A bölcsek szerint négy őselem létezik: tűz, víz, föld, levegő. Valójában öt van. Az ötödik a fokhagyma.
Nincs még egy olyan fűszernövény, amely egyszerre gyógyszer és varázsszer. Tágítja az ereket, baktériumölő és bélfertőtlenítő, enyhíti a gombás fertőzéseket, serkenti az immunrendszert. Nem véletlen, hogy már a sumér agyagtáblákon is szerepelt – ötezer évvel ezelőtt. Babilóniai, kínai források is tudnak róla. A legrégibb fennmaradt orvosi leírás, az Ebers-papirusz (az időszámítás előtti második évezred közepéből) negyvenszer említi mint gyógyszert. Hippokratész ezzel kezelte a fertőzött sebeket, Plinius hatvan fokhagymás gyógyszert ismertet.
Ezt találták Tutanhamon sírkamrájában, ezt rágták a Kheopsz-piramis építésén dolgozó rabszolgák, a görög atléták és gladiátorok, ezzel űzte el a varázslatot Odüsszeusz, nehogy a gonosz Kirké őt is disznóvá változtassa, mint társait. A fokhagyma olyan népszerű volt Egyiptomban, hogy megtaláljuk a hieroglifák között, s az ókorban az athéni piac egy részét csak úgy nevezték: „ta skoroda” (fokhagyma).
Később „bűzös rózsának” mondták.
Galénosz görög orvos szerint a szegények csodaszere. Tejben megfőzve gyereknek adták, hogy a gilisztát kiűzzék, a szájban forgatták, ha a foguk hasogatott, fülfájáskor levét a fülbe csöpögtették, még a tébolyult ember talpát is ezzel dörzsölték be. Leonhart Fuchs Új fűszerkönyve (Bázel, 1541) emésztési zavarok, veszett kutya harapása, köhögés ellen is ajánlotta. De elűzte a lidérceket, démonokat, sőt magát az ördögöt is. Amikor Belzebub magára haragította az Úristent, és fejvesztve menekült a paradicsomból, ahová a bal patájával lépett, ott termett a fokhagyma. Rettegi is a sátán az illatát. Ezért kell bedugni néhány gerezdet a küszöb alá, esküvőn a vőlegény zsebébe, a gyerekágyas asszony lepedője alá, az újszülött bölcsőjébe helyezni.
Aki óvatos duhaj, karácsonykor mézes fokhagymával kezdi az estebédet, de előtte rajzol vele két keresztet az ajtajára. A középkori pestisjárványok idején az orvosok különös védőruhával védekeztek a fertőzés ellen, a „pestisdoktorok” fokhagymát tömtek a maszk csőrébe, nehogy belélegezzék a sátán illatát. Egy szó, mint száz, úgy igaz, ahogy az olasz Angelo Pellegrini mondta:
„A fokhagyma feljavít és megnemesít mindent, amihez csak hozzáadjuk. Kivéve a pitét és a jégkrémet.”
Matuzsálem is ezt ette, ezért élt száztíz évet. Ötvenedik születésnapunkon ajánlatos tehát belevágnunk egy ötvennapos fokhagymakúrába. Az összezúzott fél kilogramm fokhagymát felöntjük fél liter 96 fokos alkohollal, tíz napig érleljük, egy tiszta vásznon átszűrjük, két-három napig pihentetjük. Ha kész, jöhet a kúra! Egy pipettával naponta háromszor (az adagot 1–15 cseppig folyamatosan növelve, majd az ötödik naptól csökkentve) fél deciliter hideg tejbe csöpögtetjük a csodaszert. Utána napi háromszor huszonöt cseppet kell meginnunk mindaddig, amíg a maradék el nem fogy. Az amerikai Stanford Egyetem igazgatója, Christopher Gardner kimutatta ugyan, hogy a kúra – a hiedelmekkel ellentétben – nem csökkenti koleszterinszintünket, de sebaj, testünk addigra átitatódik a kéntartalmú allicinnel. A vámpírok sikoltozva menekülnek előlünk. Igaz, családunk tagjai is.
Mi viszont révült állapotba kerülünk, s lelki szemeink előtt megjelennek Dzsingisz kán szittya lovasai: Európában ők terjesztették el a fokhagymát (ezt süvegük formája is bizonyítja). Tőlük terjedt el a Balkánon, a Földközi-tenger térségében. Bár Mátyás király történetírója, Galeotto Marzio visszaemlékezései miatt sokan úgy vélik, hogy Magyarországon Beatrix királyasszony honosította meg, valószínűbb, hogy már korábban ismertük. Erre utal neve is, a fog-hajma. A Czuczor–Fogarasi szótár szerint azért hívják így, mert a gerezdek úgy sorakoznak a héjban, mint a fogak a szájban.
Tudjuk azt is, hogy a magyar fokhagyma ízesebb, áthatóbb illatú, mint spanyol vagy olasz rokona. Nem is szólva a kínai fokhagymáról! Másfél évtizede még tizenegyezer tonna fokhagymát exportáltunk, most közel négyezret importálunk. De lehet, hogy többet is, hiszen a piros-fehér-zöld csomagolású fokhagymafüzérek származási helye többnyire Kína. Frank Sinatra külön repülőgéppel hozatta Hawaiiról ládaszám kedvenc fűszernövényét, és magára valamit is adó francia, olasz szakács kínai fokhagymával nem főz. Hiszen Anthony Bourdain még azt is bűnözőnek tekinti, aki hagymaprést használ:
„Több tiszteletet a fokhagymának! Tessék úgy vágni, ahogy a Nagymenők című filmben látható, pengével, tizedmilliméter vékonyságúra. Még az is elfogadható, ha a kés lapjával összeroppantjuk a gerezdet, de ne merészelje senki fokhagymanyomón átnyomni, mert ami abból kijön, az minden, csak nem fokhagyma!”
Ha csak kósza illatra vágyunk, akkor egy félbevágott fokhagymagerezddel kikenjük a serpenyőt. Következő fokozat: néhány zúzott gerezdet néhány percig olajban pirítunk, majd kivesszük, s ezt az olajat használjuk a főzéshez. De grillezhetjük, készíthetünk aiolit (francia vagy olasz módra), főzhetünk belőle lekvárt, szerb fokhagymamártást. És akkor még nem szóltunk a fokhagymalevesről, a fokhagymás tortáról. Az étel a paradicsomtól és a bazsalikomtól olaszos, a bortól és a tárkonytól franciás, a tejföltől oroszos, az oregánótól görögös, a szójaszósztól kínai lesz. A fokhagymától finom.
