Míg mi a mackó árnyékát vizslatjuk, az amerikaiak meg azt, hogy előbújik-e a mormota, a franciák február 2-án palacsintát sütnek. Nem mintha máskor nem lehetne, de ezen a napon egyenesen kötelező.

A szupermarketekben tornyokban állnak a serpenyők és az elektromos palacsintasütők, mellettük halomnyi liszt, cukor és hegyekben a mogyorókrém. A karácsony és a háromkirályok ünnepének elmúltával a szezonális akciók vezérfonala a “Chandeleur”. De honnan ered és miről is szól ez az ünnep? És főként miért esznek ilyenkor palacsintát?

Már a rómaiak is...

Bár idén épp keddre esik, ez az ünnep nem keverendő össze a húshagyókeddel, amely 2021-ben február 16-a, a húsvéti nagyböjt megkezdése előtti utolsó alkalom a zsírosabb, tartalmasabb ételek fogyasztására. Nálunk ez a farsangi fánk ideje, de a gyakori félreértést az okozhatja, hogy számos kultúrában sütnek ebből az alkalomból palacsintát - amelyhez fel tudták használni a böjt alatt tiltott, de romlandó élelmiszereket: tojást, tejet, vajat.

A húsvéttal ellentétben

a Chandeleur nem mozgó ünnep, hanem a karácsonytól számított negyvenedik nap, vagyis február 2.

Szűz Mária ezen a napon mutatta be tisztulási áldozatát és a kis Jézust a jeruzsálemi templomban, akit a jelenlévő agg Simeon a nemzeteket megvilágító világosságnak nevezett. A katolikus naptárban Gyertyaszentelő Boldogasszonyként jegyzik az ünnepet, erre utal a francia elnevezés is.

Katolikus ünnepként való bevezetése az V. században uralkodó I. Geláz pápa nevéhez fűződik, aki a római időkből fennmaradt fáklyás felvonulással kísért, pogány termékenységi ünnep, a Lupercalia felszámolása céljából folyamodott ahhoz a megoldáshoz, hogy annak elemeit kisajátítva keresztény hagyományt teremtett belőle. Az egyházfő kívánságára ettől kezdve a Jézus templomi bemutatásának ünnepére Rómába érkező zarándokokat palacsintával vendégelték meg a gyertyás körmenet végeztével.

Február elején már búcsúzunk a téltől, ünnepeljük a hosszabbodó napokat, a világosságot, és ez az időszak a földekre való visszatérés, az első vetések ideje is. A néphiedelem szerint ez a nap alkalmas az időjóslásra, illetve a termékenység és bőség biztosítása érdekében végzett rituálékra.

Ebbe a körbe tartozik a Franciaországban máig élő babona, hogy Chandeleur napján bal kézben tartott pénzérmével (korábban Lajos arannyal), a jobb kézben pedig a serpenyővel, feldobva fordítjuk meg a palacsintát: ha a tészta elegánsan és gyűrődésmentes pottyan vissza, az jó jelnek számít a ház pénzügyeit illetően. Egyesek odáig mennek, hogy az első palacsintát kabalaként el is teszik.

Az arany színű, kerek formájú palacsinta az ősi napkultusz megtestesítője, és mint ilyen, a bő termés szimbóluma.

Az ünnepet tartják Belgiumban, Svájc francia ajkú részein és Luxemburgban is. A nagyhercegségben a Halloweenhez némiképp hasonló szokások is élnek: a palacsintázás mellett a gyerekek színes lampionokkal járják az utcákat némi aprópénz vagy édesség reményében.

A Chandeleur mára szinte teljesen elvesztette vallásos jellegét, a rossz nyelvek szerint nem más, mint ürügy arra, hogy a franciák február hónapban is hódoljanak legnagyobb szenvedélyüknek, az evésnek.

Világ palacsintái egybesüljetek

A palacsintaszerű lepények már a kőkorszakban - mintegy 30 ezer éve - is népszerű ételnek számítottak, hozzávalóik földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül a legtöbb térségben megteremtek és elkészítésükhöz sem volt szükség másra, mint egy forró kőlapra. Ötzi, a gleccsermúmia maradványait megvizsgálva a régészek arra a következtetésre jutottak, hogy

az 5300 évvel ezelőtt élt havasi ember táplálkozásában is jelen volt már a mai palacsinta ősének tekinthető étel.

Nem csoda tehát, hogy a világ szinte minden konyhájában megtalálható az általunk ismert palacsinta közelebbi vagy távolabbi rokona. A vékony francia crèpe alapvetően abban különbözik a miénktől, hogy van benne vaj, de szódavíz nincs. Az angolszász országokra jellemző pancake, az orosz blini vagy az észak-afrikai országokban népszerű ezerlyukú baghrir viszont a benne lévő sütőpornak és/vagy élesztőnek köszönhetően a kisebb méretű, de vastagabb palacsintafélék rendjébe tartozik.

15 különböző palacsinta tudományos igénnyel kidolgozott és tesztelt receptje megtalálható a fiatal kutatók által szerkesztett Omni Calculator oldalán.

Különbségek vannak abban is, hogy hol milyen töltelékkel vagy feltéttel fogyasztják - kicsit úgy vagyunk vele, mint Gombóc Artúr a csokoládéval, mindet szeretjük: a kerek palacsintát, a szögletes(re hajtott) palacsintát, a mogyoró(kréme)s palacsintát, sőt leginkább a lyukas (szakadt) palacsintát…

18 éven aluliaknak nem ajánlott

Visszatérve a franciák autentikus crèpe-jéhez, említést kell tennünk Raymond Oliverről. A neves séf, akinek köszönhetően az ötvenes években intézménnyé vált a párizsi Le Grand Véfour, széles körben tévés szakácsként vált ismertté. 1954-ben elsőként indított főzőműsort, amelyet 13 éven keresztül sugárzott a francia televízió.

Igazi gyöngyszem a mai szemmel nézve megmosolyogtató, palacsintáról szóló epizód, amely időről időre feltűnik a közösségi oldalakon, minden alkalommal óriási tetszést aratva. Ebben a joviális séf laza és magabiztos hozzáállása mellett a nem elhanyagolható mennyiségű alkoholnak is bőven van szerepe.

Íme a korhatáros palacsintarecept:

(Megjegyzés: a mennyiségek becsültek, a séf gyakran használja a “szemre” és “érzésre” kifejezéseket.)

¼ liter tejet 1 felhasított és kikapart vaníliarúddal, 2 nagy (vagy 4 kicsi) csipet sóval, 4 púpos evőkanál cukorral forrósítsunk fel, majd a tűzről levéve olvasszunk fel benne 100 gramm vajat.

Egy nagy tálba mérjünk ki 400 gramm lisztet, alakítsunk ki egy mélyedést a közepén, abba öntsünk 2 evőkanál olajat és üssünk bele 8 (vagy igény szerint több) tojást. Keverjük simára.

Dolgozzuk bele a még langyos vaníliás tejet.

Jöhet az ízesítés: adjunk hozzá egy jó dózis pastis-t (francia ánizslikőrt) és dupla annyi rumot, a kettő együtt - nem tévedés! - kb. ¼ litert tegyen ki. Lazítsuk a tésztát további mintegy ½ liter sör hozzáadásával.

A palacsintákat ezután kisebb méretű serpenyőben a szokásos módon süssük ki.

A mennyiség a séf szerint 4 személynek elegendő, fejenként 24-30 darabbal számolva.

Itt most nem térnénk ki arra, hogy a fenti recept mennyire nem felel meg az egészséges táplálkozás mennyiségi és minőségi követelményeinek, fogjuk fel egyszerűen televízió-történeti érdekességnek.