Magyar Konyha
2012. február 14.Hogy nőnek lenni izgalmas, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy annyi irodalmárunk igyekezett asszonybőrbe bújva alkotni, asszonyszemmel látni a világot. Ráadásul legtöbbjük úgy tette ezt, hogy kortársaik sokáig csak találgatták, ki is rejtőzhet az írói vénával megáldott hölgy ruhájában.
Weöres Sándor vagy Esterházy Péter izgalmas kísérleteit megelőzően is voltak ilyen kalandorok. Egyiküket jól ismeri minden irodalmat tanuló gimnazista, hisz a Nyugat első nagy nemzedékéhez tartozik, a neve Veigelsberg Hugó - vagy ahogy mindannyian jobban ismerjük: Ignotus. Ignotus ma elnyerhetné a GoldenBlogot, azaz a legjobb bloggereknek járó kitüntetést, mert alkotott egy nagyon is hús-vérnek tűnő - ma úgy mondanánk: virtuális - figurát, Emma asszonyt, és a nevében kiterjedt levelezést folytatott A Hét című folyóirat hasábjain mind az olvasóival, mind a szerkesztőkkel.
Emmáról számos dolgot lehetett tudni: lipótvárosi polgárasszony, aki gyermekeket nevel, háztartást vezet, rendkívül tájékozott a világ dolgaiban, kifejezetten feminista gondolkodású, és mindenről van véleménye, legyen az egy színházi előadás, politikai vita, újonnan megjelent regény - vagy a töltött káposzta receptje. Emma asszonyt imádták az olvasók, még ha sejtették is, hogy kitalált alak csupán, majd később egyértelművé vált, hogy az okos ismeretlen - azaz ignota - tollával Ignotus levelez A Hét olvasóival.
Emma asszony számos maradandó alkotása közül a legnépszerűbb egészen biztosan az a receptverseny volt, melyet 110 éve, 1901. július 7-én hirdetett meg, kérve Magyarország hölgyeit eredeti, érdekes, nem kimásolt ételleírások beküldésére. A legjobb receptek aztán megjelentek A Hét szakácskönyvében. Árveréseken a régi kötetekből, antikváriumokban az újabbakból a kíváncsi olvasó ma is beszerezhet saját példányt, hogy megismerkedjen a századforduló "polgári konyhájának" fogásaival. Dede Franciskát, a Tartsd jól a bestiát! című kötet szerzőjét azonban nem a receptek nyűgözték le. Sokkal inkább maga a verseny. Ez egy- fajta társadalmi esemény volt, ami izgalomban tartotta az úri szalonokat, s amelyről a nyáron népszerű fürdőhelyeken Abbáziától Herkulesfürdőig asszonyok százai csevegtek. Minden recepthez levél érkezett, és ezek a levelek rendre megjelentek az újság hasábjain. Az ételleírásokhoz Ignotus-Emma asszony megjegyzést fűzött, a következő levelező pedig reflektált rá: fumigálta vagy lelkesen egyetértett.
A kötetből kirajzolódik a századforduló világa (női szemmel nézve): az akkor még "elnyomott sorban" élő, választójoggal sem rendelkező, egyetemet nem végzett, háztartást vezető és gyereket nevelő hölgyek - meglepő módon - kiterjedt gasztronómiai, nyelvi és kulturális ismeretekről tettek tanúságot, lehengerlő közéleti jártasságot és érdeklődést mutattak. E levelezés a magyar polgári családok hétköznapjainak olyan pezsgő szellemi dokumentuma, hogy önmagában is kultúrtörténeti jelentőséggel bír. Nagy élmény fellapozni a szerző jegyzeteit is: nemcsak aktuálpolitikai kérdésekben, a francia, angol és német társasági kifejezésekben igazítanak el bennünket, de megtudhatjuk belőlük azt is, mit jelentenek az alábbi gasztrokulturális kifejezések: halszulc, pöckelzunge, holipni és ricset...
A bloghasonlat Dede Franciska leleménye, és valóban, a heti megjelenés egyfajta interaktivitást tett lehetővé. A levelek évődnek, mindegyik szól valakinek, meg-megcsipkedik egymás arcát, megpaskolják egymás terebélyes fenekét ezek a pesti és vidéki asszonyságok, és persze sokat "kapnak" a férfiak is. Nem receptek versenyeznek itt, sokkal inkább a szellemesség és a tájékozottság.
De mégis mit főztek az úri családokban a századfordulón? "Nem szükséges a különleges csemege, a medvetalp, a viziló nyelve, struccvelő, hódfark, majomfő, rántott bőregér, pirított sáska, sült fecskefészek vagy töltött mormota »az úr« asztalán, hanem csak a valóban ízletes és valóban tápláló étel" - írja Széchyné LorenzJosephine, aki végül második díjat nyert a nevezetes versenyen. A levelezők, receptküldők között - ahogy az ma is lenne - megtaláljuk a hagyományosan magyarnak tartott konyha lelkes híveit (Bródy Sándor például pörköltrecepttel nevezett a versenyre!), a mindennapok olcsó megoldásaiban utazókat (versenyez a pirítós receptje is), a tábortűzön, kiránduláson, nyárson is csak a legjobb bélszínt sütő minőségpártiakat és a külföldi konyhák szerelmeseit is.
Hálásak lehetünk Dede Franciskának, amiért bemutatta ezt az elsüllyedt világot, amelyről Bächer Iván A Hét szakácskönyve reprint kiadásának előszavában azt írta, hogy soha nem is létezett és nem is fog. Neki különösen is ajánljuk ennek a levelezésnek a tanulmányozását. Felfedezheti, milyen is volt a századforduló világa. A konyhaablakból nézve.
