Pezsgő lesz, de volt is Magyarországon - igaz, nem mindig úgy, ahogy megérdemelte volna. Kicsit megtűrt kategória maradt, aminek akadtak hazai márkái, némi hagyománya is, de amit folyamatosan kicsit mesterséges, megfoghatatlan kategóriaként kezeltünk, amihez - termelők és fogyasztók - sohasem nőttünk fel igazán.

Valahogy nem találtuk meg benne az igazi értéket, nem ismertük fel a kel­lemet: ittuk, mert így volt szokás, vettük, mert nem volt drága. Azok az igazi, nagy pezsgőélmények viszont, amik rabul ejt­hettek volna, sorra elmaradtak.

A legfőbb magyar borforradalmár föld­alatti mozgalmát egy budaörsi pincéből indította el. A családi házak, villák, tár­sasházak között kis szigetként megma­radt, régi sváb présházban készültek el Szentesi József első borai. Csak hobbi volt - néhány hordó a boltív alatt, néhány ki­ragadott nap az esztendőből. Apró, tiszta, végtelenül természetes borok formájá­ban születtek meg a Szentesi-féle "bor­szamizdat" első palackjai.

Aztán a helyzet "fokozódott": Szentesi József előbb borvendéglőt nyitott, majd borkereskedést alapított, amely igazán egyedi borokat szokatlanul visszafogott áron kezdett forgalmazni. Olyan régi, elfe­lejtett fajtákat fedezett fel, mint a csóka, a tihanyi kék vagy a laska.

A szakma már tudja, de a fogyasztók decemberre maguk is megtapasztalhatják, hogy borászunk rendszerváltó mozdu­latai napjainkra igazi népmozgalommá szélesedtek: új világok nyílnak ki, és új buborékok szállnak fel a poharak aljáról. Több mint tucatnyi borász 40 ezer palack­nyi pezsgője kerül a piacra Szentesi József segítségével - még az ünnepek előtt.

Szentesi József még évekkel ezelőtt talál­kozott Jozef Watzel borásszal. Ő sugall­ta, hogy tradicionális pezsgőket kellene készíteni, tökéletes alapanyagból. Pincét béreltek Budafokon, ami olyan tágasnak bizonyult, hogy hamar megszületett az ötlet: más birtokok számára is lehetne pezsgőt készíteni. A borászatok adják a bort, a két József (J&J) pedig előállítja belőlük a pezsgőt. A borvendéglős, bor­kereskedős múlt, a természetes borkészí­téssel szerzett tekintély meghozta a gyü­mölcsét, hiszen már az első évjáratban, 2009-ben tizennégy birtok bízta Szentesi Józsefre a borát. Köztük olyan pincésze­tek, mint Demeter Zoltán, a Nobilis és a Patricius Tokaj-Hegyaljáról, az Orsolya és a St. Andrea Egerből vagy Légli Ottó a Ba­laton mellől.

Talán a Józsefek fel sem mérték az indu­láskor, hogy milyen nagy hatású munká­ba fogtak: az általuk indított vállalkozás akár földcsuszamlásszerű változást is előidézhet a magyar pezsgőkultúrában. Hiszen ezek a pezsgők a legjobb szőlők­ből és borokból készülnek, hagyományos érleléssel.

Mindezeknek hála, visszavonhatatlanul meg fog változni a magyar pezsgőpiac. A 2010-es évjáratból már kétszer annyi birtok fog pezsgőt készíttetni Szentesi Józsefékkel, mint tavaly. Bussay, Jásdi, Weninger, Homonna, Bott, Barta, Laposa mellett egyre többen fontolgatják a pezs­gőkészítést. És, ami a legfontosabb: egy év múlva nemcsak a pezsgő termelőinek, hanem szerelmeseinek a száma is szapo­rodni fog.

Kis magyar pezsgőtörténet

A magyar pezsgőgyártás a XIX. század elején született meg Pozsonyban, amikor dr. Schönbauer Mihály és Fischer János megkezdte a pezsgőgyártást. A vállalko­zást a Hubert I. E. cég 1825-ben megvá­sárolta, s nyomában sorra születtek az újabb üzemek: 1835-ben Esch és Társa Pozsonyban, 1852-ben Hölle Márton Első Magyar Pezsgőbor- és Szikvíz Gyára Pes­ten, 1854-ben a Fő utcai Ludai Pezsgőgyár Budán, 1862-ben az Andrényi-féle pezsgő­üzem Aradon.

Korunk embere számára nem merült fe­ledésbe az 1876-ban alapított pécsi Littke Pezsgőgyár sem, de ma is ismert márká­nak csak az 1882-ben induló Törley, illetve a Törley üzeméből kivált Louis Francois pezsgői maradtak meg. Száz éven át több pezsgőgyárat alapítottak, mint amennyit bezártak, így volt olyan időszak, amikor Magyarország 23 településén készítettek pezsgőt. Trianon és a II. világháború aztán szomorú változást hozott a hazai pezsgő­gyártásban. A háború végére mindössze hat pezsgőgyártási műhely maradt mű­ködőképes. A Littke és az Esterházy 1944-ben megszűnt, a Francois pezsgőgyárat felszámolták, a Törleyt 1950-ben államo­sították.

A szocialista évtizedek az államilag el­lenőrzött, nagyüzemi pezsgőgyártás je­gyében teltek. A tömegesítés fontos tech­nológiai lépése volt, hogy a tradicionális, palackos érlelés mellett (igaz, már 1863-tól) bevezették a tankpezsgőgyártást, ami a mai napig a magyarországi kínálat többségét adja.

A rendszerváltás utáni időszak nem an­nyira a változatosságnövekedés, inkább a gyors koncentráció időszaka volt. A Henkell und Söhnlein Wiesbaden előbb a Hungarovinben szerzett többségi ré­szesedést - amivel a legnagyobb magyar pezsgőmárkák, a Törley, a Francois és a Hungaria tulajdonosa lett -, majd megvá­sárolta a BB-t, 2005-ben pedig a Walton, a Voilá, a Pompadour és a Claudius Caesar márkákat is. A tradicionális, palackozott érlelésű pezsgőkészítés meghonosításá­ra lényegében egyetlen magyar tulajdo­nú vállalkozás tett komolyabb kísérletet, a Garamvári Szőlőbirtok Chateau Vincent pezsgőivel.