Cikkek

Vinkó József, kép: Zirig Árpád

2020. december 2.

krampampuli

A bódulat igazi kalandorai számára a forralt bor csak apácaitóka. Az igazi "pokolital" a krampampuli.

Hippokratész szerint a fűszeres forralt bor hasznos lehet meghűlés ellen és segíti az emésztést. Nem véletlenül hívták a középkorban a szegfűszeg, szegfűbors, fahéj és citrusfélék hozzáadásával készült boritalt "Hippocras"-nak.

Minél többféle aszalt gyümölcs, annál jobb - gyömbér is mehet bele, de a kandírozott narancshéj sem rontja el!

A fűszeres bor áldó hatását már a rómaiak is ismerték (a receptek ko­riandert, gyömbért, babérlevelet is említenek), de ők hidegen itták. A né­meteknél csillagánizs is kerül az ital­ba (Glühwein), a franciáknál narancs­virág (vin chaud). Ha feketeborsot és mézet teszünk bele, mint Moldvában, akkor izvar a neve, ha őszibarackot, almát, likőrt, mint Brazíliában, akkor quentáo ("nagy meleg"). A receptek közös titka: a forralt bort (nevével el­lentétben) tilos forralni, mert elszáll az alkoholtartalma.

A bódulat igazi kalandorai számára azonban a forralt bor csak apácaitóka. Az igazi "pokolital" a krampampuli.

Erős rumot használjunk, mert a kommersz 35-38%-ak nem nagyon akarnak majd meggyuladni. Bőven locsoljunk, nem baj, ha mellé is megy, annál erősebb lesz az ital
A krampusz német nevéből (Krampeln) származik, de ez az ördög itó­kája is. Aki szilveszter éjjelén ennek kékes lángjába tekint, belelát a jöven­dőbe. Ez az igazi férfipróba, a pogány rituálé. Ezért a boszorkányitalért még Belzebub is kijön a pokolból.
Gyújtsuk meg, s várjunk, amíg a megolvadt cukor lecsurog. Utántölteni ér!

Jókait annyira lenyűgözte a recept, hogy három regényében is mesél róla. A három királyok csillagában így: "Egy cintányérba jó erős törkölypálin­kát öntenek, meggyújtják, s aztán a lobogó szesz közé cukordarabkákat, fügét, mazsolaszőlőt, mandulát do­bálnak. A sercegő borszesz kék-zöld lángot vet, a füge pirosat, a mandula sárgát; a lobogó láng előtt ülő em­bernek az arca; ha nevet, mint egy el­kárhozotté. Azután egy levesevő ka­nállal mereget az ember azon forrón lángoló szeszből, még lobog, mikor a szájához viszi. De elfújja, mielőtt le­nyelné. Különben elviszi az ördög."
A karamelles íz, a rum és az aszalt gyümölcsök tökéletes ízeket adnak

Nem pipogyáknak való nedű, hiszen aki egy kortyot is leszalaszt belő­le a torkán, menten a lelkét prüsz­köli ki. (Főként, ha fehér borssal is megbolondítják.) Komoly férfiem­ber búűzője ez, aki ismeri Hamvas tanítását: "Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan."

A Crambambulit Bécsben (és Sopron­ban) forradalmár diákok énekelték. S amikor néhány jogász (1848-ban) a Pilvaxot Szabadság Csarnokra ke­resztelte, a krampampuli a forra­dalom jelképe lett. "Szabadságital". Receptjét titkosan őrizték a selmeci diáktársaságok, az ital elkészítése a Pater Krampampuli kiváltsága volt.

Készítsünk fűszeres forralt bort, de ne higítsuk vízzel - leöblítjük a maradék cukrot, s a krampampuli végső erejét fekete teával állítjuk be

Az őrült tivornyákon (szakestélye­ken) csak azok vehettek részt, akik letették a balekvizsgát, a több száz éves hagyományokra "firmák", ház­nagyok, "garatőrök" vigyáztak. (Utób­biak felügyeltek arra, hogy a kupák mindig színültig töltve legyenek.) S bár a szegedi zsandár nevű tűzital­tól a svéd glöggig számos hasonló recept terjedt el a nagyvilágban, s Jókai A cigánybáró és A lőcsei fehér asszony című regényeiben többször is nekiveselkedett, hogy a pokoli kotyvalék recipéjét megörökítse, a magyar krampampuli leghívebb összetételét Magyar Elek, az Ínyesmes­ter jegyezte fel 1932-ben:

"Midőn közeledik az éjfél, hatalmas, öblös, tűzálló tálat állítunk az asztal közepére s vagdalt fügét, magjától megfosztott datolyát, mazsolát, ma­lagaszőlőt, cukrozott narancshéjat, dióval bélelt aszalt szilvát, darabok­ra tördelt szentjánoskenyeret rakunk bele. A tál tetejére vasrostélyt helye­zünk, erre pedig egy kiló, nagyobb darabokra tört és narancsháton kis­sé ledörzsölt süvegcukrot. A cukrot megöntözzük fél liter finom cukor­nádrummal (ennek egy része kisüs­tön főtt szilvórium vagy seprőpálin­ka is lehet). Fidibusszal meggyújtjuk (ilyenkor a lámpát eloltjuk), s türe­lemmel figyeljük, amíg a lángoló szesz kiég s a felolvadt cukor a tálba csepeg. Mikor ez a processzus befejeződött, utána öntünk két liter jó, forralt, fű­szeres (fahéj, citromhéj, szegfűszeg) fehérbort, 1 liter forró teát, 2 citrom és narancs levét. Pár percig állatjuk, de vigyázunk, hogy ki ne hűljön. Jól megkeverjük, s megkóstoljuk, nincs-e híja valamilyen irányban. Elég erős-e, elég édes-e vagy ellenkező­leg, túl erős, édes-e? Ha kell, segítünk a bajon, s azután puncspoharakba szűrjük a párolgó italt. A kívánatos gyümölcsökből mindenkinek adunk egy-két darabkát."

Aki a forró gyü­mölcsöt meggondolatlanul bekapja, örökre emlegetni fogja az ördögitalt.

Legyünk óvatosak: finom, itatja magát, de ha jól csináltuk, erős, mint a lórugás, hamar megmakkantja az embert

Csíki Sándor: A Monarchia italai
A hajdani Monarchia területén karácsonykor kiemelt szerephez jutnak a forró, fűszeres italok. Ausztria jellemző itala a Jägertee (vadásztea) és a puncs. A Jägertee ősi formájában pálinka vagy rum, s forró tea 1:4 arányú keveréke. A vadászok és az erdőmunkások XIX. századi italának mai receptjeiből már a rum, a pálinka, a bor, a tea és a fűszerek sem hiányoznak.

A Jägertee Csehországban és Szlovákiában grog néven is ismert. A grog eredeti értelmében még a Brit Királyi Haditengerészetnél 1740-ben bevezetett, vízzel vagy híg sörrel hígított rum volt.
Modern formájában gazdagabb és ízesebb, mint korai elődjei.
Készítéséhez forró víz, rum, citromlé (lime-lé), cukor és illatos fűszerek (fahéj, szegfűszeg, citromhéj) kellenek.

Mindenütt előforduló téli italok az egyszerű boros és pálinkás teák is. A teához adott gyümölcspárlatok sokszínűsége az Obstlertől a sljivovica, rakia, tuica˘, pálenka legkülönbözőbb nemzetségéig terjed.

Szerbiában a vruca rakija a karácsony jellegzetes itala. Készítéséhez a karamellizált cukrot vízzel hígított szilvapálinkában oldják fel. Indiában a fűszerkereskedők 1658 táján készítették el az első puncsot, s mint hindi neve is utal rá (panch: öt), hagyományosan öt összetevőből, alkoholból (arrak), citromléből, vízből, cukorból és teából vagy fűszerekből áll.

A karácsonyi puncs a Monarchia országaiban már a XVIII–XIX. századtól meleg ital. Napjaink receptjeiben fehér- és vörösbor is előfordul, s ezzel már a forralt bor rummal gazdagított téli változatává vált.


Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra