Ízvadászat  » Legjobb helyek

A nyugalom tava

A nyugalom tava

2014.06.10.  | Sümegi Noémi

A Velencei-tó minden adottságában hasonlatos a "nagy testvérhez", még a déli lejtőin termő szőlőket is úgy süti a nap, ahogy a balatoni borvidéket: a tó víztükre révén a gyümölcsöket kettős sugárzás éri. A Velencei-tó ezenkívül sokkal nyugodtabb, kevésbé zsúfolt, autóval Budapestről fél óra alatt elérhető. A helyi gasztronómia sem merül már ki a part menti büfék kínálatában.

Velencei bortúra

A rendszerváltás hajnalán jutottak arra az elhatározásra a Velencei-tó környéki borászok, hogy más, nagyobb hagyományokkal rendelkező borvidékekhez hasonlóan ők is összefognak, és nyitottabban, magasabb színvonalú szolgáltatásokkal fogadják a látogatókat. A Velencei-tó Környéki Borút Egyesülethez csatlakozó pincészetek közösen próbálják a velencei-tavi borokat "brandesíteni". A környék ugyanis az Etyek-Budai borvidékhez tartozik, ezért a palackokon hivatalosan nem is szerepelhet a Velencei-tó neve. 

  • A nadapi szőlőhegyről látszik a tó

Pedig a Budapest és a Balatoni borvidék között húzódó velencei térségben a szőlőművelés a török időkig nyúlik vissza. A nadapi vörösbor dicséretét a XVI. századi írások is említik, a XVIII. században Pákozd, Sukoró, Velence, Nadap, Nyék és Pázmánd lakossága, nemesek és jobbágyok is magas színvonalú bortermelést folytattak, amiről hatalmas dézsmapincék tanúskodnak a mai napig. Ezt láthatjuk például a Lics Pincészetben Pákozdon, ahol a pincét még a jezsuita rend építette az 1700-as években, majd sokáig a fehérvári püspökség dézsmapincéje volt.  Bár a filoxéra ezt a területet sem kímélte, a XIX-XX. században a borvidéknek jelentős szerep jutott a főváros borellátásában, sőt - mivel a velencei bor jól bírja a szállítást, nem törik meg - még az angol királyi haditengerészetet is ellátták. Napjainkban a legelterjedtebb szőlőfajták a zöld veltelini, a rajnai rizling, az olaszrizling, a chardonnay, a rizlingszilváni, az ezerfürtű és a zweigelt. Egyre többen telepítenek minőségi bor készítésére kiváló hagyományos kékszőlőfajtákat, például cabernet sauvignon-t és hungarikumokat, például zengőt. A nadapi szőlőhegyen találhatók a Borászok Borásza díjas Szentesi József szőlői is.

  • Csóbor Jenő 

A velencei-tavi pincészetek - a pázmándi Nagy Gábor, a pákozdi Kucsera Péter pincészete, a kápolnásnyéki Dancsó pince, a sukorói Prince Wine Borház Kft. és a Szilasi Pincészet, a velencei Velence Bence-hegyi Borkert és Borbarát Klub, az agárdi Fekete Borászat, a Csóbor Pincészet, az L. Simon Panzió és Borászat - egy részében harapnivalót, borvacsorát is adnak, de az egyesülethez néhány vendéglátóhely, például az agárdi Csutora és a sukorói Gémeskút Étterem is csatlakozott.

A borút két állomása

Bálint Borárium és Múzeum

Pázmánd, hrsz. 1026.
Tel.: +36 (22) 355-044, +36 (20) 274-2066
www.balintborarium.hu

A látogatókat a minőségi borok kóstoltatásán túl a tradicionális vidéki ételeket felidéző, sparhelten és kemencében készült étekkel kínálják. A gyerekeket a régi idők játszóparkja várja.

Emlékmű Kávézó és Vén Obsitos Borbemutató Pince

Pákozd, Mészeg-hegy
Tel.: +36 (30) 527-1473
www.pakozdturizmus.hu

A családi vállalkozásban működő kávézó teraszáról a Velencei-tó egyik legszebb panorámájában gyönyörködhet a látogató. A tájjellegű borok kóstolóit előzetes bejelentkezés után falusi ízek is várják. Kerékpár- és lókikötővel is rendelkeznek, hajóval a szúnyog-szigeti kikötőig közelíthető meg.

Főzdetúra pálinkakorcsolyával

A Velencei-tó környéki talajon megtermő zamatos gyümölcsöket hasznosítja a 2002 óta működő Agárdi Pálinkafőzde, s teszi a pálinkatúrákat olyan népszerű programmá, mint amilyenek a borászok által kínált borvacsorák, pincelátogatások. A vendégkört csak részben alkotják azok a több napra érkező nyaralók, akik a strandolás mellett más programokat is keresnek: sokan jönnek Budapestről és az egész országból, cégek, baráti társaságok, s szép számmal látogatják az éttermet a külföldi turisták is.

A cseresznye, a meggy és a barack helyi termelőktől érkezik a pálinkafőzde lepárlóiba, mert ezek itt a legfinomabbak az országban, a körte, az alma, a bogyós gyümölcsök, a málna, a ribizli, a szeder vagy a kökény viszont az ország más tájegységeiből való. A pálinkakülönlegességek közé tartozik például a madárberkenye, ami marcipános ízre emlékeztető pálinkát ad. De a gyümölcsökből készül lekvár és szörp is: előbbieket meg lehet vásárolni, az utóbbiakat pedig az étteremben lehet megkóstolni. A főzde mellett ugyanis 2006 óta vendéglő is működik, ami nem hagyományos, a la carte étterem: a bejelentkező csoportok előzetes egyeztetés után a kóstoláshoz 3 vagy 5 fogásos vacsorát, illetve 6-7 fogásos degusztációs menüt kapnak, vagy, ha azt választják, csak néhány falatnyi pálinkakorcsolyát. A menüsor kialakításában fontos szempont volt, hogy a minőségi pálinkához minőségi ételeket kínáljanak. Nyúlpástétom májával, rebarbarával, chilis eperzselével, kerti zöldségekkel, gyömbéres kacsaerőleves habgaluskával és zöldségekkel, borjúpofa egrescoulis-val, mángolddal és csicsókával - csak néhány fogás az aktuális, havonta változó degusztációs menü kínálatából. Érdekesség, hogy az ételek többségében alapanyagként szerepelnek a főzde pálinkái - bors vagy fokhagyma azonban ritkán, hiszen az erős ízek elnyomnák a pálinka finom aromáit. A kenyér a házi búbos kemencében sül, itt konfitálják az ételeket, sőt a szilvalekvár is itt készül. Az igényes vendéglátáshoz hozzátartozik a szép környezet: a rusztikus, de modern épület körül gondozott park biztosítja az ebéd vagy a vacsora nyugalmát.

Terasz a vízparton

A tó egyetlen valóban vízparti kávézója a népszerű olasz sorozat ügyvédjének nevét viseli, az előző tulajdonos ugyanis úgy építette, ahogy Petrocelli háza készült: mindig segített valaki, hogy fal, tető, kerítés legyen, a jelenlegi tulajdonos, Manczal Attila pedig megörökölte és meghagyta a nevet. A gárdonyi móló és csónakkikötő mellett lévő kávézó azóta átalakult, a vendégek a megújult teraszról gyönyörködhetnek a tó látványában és a szörfösök mutatványaiban. A parton szabadon lehet sétálni, fürdeni, napozni. A kávézó két részre oszlik: egy gyorsabb fogyasztásra alkalmas büfére, amit elsősorban a vízpartról érkezők vesznek igénybe, és egy komolyabb étkezést is lehetővé tevő étteremre, ahol természetesen megtalálhatók az Agárdi pálinkák, de a koktélok, fagylaltok mellett levest és néhány egyszerűbb főételt is kínálnak: húslevest, juhtúrós sztrapacskát, ropogós kacsacombot, sajttortát. A kávézó és étterem a legtöbb tóparti vendéglátóhellyel ellentétben a téli szezonban is nyitva tart: a korcsolyázók forralt borral és a kandalló melegével készülhetnek az újabb körre.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább