Cikkek

Megtaláltuk az igazi tüzet a Dob utcában

Magyar Konyha

2020. február 16.

TLV Eatery: a mezék, a faszénparázson sült zöldségek és a kebabok szinte kínálják magukat, hogy megosszuk a társaságunkkal jó pár ital mellett.

A levantei konyha a Földközi-tenger délkeleti csücskében alakult ki. A területi egység magába foglalja Szíriát, Libanont, Jordániát, Izraelt és Palesztinát. Ezeknek az országoknak az ételeiben egyébként rengeteg hasonlóság fedezhető fel, amit egyenként szinte mind nemzeti sajátosságnak tartanak, de ez legyen a legnagyobb ellentmondás a térségben. Mindenesetre Tel-Aviv gasztronómiájára is ez a levantei konyha a legjellemzőbb, így a közel-keleti, a mediterrán, az észak-afrikai, az arab és a török hatások is megjelennek.

Ahogyan – többek közt Yotam Ottolenghi sztárséf munkássága révén is – ez a kozmopolita világkonyha egyre népszerűbb lett, a világban is egyre többen keresik az ilyen éttermeket. Mostanában pedig Budapesten is már több helyen jelennek meg a levantei konyha könnyű, ízgazdag fogásai.

Ezek húzóereje pedig talán leginkább a meze, amely

egy laza életformának is a szimbóluma. Ez kis tányérnyi meleg vagy hideg fogást jelent,

amely más-más néven az egész mediterrán világban elérhető, hívják azt antipastinak vagy akár tapasnak. A lényeg, hogy az a kis ennivaló, amit a pohár italunk mellé kikérhetünk, ha pedig társaságban vagyunk, akkor mindjárt jó pár ilyet rendelünk, és mindenki eszegethet, mártogathat, csipegethet a közösből, így valódi közösségi élménnyé válhat a vacsora.

A Dob utcában működő TLV Eateryben is erre az életérzésre leltünk, amelyhez a muníciót az autentikus izraeli ételeket tartalmazó étlap és az izgalmas koktélokat is felvonultató itallap szolgálja. Michael Levy Reich fiatal izraeli séf stratégiai jelentőségű fegyvere azonban az, hogy szó szerint valódi tűz lobog az étteremben – egy komoly méretű faszenes grill segítségével készül rengeteg ételük, ami Budapest túlságosan steril konyhái között komoly vonzerőt jelenthet. A tűzhely egyébként a bárpult meghosszabbításaként látványelemként sem semmi, és az is figyelemre méltó, hogy a vastag üveg mögött az elszívó rendszer olyan jól működik, hogy a vendégtérben nem is érezni semmit a füstből.

A bulinegyedben működő étterem pedig tényleg olyan, mintha bárhol lehetne a világban, akár Tel-Avivban is. Ezt erősíti, hogy a három felszolgáló közül, akikkel kapcsolatba léptünk, ketten csak angolul kommunikáltak. Az ételek azonban magukért beszélnek, csak ki kell őket kérni, hogy megszólaljanak.

Mindjárt rendelünk hat mezét: tahinit (szezámmagkrémet), labnehet (joghurtsajtot), baba ganousht, (grillezett padlizsánkrémet), matbuchát (csípős paradicsomlekvárt), céklasalátát és fűszeres joghurtot. Ha csak iszogatni ültünk volna be hárman, akkor

a hat meze talán elég is lenne a hozzá járó helyben sütött pitákkal,

és ha hármasával rendeljük, akkor 600 forintot spórolhatunk is. Már az elején megrendeltük viszont hozzá a fő fogásokat is, hideg humuszt, falafelt, grillezett karfiolt és édes burgonyát, valamint arayes kebabot is.

A meglepetés pedig az volt, hogy egyszerre mindent kihoztak, így az asztalra egyszerre annyi étel érkezett, hogy még nézni is tereh. Az már látszott, hogy tahiniben nem lesz hiány, mert azt minden főfogáshoz is adtak külön kis tányérkában, és azt is tudtuk, hogy ha mindenből csak kóstolót eszünk, akkor is komoly vállalkozás végigenni a menüt. Sietni azonban nem kell, a helyünk is elég kényelmes, a zene is kellemes laza jazz, minden adott, hogy két-három órát kellemesen eltöltsünk.

A közösségi megosztás jegyében minden ételből könnyedén lehet mindenkinek enni. A hideg-meleg krémekből magától értetődően mártogathatunk a saját pitával, a grillezett édesburgonya felszeletelve érkezik, a karfiolt rózsákra lehet bontani, míg a pitában sült kebabot már eleve négyfelé vágták. Innentől az osztozkodás már csak matematikai kérdés, de úgy tűnik, inkább az dönt majd, hogy ki mennyire bírja ki, hogy étel maradjon végül a tányéron, hiszen inkább a bőséggel kell megküzdenünk. Az is kiderült, hogy a fenyőmaggal megszórt humusz elég adag lehet egy kétfős iszogatáshoz is, ha éppen csak csipegetni szeretne valaki az italához, és szereti a leginkább csicseriborsóból és szezámmagból álló pürét.

A koktélok közül a Pablo’s Specialt kóstoltuk. A bártender szerint alapvetően a közönségnek kedvezve ugyan minden koktéljuk egy kicsit édes, de ez némiképp fanyarabb és citrusosabb. Végül

a mi ízlésünknek ez is egy kicsit édes volt,

így áttértünk inkább az egyik hazai kisüzemi indian pale ale sörre, amely a maga komlósságával jól ment a zöldséges fogásokhoz. Persze jó ajánlatnak tűnt a cava is, mert az is megfelelt volna az ételekhez, de végül az IPA nyert.

A mezék közül a matbucha, a baba ganoush, és a céklasaláta kifejezetten magas színvonalú volt, amelyeknél kiemelhető, hogy az alapanyagok ízét erősen érezhettük, de egyben megfelelően ki is egyensúlyozták, sem a paprika csípőssége, sem a padlizsán fanyarsága, sem a cékla földessége nem uralta el az ételeket. Ha csak ezeket rendeltük volna, akkor is elégedettek lehettünk volna.

Ezen túl azonban megmutatkozott a TLV Eatery igazi erőssége, azaz a faszénparázs és a grill bátor használata. A séf további fogásait ugyanis leginkább ez töltötte meg élettel. A karfiol persze így nem olyan „szépen fésült” és egyenletesre barnított, hanem

látszanak rajta az egyenetlen égett kis foltok, amely az erőteljes valódi parázs védjegye.

Mint azt a konyhán dolgozó szakácsoktól megtudtuk, a zöldséget ennél fogásnál háromféleképpen hőkezelték. Először kicsit előfőzték, majd a sütőben szinte teljesen elkészítették, és csak rendeléskor pirították meg alaposan a grillen. A karfiolnak amúgy az erős hő szinte mindig nagyon jól áll, mert alacsony a cukortartalma, így nem annyira hajlamos megégni, viszont szépen barnul, és az ízében megjelenik a karamelles aroma. 

A falafel is igen lényeges elem egy közel-keleti ízeket kínáló étteremben, mert ha ez nem jó, akkor az amolyan „dealbreaker” lehet, azaz ha minden rendben van, de ebben hibádzik az étterem, akkor úszott minden. Szerencsére itt szó sincs erről, a csicseriborsós golyócskák kívül ropogósak, belül szaftosak, és nem nyomja rá a bélyegét a római kömény, inkább zöldfűszereket érezni. Az étterem szakácsától pedig megtudjuk, hogy egy külön kis préselő céleszközzel formázzák egyformára őket, mielőtt megsütik. Aki nagy barátja a falafelnek, itt nem fog csalódni.

A csúcsfogás azonban minden bizonnyal az areyes kebab volt. Ez egy lepénytésztában sült vagdalt húst jelent, amely az esetek nagy többségében egy vékony quesadillára emlékeztető ételt jelent, azzal a különbséggel, hogy sajt helyett itt egy szürke vékony réteg jelzi, hogy a két tésztaréteg között hús sült.

Itt azonban erről szó sincs: a negyedekbe vágva érkező fogásban a hús nagyjából négyszer annyi, mint a pita,

a hús pedig kívül barnásan ropogósra sült, belül pedig a medium-rare fokozatnak megfelelően rózsaszín.

Ízében megjelenik a bárány jellegzetes aromája, és a parázson sütés füstössége is. Állagra pedig szinte olyan, mint egy késsel finomra vágott tatárbifszteket ennénk ropogósra sült pitában, de akár egy zöldségek és szószok nélküli bárányburgerként is lehet értelmezni. Úgy tűnik, hogy ennyi étel után is mégis lehet vita azon, hogy a négyfelé vágott kebab utolsó darabját hogyan osszuk háromfelé. Azért egy éles késsel ez is megoldható.

Összességében, a TLV Eatery egy egyszerű, de stabilan megbízható konyhát felvonultató, változatos italokat kínáló kellemes atmoszférájú hely, amelynek nagy erőssége a grillpult, és az ételmegosztás élménye. Akár egy ital melletti csipegetésre, akár egy hosszabb lélegzetű közös evés-ivásra is alkalmas lehet.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra