A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2015. március 4.

Február 17, húshagyó kedd. Ezt követő napon, hamvazószerdán kezdődik a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek. A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá a keresztény világban. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő. A sopronbánfalvi kolostorban ma már nem a pálos szerzetesek és a karmelita nővérek, hanem a felújított Kolostor étterem vendégei választhatnak böjti fogásoka

Pálosok és karmeliták

Olvasván a remeték étrendjét, kíváncsian indultunk el Sopronbánfalvára a pálos, majd karmelita kolostor felújított éttermébe. Sopront elhagyva megpillantottuk az erdőszéli hegyoldalra épített méteres kőfalakat. Felkapaszkodtunk a dombra, a karmelita templom falára épült, hatalmas fenyőfákkal övezett kolostorhoz. Tíz éve még szociális otthon működött az ódon falak között, Huszárik Zoltán itt forgatta a Csontváry című film elmeosztályon játszódó jeleneteit. Aztán 2004-ben Kovács Gábor, a Kogart alapítója megvásárolta az épületet, és a cellák, az étkező és a kerengő visszanyerte régi patináját. De hogyan is jutottunk el addig, hogy a karmelita kolostorban, a szerzetesek egykori refektóriumában ínyencebédet fogyaszthassunk?

Sopronbánfalva volt Magyarország egyik legismertebb kegyhelye. Errefelé remetéskedett Szent István feleségének, Gizellának lelki atyja, Farkas püspök. Az ő tiszteletére emelték az első kápolnát, majd a magyar szerzetesrendet, a pálosokat kérték fel a gondozására. A XV. században épült a pálos kolostor, ekkor került ide a híres Fekete Madonna másolata, amely - sok viszontagság után - a mai napig a templom oltárát díszíti. Miután II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, a pálosok is elhagyták a kolostort. A világi használat után a XIX. században a szigorú szabályok szerint élő sarutlan karmelita apácák költöztek az épületbe, amely zárdaként működött a Rákosi-korszak elejéig.

Sztálin, az ördög

Sopronbánfalva történetének legérdekfeszítőbb pillanatához érkeztünk. A középkori pálos-karmelita templomot, amelynek falára a kolostor épült, 1950-ben a hívek gyűjtéséből kifestették. "Gondoljuk csak el, milyen szegénység volt akkoriban, a hívek mégis összeadták a pénzt, sőt kosárszámra hordták a tojást és a túrót, ami kötőanyagként szolgált, hogy a művész kifesthesse a templomot" - meséli Németh Attila, a templom plébánosa. Básti Zoltán felvidéki festő különös szekkókat készített a templom falára. A karzaton aztán megpillantjuk a festményt, amelyről a falu lakói 1989-ig csak egymás között beszélgettek. Szent Mihály arkangyalt ábrázolja, amint legyőzi a sátánt. A sátán képében pedig nem más, mint Sztálin tekint ránk. Nagy bajusszal, két szarvval, meztelenül. Jól kivehetők a néhai szovjet diktátor jellegzetes arcvonásai.

 Básti Zoltán 1950-ben készült szekkója a karmelita templom karzatán

 
Bár a festményt sikerült eltitkolni a hatóságok elől, a nővéreknek el kellett hagyniuk a kolostort. Az épületet a karmeliták 1990 után kapták vissza, de a rendi élet folytatására már nem láttak lehetőséget. A Magyari Éva és Pazár Béla tervei alapján felújított kolostor ma ökumenikus elvonulási központ, egyik legszebb terme a refektórium. A boltíves teremben több mint száz meszelésréteg alól bukkantak elő az 1719 körül készült freskók, melyek a pálos rendalapító, Özséb életét jelenítik meg. Itt működik ma a Kolostor étterem, ahol az egészséges és a kifinomult étkezés filozófiáját igyekeznek megvalósítani. Az étlap a hely szellemét tükrözi, nyugati és keleti szerzetesi menüt is kínálnak, az előbbit zöldségekkel, kecskesajttal, az utóbbit ázsiai fűszerekkel ízesítve.

 

 "Bokrokon át ki-kilestek, rongy bagyulálta a testük;
léptek a mély csaliton, étkük: berkenye, som.
Kék forrásvizet ittak, barlang mélyin aludtak,
rögbe-merült remeték - atyjuk Boldog Özséb."
Szepesi Attila: Remeték nyomában

 
"Közben a holló jő, száraz kenyeret tesz le eléjük,
s Pál megszólal: Nézd csak, ebédünk küldi az Isten,
így táplálja az Úr szolgáit, akik bizakodnak,
Fél kenyeret küldött nekem eddig mindig ebédre
Most meg a kétszeresét elküldte, mivel te is itt vagy."
Pálos imakönyv, részlet, XV. század

 

"Böjtöljetek!"

Arról, hogy mit fogyasztottak a pálosok, majd a karmeliták a kolostor falai között, nem sokat tudunk. A szerzetesek Szent Ágoston reguláját követték. "Böjtöljetek! Testeteket az ételben és az italban böjttel, önmegtagadással fékezzétek meg" - szól a 11. parancsolat. Az egyház a kereszténység első századaitól előírja hívei számára a különböző napokon tartandó böjtöt. A nagyböjt ideje alatt, hamvazószerdától húsvétvasárnapig és a pénteki napokon a katolikusok nem ehettek húst, sem zsíros ételeket. Elterjedt böjti ételek voltak a nyers és aszalt gyümölcsök, főtt tészták, főzelékfélék és a korpából készült savanyú leves. Napjainkban divat a böjtölés, melynek alapja többnyire nem a vallás, hanem a tudatos étkezés. Ezt a szokást ragadja meg a sopronbánfalvai kolostor, és csoportos "Meditatív böjtprogramokat" szervez az épületben. 

 

A Kolostor étterem konyhafőnöke, Varga J. Viktor

 

Böjti menüt is kínálnak, csírákat, káposztalevest, gyümölcsleveket. A Kolostor étterem konyhafőnöke, Varga J. Viktor Írországban töltött négy évet, onnan hozta a házi kenyér receptjét, amelyet szentjánoskenyérlisztből készít kefirrel és szódabikarbónával. Tavasszal friss fűszernövényeket ültetnek a kolostor kertjébe, nyáron pedig saját lekvárt készítenek eperből, meggyből, rebarbarából. A kertben lévő öreg diófa terméséből zölddió-kompót készül. Aki részt vesz egy ilyen programon, megtapasztalhatja a régi mondás igazságát: "Az éhség nemcsak a legjobb szakács, de a legjobb orvos is."  

Böjti menü

(Érvényes: 2015. március 2-tól.) 

A Kolostor konyhájában számtalan ínycsiklandó böjti ételkülönlegességgel készülnek, melyekben már érezhető a tavasz frissessége.


AJÁNLAT 



Füstölt pisztráng és makréla duó bébi salátával, kaviár dresszinggel
vagy
Bio tofu pirított kesudióval, hajdina dresszinggel balzsamecetes céklasalátával

*****
Káposztaleves friss zöldségekkel, aszalt paradicsommal

*****
Zöldfűszerekben sütött kecskesajt magvas vajastésztával, tavaszi salátával
vagy
Napi friss halfilé ruccola saláta Grana Padano sajttal, olívabogyó pestóval

*****
Fehér belga csokoládés házi sütemény, vaníliás meggykompóttal

*****

3 fogásos menü ára: 6.720,- Ft
4 fogásos menü ára: 7.900,- Ft

 

Asztalfoglalás:  Kolostor Étterem (9400 Sopron, Kolostorhegy utca 2.)
Tel.: +36 (99) 505-895, E-mail: info@banfalvakolostor.hu

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra