemibe jártam vagy az Árpád gimnáziumba, ahonnan Gyarmati Dezsőt kirúgták. Az elég jó iskola, nem? És szeretek beülni régi kiskocsmákba is. Egy pesti kisvendéglő étlapjának olvasgatása nekem ma is több örömet okoz, mint az amerikai bestsellerek kilencvenöt százaléka.

- Milyen étel jut még eszébe?

- A húsleves, ahogy Csöpi főzi. Velős csont, marhafartő. Meg a Tafelspitz sóskával. Ferenc József kedvence. Azt meg tudnám enni mindennap.

- De hiszen a Hét évtized ízei című könyvében megírja, hogy Bécsben, a Hotel Sacherben (miközben kibérelte Szemere Miklós régi lakosztályát) egy hétig minden álló nap ezt ette.

- A császár egész életében ezt ette. Tudta maga, hogy a bécsi hentesek a marhafartő tizenhat formáját tartják számon?

- Rácponty?

- Jó az, a mamánál csinálták.

- Csörögefánk?

- Ilyesmire nem is gondolhatok. Nem ehetek cukrot.

- Sercli?

- Ma is azt szeretem. Ha kenyeret eszem, csak a héját. A Vörösmarty téren a Gerbeaud-val srégen szemben volt egy vendéglő, a Flóris. Ott volt főpincér a Karcsi. Odajártam az apámmal, s mindig serclit kértem. Harminc év múlva bementem egyik este Budán a régi Országházba. Hát látom, ott dolgozik a Karcsi. Alig ismertem meg. Ő meg csak annyit szólt a pikolónak: "Serclit a Bródy úrnak, azt szereti." Hol vannak ma ilyen pincérek?

- Cuki a Bock Bisztróban. Ő is Krúdy-könyvekből való figura.

- Lehet, de kiről merné ma elmondani, mint Hunyady Sándor, hogy "olyan egyszerű és megbízható, mint a kenyér"?

- De azért nem érte be mindig serclivel. Fernand Point legendás éttermébe, a Pyramide-ba, a Lyon melletti Vienne-be, ha jól tudom, többször is elzarándokolt, hogy megkóstolja a briósban sült libamájat vagy a pezsgőszószban tálalt rombuszhalat.

- Ez volt a legkifinomultabb ételsor, amit valaha elém tettek. Nem véletlenül mondta a séf: "A jó étkezés legyen olyan harmonikus, mint egy szimfónia, és olyan tökéletesen felépített, mint egy román stílusú katedrális."

- Molnár Ferenc nem így étkezett.

- Tizenöt éves voltam, amikor találkoztam vele a New York-i Plaza Hotel híres 813-as szobájában, ami tele volt bőröndökkel. Az egyik utazóládában volt a teakonyhája. Ott főzte a reggelijét, sőt néha az ebédjét is. A bőrönd felső polcán sorakoztak a sajtok, középen a kekszek, alatta a tea meg a kávé, legalul, ahol más a cipőjét tartja, az evőeszközök.

- Bródy Sándorra hogyan emlékezik?

- Apám mesélte, hogy a nagyapám itt ült a fotelben, bicskával ette a szalonnát meg a kenyeret, és nézte a Dunát. Ez volt a kedvence.

- És Szép Ernő, akivel gyerekkorában vonatozott?

- Az ő személyiségét megvilágítja egy történet. Valamelyik újságba kértek tőle egy gyerekkori képet. "Gyerekkori képem nincs - mondta -, de majd csináltatok."

- Milyen az amerikai konyha?

- Bőséges. Az amerikaiak naponta megesznek ebédre harmincöt hektár pizzát. A tréfát félretéve, az Egyesült Államokban, azt hiszem, inkább regionális konyhákról beszélhetünk. Nálunk Hawaiin például a hal dominál.

- Szóval nők, lovak, szivar, Tafelspitz meg egy kis munka. Ez volt az élete?

- Tömérdek munka. Évi félmillió kilométert utaztam. Többet, mint Kissinger. Százhetven irodám volt szerte a világban, nem tudtam soha, hol ébredek. A gyűrűmet, az órámat és a cipőmet ma is mindig ugyanúgy teszem le. Az orvos azt mondta, ez azért van, hogy legyen valami állandó az életemben. Amiről magamra ismerek.

- Hogyan teszi le?

- Az éjjeliszekrényre, szépen egymás mellé.

- A zoknit is?

- A zoknit minden este kidobom.

- Hány zoknija van?

- Ki tudja? Csöpi tudja. Nagyszerű nő.

- A nőkkel, ahogy látom, szerencséje volt.

- Sok mindenre megtanítottak a nők. Szerelem szerintem az, ha a férfi meg a nő egy irányba néz. Sokan azért válnak el, mert másképp fejlődnek.

- Hogyan definiálná az ízlését?

- Nekem roppant egyszerű ízlésem van. Mindenből beérem a legjobbal.

- Többször megfogalmazta, hogy valójában nem jó hazajönni, mégis egyre több időt tölt Magyarországon. Nem ellentmondás ez?

- Megkísérlem Márai Sándor szavaival megvilágítani. Élete vége felé azt írta: "Nem bírom elképzelni, hogy még valamikor otthon éljek. A legjobb, ami történhet, hogy néha látogatóba hazamegyek. És, ha nagy szerencsém van, otthon halok meg. De »élni« már nem tudok otthon, mert az otthon egy műveltség volt, és ez a műveltség menthetetlenül elpusztult." Én még reménykedem, hogy nem így van.