Ízvadászat » Magyar ízek

Tölcsértörténelem

Tölcsértörténelem

2019.08.07.  | Szederkényi Olga

Gondolták volna, hogy a franciák, az olaszok és az amerikaiak máig civakodnak azon, ki találta fel a fagylalttölcsért? Mindhárom nemzet ragaszkodik ahhoz, hogy igenis náluk szervírozták először ostyában a „jeges nyalatot”. Abban viszont nincsen vita, hogy a fagylalt és az ostya együtt nyújt csak igazi gasztronómiai élményt.

Sörbetárus a 18. században Milánóban.Sörbetárus a 18. században Milánóban.

A világ talán legmeghökkentőbb és legemlékezetesebb „tölcsérét” Auguste Escoffier készítette: fagylaltkreációjához óriási jégtömbből faragott hattyút. Ebben adta fel örök klasszikusát, a pêche Melbát a londoni Carlton Hotel megnyitóján 1893-ban.

A desszertkölteményt Nellie Melba operaénekesnőről nevezte el, miután látta őt Wagner Lohengrinjében. Az opera mitikus hattyúja ihlette a szobrot, amelyben a Maestro felszolgálta az azóta híressé vált édességet: vaníliafagylaltot szűrt málnapürével és posírozott őszibarackkal.

De a „királyok szakácsa, szakácsok királya” címet is kiérdemlő Escoffier a szintén halhatatlan Nero Bombának is remek tölcsért alkotott: formában rétegenként fagyasztott vanília-, karamell- és trüffelcsokoládé-fagylaltjához puncsos kekszalapot és hirtelen sült cukros tojáshabot álmodott.

Az izgalmasan körbeölelt fagylaltcsodát aztán rummal leöntve tálalta, majd lángba borította.

FÉM, ÜVEG, PAPÍR

Most utazzunk vissza az időben. A legrégebbi párizsi kávéház-étteremnek mondott Café au Procope mindig is híres volt a fagylaltjáról. A jeges édességet fém-, üveg- vagy papírpoharakban szolgálták fel. Azt nem tudjuk, hogy az 1686 óta működő helyen a törzsvendégek közül Danton, Marat, Robespierre, Voltaire, Rousseau, Verlaine vagy Anatole France megkóstolta-e a fagyit. De azt igen, hogy a francia enciklopédisták is ide jártak társadalmi életet élni, így aztán nem csoda, hogy a Diderot és D’Alembert nevével fémjelzett, 1751-től megjelenő Enciklopédia már említ egyfajta gofrit, amelyet lisztből és cukorból (vagy mézből) kevert tésztából két forró vaslap között sütnek mintásra, majd tölcsérré is formázhatnak.

A 19. század végén a tölcsér készülhetett hagyományos, mandula- vagy mogyorólisztből.A 19. század végén a tölcsér készülhetett hagyományos, mandula- vagy mogyorólisztből.

Philibert-Louis Debucourt 1807-es metszete a Café Frascatit ábrázolja, s rajta egy hölgyet láthatunk, aki (valószínűleg) fagylalttölcsért majszol (ha valaki kíváncsi rá, a párizsi Musée Carnavalet-ban megnézheti). 1825-ben Julien Archambault francia cukrász megjegyzi könyvében, hogy nemcsak magában fogyasztható ez a csemege, de tejszínhabbal vagy bármilyen ízű krémmel töltve is.

1846-ban Charles Elmé Francatelli már a fagylalttal töltött verziót is említi könyvében. Pierre Lacam 1893-ban egy sült mogyoróból, mandulából, tojásfehérjéből, cukorból és lisztből készült tölcsér receptjét közli, amelyet tejszínes vagy gyümölcsös fagylalttal javasol feladni.

Mrs A. B. Marshall 1887-es, londoni, több kiadást megélt szakácskönyve szintén egy mandulás ostya receptjét említi, amelyet sütőben kell sütni, majd melegen kúp alakúra lehet formázni. Fagylalttal, angol krémmel (cukrászkrém), tejszínhabbal, gyümölccsel tölthető.

Az 1850-es évektől olasz emigránsok Manchesterben viszik tökélyre a fagylaltevés és a tölcsérkészítés művészetét. 1902-ben egy manchesteri gelateria tulajdonosa, bizonyos Antonio Valvona bejegyezteti találmányát: a szerkezet segítségével kenyérszerű vagy folyékony tésztából kelyheket és tölcséreket lehet előállítani. Ezekbe az ostyákba mérték azután utcai árusok a fagylaltot.

De ezen francia, olasz és angol igyekezetek mind hiábavalónak bizonyultak, mert

a világ mégis úgy tudja: a fagylalttölcsért Amerikában találták fel.

Közkeletű történet, hogy az 1904-es Saint Louis-i világkiállításon egy fagylaltárusnak elfogyott a pohara, és nem tudta már mibe mérni a jeges csemegét. Szomszédja, egy Ernst Hamwi nevezetű, szíriai származású cukrász sietett a segítségére. A frissen sült keleti ostyáit tölcsérformájúra tekerte, és ezekkel segítette ki megszorult kollégáját. Hamwi a sikeren felbuzdulva megalapította saját tölcsérgyárát, a Cornucopia Waffle Companyt. A kézi készítésű tölcséreket lassan felváltották a gépiek.

Signor Spica pedig 1959-ben kitalálta, hogy ha olajjal, csokoládéval és cukorral vonja be a tölcsért, akkor az fagylalttal megpakolva is fagyasztható. 1960-ban Cornetto névre keresztelte találmányát, és eladta az amerikaiaknak.

A TÖLCSÉR MINT BŰNJEL

Hogy Magyarországon ki készített először fagylaltostyát, nem tudjuk. 1929-ben a Nyírvidék című újság viszont már arról számol be, hogy az Első Nyíregyházi Cukorka- és Csokoládégyárban elindul az ipari tölcsértermelés.

A gyár a közeljövőben kex, teasütemény, piskóta, fagylalt-ostya és gyümölcskonzerv készítésére is berendezkedik. – A terv megvalósítása mintegy 150 emberrel fogja csökkenteni a munkanélküliek számát Nyíregyházán.”

A divatos tsemegét nem csak gyártani, de vásárolni is sikk. A Délmagyarország egyik 1935-ös számában a szegedi Párisi Nagyáruház hirdet. A reklámból megtudjuk, hogy náluk, a Csekonics és Kiss ucca sarkán „10 drb fagylaltostya wafferli 24 fillérbe kerül”.

Nem véletlen, hogy a wafferlit jó áron lehet eladni: a fagylalttölcsér ugyanis ekkor be volt tiltva. Szintén a Délmagyarország írja egy évvel később:

„Évekkel ezelőtt miniszteri rendelet tiltotta el az uccai fagylaltárusokat, leginkább hadirokkantak ezek a fagylaltárusok, a tölcséres fagylalt árusításától. A rendelet közegészségügyi szempontokra hivatkozott és megállapította, hogy a tölcsérben árusított fagylaltot a bepiszkolódás veszedelmétől semmi sem védi. A miniszter ezért úgy rendelkezett, hogy az uccai árusok is csak becsomagolt adagokat árusíthatnak. A rendelet a gyakorlatban végrehajthatatlannak bizonyult. A hatóságok továbbra is elnézték a tölcséres fagylaltot. Most újabb rendelet jelent meg, amely megszüntette ezt a törvényen kívüli állapotot és visszaállította a fagylalttölcsér jogait. Ezentúl szabadon árusíthatjak a fagylaltot az uccai árusok tölcsérben is.”

A tölcsér iránti kereslet a II. világháború alatt sem hagy alább. 1941 nyarán, miközben Németország megtámadja a Szovjetuniót, a Zalai Magyar Élet szomorú hírt közöl: kevés a fagylaltostya.

„A fagylaltostyában az utóbbi hetekben a kánikula miatt rendkívül nagy volt a kereslet, amivel szemben azt csak részben tudták kielégíteni. Az ostyagyártó üzemek közül ugyanis az utóbbi időkben több gyár leállította üzemét. A szakma illetékes helyen lépéseket tett az irányban, hogy az ostyagyártó üzemek megfelelő nyersanyagellátásáról mielőbb gondoskodjanak. A tárgyalások most folynak.”

A világháború után az Új Dunántúl című lap egy 1947-es számában újra felbukkan a tölcsér. Ezúttal mint bűnjel!

„Letartóztatták Várkonyi Ádámnét, a Balokány-utcai ostyasütőt, aki már többízben volt büntetve, Várkonyiné nagyban vásárolta feketén a lisztet ostyasütéshez és tortalap készítéséhez. Várkonyiné típusa a luxuscikkeken hirtelen meggazdagodott egyénnek. Többször volt büntetve, de tovább folytatta törvényellenes cselekedeteit. A fagylaltostyából és a tortalapból, amelyek nem közszükségleti cikkek, meggazdagodott. Most azután az ügyészség fogházában gondolkozhat azon, hogy melyik házat vegye meg, mert éppen házvásárlás előtt fogta el a rendőrség.”

Az eset után nem sokkal beköszöntött a központilag megrendelt és gyártott termékek kora. Egy 1961-es Budapesti Végrehajtóbizottsági rendelet közli, hogy a Zuglói Édesipari Gyár a „fagylaltostya (kisés nagykosár) gyártását január  20-án kezdi el”. Nyolc vagon tölcsér gyártását írták elő nekik. Ezzel a mennyiséggel a vállalat „a fővárosi szükségletet teljes mértékben kielégíti, sőt termeléséből a vidék részbeni ellátására is mód van”.

Vagy mégsem? A Szolnok Megyei Hírlap 1967 júliusában elégedetlenkedik, és a hatóságokhoz fordul, mert „a fagylalttölcsér ellátásban komoly nehézségek vannak”. Sőt, tovább fokozódik a helyzet: „A budapesti Zamat Édesipari Gyár és a Zala megyei Sütőipari Vállalat foglalkozik nagyüzemi módon fagylalttölcsér-készítéssel. Ezenkívül több magánkisiparos gyárt még tölcsért, de ezek termelő kapacitása minimális. A budapesti Zamat Édesipari Gyárban három műszakban, valamint vasárnap és ünnepnap is gyártják a fagylalttölcsért.

A Kádár-korszak vége különösebb tölcsérhiszti nélkül telt el.A Kádár-korszak vége különösebb tölcsérhiszti nélkül telt el.

Még így sem biztosított azonban a megfelelő ellátás. Lényeges és gyors javulásra a fagylalttölcsérellátásban csak akkor lehet számítani, ha importálnak tölcsért vagy pedig megyén belül megszervezik a cukrászüzemekben a fagylalttölcsér sütését.”

Nos, érdemben a fagylalttölcsér-válságterv sem segített.

Egy hónappal később, augusztusban a Petőfi Népe is arról számol be, hogy hiába van 30 fok árnyékban, Félegyházán és Baján alig van már ostya, „a megoldásra még csak kilátás sincs. A hiányt az okozza, hogy egy budapesti vállalat profiljából elvették a fagylalttölcsérgyártást és más üzemre ruházták, ahol nem rendelkeznek az előállításhoz szükséges géppel”.

1968-ban Mezőtárkányban fagylalttölcsér-készítő üzemet létesítenek, és napi 36 ezer tölcsért gyártanak. Ám ez sem elég. A Pest Megyei Hírlap Monor és Vidéke különszámában panaszkodik egy tápiósülyi cukrász: „sajnos, úgy látszik mégis be kell szüntetni a fagylaltárusítást. Kevés a fagylalttölcsér! Legtöbben kétforintos fagylaltot kérnek, ennek a tölcsére éppen ma fogyott el. Kénytelen vagyok két kisebb tölcsérbe adni a fagylaltot. De egy-két nap múlva ez is teljesen elfogy.”

OSTYAFEJLESZTÉS

A tölcsérhiány azonban nem akadályozza meg a Varsói Szerződés államainak tudósait, hogy ostyafejlesztési kutatásaikat folytassák: „A lódzi hűtőipari laboratóriumban új technológiát dolgoztak ki a fagylaltostya elázásának megakadályozására. Különleges – ártalmatlan – impregnáló oldattal telítik a fagylalttal már megtöltött ostyát, amely – mínusz 25 fokon tárolva – öt hónapon át ropogós marad” – számol be a nóvumról a Szolnok Megyei Néplap 1972-ben. A válságot csak 1979-re sikerül kezelni: Battonyán is alapítanak egy tölcsérgyártó üzemet, napi 100 ezer tölcsért készítenek, így a Kádár-korszak utolsó évtizede jelentősebb tölcsérhisztéria nélkül telik el.  

Családi fagyizás a Kossuth téren, 1972-ben.Családi fagyizás a Kossuth téren, 1972-ben.

Ám a rendszerváltás után is értékes árucikk marad a tölcsér. 1991-ben a nagyváradi FC Bihor labdarúgócsapata három játékosát adja el: Cigan Sorint (Szeged), Muzsnay Zsoltot (Videoton) és Vancea Viorelt (Honvéd). Nem pénzért, hanem különböző termékekért.

A Délmagyarország pontosan tudja a játékosok árát: „Cigan Sorin: 1778 kg fagylaltpor; 400 l hűsítőkivonat és 696 kg fagylaltostya. Muzsnay Zsolt: 35 db színes tévékészülék; 30 ezer üveg sör; 20 ezer l hűsítő; egy mixer és két kávéfőző gép. Vancea Viorel 35 db színes tévékészülék; 40 ezer üveg sör és 21 db melegítő.” A cikk szerzője hozzáteszi:

„A fagylaltpor és -ostya mint válogatott labdarúgók ellenértéke, abszolút újdonságnak számít a világpiacon.”

Nem csoda, hogy egyre több „maszek” is rákap a fagylalttölcsér gyártására. A Bács-Kiskun Megyei Népújság 1993-as száma a kor egyik jellemző apróhirdetését hozza: „Cukrászok, fagylaltosok! Ízesített, formatervezett, nagyon szép olasz fagylalttölcsér többféle méretben, nyugati színvonalon 1,20-tól 1,50-es áron. Eurocono azoknak, akik győzni akarnak.” A szlogenben lehet valami, mert a szakemberek azóta is az olasz tölcsérre esküsznek.

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.