Pohner Ádám és csapata képviselik Magyarországot a kedden kezdődő Bocuse d’Or 2019 lyoni döntőjében. Az alábbi interjút az elutazásuk előtt készítettünk Pohnerrel.

Hogyan telt a felkészülés utolsó időszaka?

Körülbelül egy hete pozitív drukk van bennem, nagyon várom már, hogy a versenyen legyünk. Nagyon pozitív izgulás van bennem és tele vagyok reményekkel. Egyre inkább letisztulnak a dolgok, de azt hiszem, ezt az utolsó időszakot még vagy két évig tudnánk csinálni, csak hát közben még van egy verseny.

A végtelenségig el lehetne húzni, ha lenne még pár hónapunk, akkor is ki tudnánk tölteni az időt.

Nagyjából olyan apróságok vannak már csak ilyenkor hátra, hogy színárnyalatokkal, dőlésszögekkel variálunk, azon dolgozunk, hogyan tudjuk még elegánsabbá tenni a fogást. Ízekben is a finomhangolás történik, hogyan lehet egy szószt, egy köretelemet még intenzívebbé, erőteljesebbé tenni. Ilyenkor csak az a kérdés, hogy hogyan lehetne még jobb?

A Bocuse d’Ort szokták versenysporthoz és művészethez is hasonlítani, szerinted melyikhez áll közelebb?

Megvan a sport-része, hiszen 5 óra 35 percig tart a verseny, ami kőkemény fizikai munka, de fejben is összeszedettnek kell lennünk, nem szabad leblokkolni. Nagyon szeretik a gasztronómiát művészetté emelni, hiszen megvan az az esztétikája, a végeredmény is bír egyfajta művészi értékkel, de

nem szabad elfelejteni, hogy mi szakácsok vagyunk.

Kellenek művészeti értékek és érzékek mind a Bocuse d’Orhoz, a csúcsgasztronómiához, mind egyszerűen a főzéshez és a gasztronómiához, de én nem vagyok az a művész-szakács fajta, számomra ez a tökéletességre való törekvésről szól, ami legalább annyira fontos, mint a végeredmény.

A sport viszont része az életednek, a csapat bemutatkozó kisfilmjében is szerepel az úszás. Hogyan hatott rád a felkészülés alatt?

Iszonyatosan fontos. Rendszeresen jár az egész csapat sportolni, amit mindannyiunkon érezni lehet. Egészen más mentális és fizikai állapotban vagyunk, kevésbé vagyunk fáradékonyak, jó erőben vagyunk, és ez óriási löketet ad. Futnék is, ha jobb lenne az idő, de szeptember óta úszom, meg hát szeretnék majd újra szörfözni, arra pedig edzeni kell.

Milyen volt a csapat életében a coach-váltás?

Fricivel nagyon jó volt együtt dolgozni, rengeteget segített nekünk, nagyon sokat tanultunk tőle – nélküle nem sikerült volna továbbjutni Torinóban. Miután Frici visszalépett, Viktor vette át a helyét, és vele is

nagyon szeretjük a munkát és örülök, hogy ő is a csapat tagja. Mindenki mindenkiért van,

gördülékeny a munka, ez azt hiszem, hogy ez látszik is rajtunk.

Tényleg követed Instagramon a többi versenyző munkáját?

Igen, de az a helyzet, hogy nem félek senkitől. Magabiztosak vagyunk, a lehető legjobbat fogjuk letenni az asztalra, amit csak lehet, de ez akkor is egy pontozásos verseny, azokat meg sajnos nem mi osztjuk. Nekünk az a feladatunk, hogy a maximumot teljesítsük, amire hónapokat készültünk.

Az első versenynap második rajtolói vagytok, amit sokan nehéz pozíciónak tartanak. Számít ez egy ilyen precíz versenyen?

Sokan mondják, hogy nehéz helyzetben vagyunk, de ezzel egyáltalán nem értek egyet. Nem szabad azt hinni, hogy az első napon versenyezni hátrány. Sokaktól hallom, hogy ilyenkor a zsűri még csak tapogatózik, óvatosan adják a pontokat, még nagyon frissek az ízlelőbimbók, de

nem az a lényeg, hogy melyik nap versenyzel, hanem hogy melyik országokkal egy napon. Ez adja meg a pontok standardját és ebben nagyon jó helyzetben vagyunk: rögtön utánunk van az Egyesült Államok, Norvégia, a nap végén Dánia,

tehát ez egy nagyon erős nap lesz.

Az sem igaz, hogy csak tapogatóznak, hiszen a zsűri egész nap a boxok között jár, nagyjából tudni fogják, kitől mire számíthatnak - nem attól függ, hogy elsőként, másodikként vagy utolsó előttiként kóstolják a tányérjainkat. Amik az előnyei: friss, éhes, van kedve hozzá, sokkal könnyebb az elején rávenni egy jó pontra, semmint a végén egy kifáradt, jóllakott zsűrit, amikor már tizedjére kóstolja ugyanazt és sokkal könnyebben észreveszi a hibákat.

Az is nagyon nagy előny, hogy még nem mennek a hústálak, tehát 100%-ig mindkét zsűri a chartreuse-re tud koncentrálni: még az is, aki a húsos zsűriben van és nem kóstol.

Miénk lesz a második hústál, nem lesz az a káosz, ami a negyedik-ötödik boxnál beindul,

amikor párhuzamosan mennek a hústálak és a zöldség tányérok. Én ezt egy nagyon pozitív dolognak élem meg és szeretném, ha mások is így tekintenének rá. Hiszen miért állnánk hozzá negatívan?